MINDEN EDDIGINÉL MAGASABB ÖSSZEG ÉRKEZETT TAVALY A SZÉP-KÁRTYÁKRA

2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint) – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke: 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP-kártyájára. Ez 58 százalékkal volt magasabb, mint a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összeg.

Az NGM kiemelte: a 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult.

A kormány a családok védelmében ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450 ezer forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 ezer forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.

Az intézkedés hatására közel 5 ezer új munkáltató lépett be a SZÉP-kártya rendszerébe, továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget.

2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek, amelyből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki; 87 százalékkal többet, mint a 2022 decemberi költések összege (34,4 milliárd forint).