Vác VLSE

A nyitófordulós győzelem után a második körben, vasárnap vereséget szenvedett városunk csapata a Budakalász vendégeként, ezen az összecsapáson is 1-0 lett az eredmény, csak most oda. Időközben változás történt a csapat szeptemberi programjában, a 20-ai Pilis elleni mérkőzésre is a ligeti stadionban kerül majd sor, a változtatás oka, hogy Pilisen azon a hétvégén városi rendezvény lesz, ezért a pilisiek kérték a pályaválasztói jog felcserélését, ennek a Vác VLSE eleget tett, s az MLSZ Pest megyei Igazgatósága is rábólintott, így tehát a hónap harmadik szombatján 16 órakor hazai pályán indul útjára a labda. A sorsolás szeszélye folytán továbbá ez azt is…

Tovább

A hét végén következik a második forduló a Pest megyei első osztályú bajnokságban, városunk élcsapata ezúttal látogatóként lép majd pályára, éspedig vasárnap késő délután, a Budakalászi MSE vendégeként. No de térjünk még vissza egy kicsit a múlt szombati, ligeti stadioni nyitányra, aminek kapcsán a Ponyvalegényblog.hu-t jegyző Horváth M. Attila figyelemre méltó portrécikket követett el a győztes gólt szerző abszolút főszereplőről, Pallagi Botondról. „Utolsó percben elért győztes találat 27 hónap kihagyás után – Pallagi Botond: »Éreztem, hogy meg lehet nyerni a mérkőzést, de azt nem gondoltam, hogy a gólommal fog sikerülni.«A Vác VLSE a klubhoz a nyáron visszatérő, csereként beálló labdarúgójával…

Tovább

A Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület hivatalos közösségi média oldalán közzétett információ szerint az MLSZ Pest megyei Igazgatósága hitelesítette a szérűskerti sportközpontban elkészült műfüves pályát. További jó hír a közlés szerint, hogy a két élő füves kispálya is készen áll a füvesítésre. A bajnoki rajt előtt, 22-én pénteken 17 órai kezdettel közönségtalálkozóra várja a klub az érdeklődőket a stadion 6:3 Sport Pub-jába. Forrás: VVLSE

Tovább

A Pest megyei első osztályú bajnokság újabb kiírására készülve az utóbbi bő egy hétben három felkészülési meccset is játszott a Vác VLSE felnőtt csapata, s menet közben a keret is tovább formálódott egy nagy visszatérővel. Felkészülési mérkőzések:Vác VLSE – Lőrinci VSC 5-1 (1-1)Váci gólszerzők: Holdas (2), Dömök, Cs. Nagy, KoósVác VLSE – THSE Szabadkikötő 2-1 (1-1)G: Holdas, Varga B.REAC – Vác VLSE 2-1 (1-1)G: Dömök Burzi Attila vezetőedző sommás értékelése:„A felkészülésünkbe jól beleillett mind a három edzőmérkőzés, fel tudtuk mérni csapatunk jelenlegi erősségeit és gyengeségeit.” A kerettel kapcsolatos hír, hogy a legutolsó váci NB III-as csapatban debütáló és ott remekül…

Tovább

Elkészült a Pest megyei I. osztály 2025/26-os kiírásának sorsolása, a Vác VLSE a Szentendrével kezdi a szezont, éspedig hazai pályán, augusztus 23-án szombaton 17 órától, az utolsó őszi bajnokin pedig a CSO-KI otthonában vendégszerepel majd városunk csapata november 29-én. Íme, az őszi szezon sorsolása, kiemelten a hazai meccsek: 1. forduló, 08. 23., szombat, 17:00: Vác VLSE–Dunakanyar SE Szentendre, 2. forduló, 08. 30., szombat, 17:00: Budakalászi MSE–Vác VLSE, 3. forduló, 09. 07., vasárnap, 16:30: Vác VLSE–Biatorbágyi VSE, 4. forduló, 09. 13., szombat, 16:30: Vác VLSE–FÉMALK Dunavarsány, 5. forduló, 09. 20., szombat, 16:00: Pilisi LK–Vác VLSE, 6. forduló, 09. 27., szombat, 16:00:…

Tovább

A Vác VLSE U13-as csapata rendhagyó évzárót tartott a napokban, a találkozón részt vett a srácoknál csak néhány évvel idősebb Kugyela Zalán is, akivel – miután a korábbi korosztályos nemzeti válogatottakban ugyancsak rendre szerepelt – immár az U19-es nemzeti csapat összeállításakor is számolnak a szövetségi szakvezetők.

Tovább