A múlt év elején olyan időszak kezdődött, amilyet a mostani középkorú- és fiatalabb generációk tagjai korábban nem éltek át, nem tapasztaltak meg. Háborús helyzet van, annak minden tragédiájával és nehézségével. És a kihívással, hogy miként segíthetünk mi innen Magyarországról a leginkább veszélyeztetett, adott esetben otthonaikat elvesztő, menekülni kényszerülő százaknak, ezreknek, a legkiszolgáltatottabbaknak. A bajban hamar megmutatkozott szűkebb hazánkban, így Vácott is, hogy nem veszett el a szolidaritás, megannyi megható, példaadó cselekedet ad(ott) bizonyságot az együttérzésről, a felebaráti segítőkészségről. Már március elejétől kezdődően rendszeresen útnak indulnak Vácról segélyszállítmányok a legszükségesebb adományokkal, a hálózsákoktól, összecsukatható tábori ágyaktól kezdve a tartós élelmiszereken át…
Kárpátalja
Pető Csilla (Fidesz-KDNP) képviselő a közösségi oldalán köszönetet mondott Vác ismert közéleti személyiségeinek, szervezeteinek valamint azoknak az anonimitásukat kérő állampolgároknak, akik nagylelkű felajánlást tettek, amely révén december 17-én, Kárpátaljára, Vác testvérvárosába, TÉCSŐRE a Baptista Szeretetszolgálat segítségével nagy mennyiségű humanitárius segélyt tudtak eljuttatni. A képviselőnő így fogalmazott: Hálás szívvel szeretném megköszönni támogatóinknak: – az Alsóvárosi Református Gyülekezetnek, – a váci FIDESZ – KDNP szervezet tagságának, – a Piarista Kilátó Központ igazgatójának, – a Korall Diszkont tulajdonosának, – a Baptista Tevékeny Szeret Misszió Új Esély Központ vezetőjének, – az EUNIORS Ifjúsági és Sport Egyesület vezetőjének, – Toldi Tamás előadóművésznek, – Retzler Péter…
2022. december 12-én szerveztük meg a Váci Nemzeti Kör nevében a Kárpátaljai Művészek Kárpátaljáért jótékonysági rendezvényünket. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar testvéreinknek a háború kitörésével még nehezebbé vált az életük, ezért döntöttünk idén amellett, hogy segítő szándékunkat rájuk irányítjuk! Felvettük a kapcsolatot a Verecke Alapítvánnyal, akik által a jótékonysági est bevételét, több mint 600.000 Ft-ot sikerült is eljuttatni a rászorulóknak. A Váci Nemzeti Kör két tagja, Moys Zoltán és Kenyeres Oszkár segítségével sikerült meghívni kárpátaljai művészeket, akik első szóra elfogadták meghívásunkat. Köszöntőt mondott Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és az esemény fővédnöke, Marton Zsolt…