női kézilabda

Félelmetesebb ellenfél talán nem is érkezhetett volna Vácra, mint az egykoron szebb napokat látott 1936-ban alapított, háromszoros Bajnokok Ligája és szintén háromszoros EHF-kupa győztes, a sötétzöld-fehér-fekete színeket viselő dán Viborg HK női kézilabda csapata. Az Európa-liga D-jelű csoportjának harmadik fordulójára került sor a Vác Városi Sportcsarnokban. Egy fordulót már elhalasztottak, egyet lebonyolítottak, melyen a hazaiak tízgólos vereséget szenvedtek idegenben a szintén egykori BL-résztvevő román Valcea alakulatától, a Viborg viszont hárommal legyőzte a francia Chambray Touraine gárdáját, így csapatunk még pont nélkül várta az összecsapást. Ami a K&H-liga női magyar bajnokságot illeti, ott a Váci NKSE tizenkét lejátszott mérkőzést követően, nyolc…

Tovább

Értesüléseink szerint a mindenhez IS értő baloldali képviselő, TÓTVÁRADI-NAGY BENCE a szociális terület után egy újabb állást kapott, ezúttal a Váci Sportcsarnokban. E képviselőről mindenki tudja, hogy városunk büszkeségeinek, a női kézilabda csapatnak egyik törzsszurkolója. Erre még akár büszke is lehetne, de arra a városházi tevékenységére, amelyet a szeretett csapata érdekében tett, igazán nem lehet büszke! A megválasztása után, 2019-ben az első szavazások egyikén azonnal leszavazta az új csarnok építését! A folytatásban pedig megszavazta a bérleti díj emelését, amely lépés után visszavonulót kellett fújni a városvezetésnek, mert a csapat az elköltözést fontolgatta. Egy olyan csapatról beszélünk, mely a város egyik…

Tovább

A női kézilabda NB I 1. fordulójának szombati játéknapján az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 32–19-re legyőzte a Váci NKSE-t – írta meg a Nemzeti Sport. A bajnokság első fordulójában a Vác nagyjából 10 percig tudta tartani a lépést az FTC-vel. Elek Gábor csapata a szünetben hat góllal vezetett, majd a fordulás után tovább nyílt az olló a két együttes között, s a zöld-fehérek végül 13 góllal, 32–19-re nyerték meg a mérkőzést. A mérkőzés legeredményesebbje a hét gólig jutó Klujber Katrin lett. A fővárosi együtteshez nyáron érkező játékosok közül Kovács Anett hibátlanul lőtt (5/5), míg Emily Bölk háromszor, Julia Behnke…

Tovább

A Váci NKSE csapata az új tervek szerint, szeptember 5-én kezdi el a szezont, ugyanis az MKSZ előterjesztését (a bajnokság sűrítésével kapcsolatban) egyhangúan elfogadta a Profi Liga! – ismerteti a csapat hivatalos fóruma.  Csapatnak így nem sok ideje maradt, hogy formába lendüljön, hiszen az együttest sújtó koronavírus-fertőzések miatt meg kellett szakítani felkészülést, így nagy lemaradásban van a többi csapathoz képest. Eddig összesen két edzőmérkőzést tudtak lejátszani, hazai pályán 7 gólos vereséget szenvedett a Ferencváros ellen, valamint pénteken 7 gólos győzelmet aratott Érden. Érd-Váci NKSE 25-32 (15-18) Váci NKSE: Triffa (kapus), Diószegi 5, Hámori 2, Helembai 3, Lakatos 5, Kácsor 3,…

Tovább

Mészáros Rea 51-szeres válogatott kézilabdázó 26 évesen bejelentette visszavonulását. „A szervezetem döntéshozatal elé állított, és ez a sportolói pályafutásom befejezését jelentette számomra. Az utóbbi időben az edzések és a pályán eltöltött idő az ízületeimet olyan mértékben megterhelte, hogy nem tudtam megfelelően koncentrálni, és az edzés, a játék sem okozott már örömet” – nyilatkozta hétfőn klubja, a Váci NKSE honlapján a beálló. Hozzátette, a szíve még most is vinné előre, de a racionális gondolkodás megálljt parancsolt neki. „Megnyugtat a gondolat, hogy sikeres sportolói pályafutást tudhatok magam mögött, amelyet a kluboknak köszönhetek, ahol eredményekben és sikerekben gazdag éveket tölthettem el” – vélekedett.…

Tovább

Nem változott a célja a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE-nek annak ellenére, hogy a csapat felkészüléséből egy hónap „kiesett”, mivel az együttes tíz játékosa átesett a koronavírus-fertőzésen. Szilágyi Zoltán vezetőedző az M1 aktuális csatornának elmondta, a csapat hétfőn nagyjából négy hét óta először tréningezhetett mindenféle megkötés nélkül, hiszen a kötelező karantént követően orvosi vizsgálatok következtek, majd a terhelés szempontjából és különböző utasításokat kellett követniük. A szakember megjegyezte, gyakorlatilag folyamatos „újratervezés” alatt készülnek. https://www.facebook.com/vacinkse/videos/584753908884887/ A tréner elmondta, az NB I küzdelmei ugyan szeptember elején kezdődnek, de az első három fordulóból „felmentést” kértek a kialakult helyzetre való tekintettel. Ez ügyben…

Tovább

Teljes mértékben átszabta a női kézilabda NB l-ben szereplő Váci NKSE felkészülését, hogy tíz játékosa megfertőződött koronavírussal – fogalmazott Kirsner Erika. A klubelnök az M1 aktuális csatornának hétfőn felidézte: május 25-én kezdtek el edzeni, hétfő-csütörtök ritmusban végeztek el gyorsteszteket a játékosokon, és egy sem hozott pozitív eredményt. Azután két játékos panaszkodott az ízérzékelés elvesztésére – amely a koronavírus egyik tünete –, majd a tesztjük pozitív lett, így a velük kapcsolatba lépő stábtagokat, csapattársakat PCR-tesztnek vetették alá, ezáltal mutatták ki a tíz fertőzöttet, akikről június 30-án számolt be a klub. Ők azóta már negatív eredményt produkáltak és jól vannak, egyedül Bálint…

Tovább

A Váci NKSE felnőtt csapata sokkkoló közleményben tudatta a szurkolóival és Vác sportbarátaival, hogy a csapatból tíz magyar kézilabdázónő koronavírusos lett! A következőt írták meg a honlapjukon: „Május 25-én kezdtük el újra az edzéseket a korona vírus okozta leállás után. Egyesületünk minden újrakezdéssel kapcsolatos ajánlást és tanácsot betartva kezdte el a munkát, amely azt jelentette, hogy heti két alkalommal vértesztet végeztünk, amely minden alkalommal negatív lett mindenkinél. Ezen kívül minden nap hőmérséklet mérést alkalmaztunk a játékosoknál és a szakmai stáb tagjainál is és természetesen fokozattan ügyeltünk a kéz fertőtlenítésre is! Sajnos hiába tettünk minden megelőző intézkedést, a múlt héten több…

Tovább

A Magyar Kézilabda Szövetségben péntekre elkészítették a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga 2020/2021-es idényének programját. A bajnokságok 1. fordulójának versenynapja a nőknél és a férfiaknál egyaránt 2020. szeptember 6-a, az alapszakasz utolsó fordulójának versenynapja a nőknél 2021. május 30. lesz. Az NB I-es fordulók programja letölthető a mellékelt dokumentumokból. MKSZ

Tovább

A Váci NKSE bejelentette, hogy egy plusz két éves szerződést kötött az Érdről távozó 22 éves válogatott beállóval, Szabó Laurával – adta hírül a Nemzeti Sport. Mint ismert, az Érd kerete teljesen átalakul az új idényre, a korábbi meghatározó játékosok mind távozni kényszerültek, miután a város csökkentette a költségvetést. A Nemzeti Sport már ekkor úgy értesült, hogy a saját nevelésű Szabó Laura Vácon köthet ki. Az átigazolás most vált hivatalossá, a 22 éves, 26-szoros válogatott beálló egy plusz két évre írt alá új csapatához. „Elképesztő kitartás és szeretet köt minket ehhez a klubhoz. Nem is nagyon könnyű, a játékosoknak sem…

Tovább