A váci születésű Szalma Lászlót, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docensét, minden idők egyik legeredményesebb magyar atlétáját, kétszeres fedettpályás Európa bajnokot, a távolugrás magyar csúcstartóját abból az alkalomból kerestük meg, hogy nemrégiben a budapesti atlétikai világbajnokság kapcsán a figyelem középpontjába került hazánkban az atlétika, a világ ránk figyelt.
Elsőként a gyermekkoráról, e nem mindennapi pálya kezdetéről kérdeztük.
SZL: Mindenkinek csak kívánni tudok olyan gyermekéveket, melyek nekem ajándékba megadattak, szerető családban nőttem fel két testvéremmel, egy igazán gyermekcentrikus iskolába járhattam Nagymaroson, a kacsaligeti focistársakkal töltöttük a délutánokat és minden szabadidőnket.
Vallom, hogy a tanárokon nagyon sok múlik, hogy kiből, mi lesz. Ők tudják motiválni a növendékeket, ők veszik észre a tehetséget, és ha az szorgalommal is párosul, akkor akármire is képes lehet az ember.
Bennem Ballagó József tanár úr látta meg a tehetséget, a testnevelés órákon kéziztünk, atletizáltunk, fociztunk, minden versenyen elindított, 60 méteres síkfutáson, háromtusán, távolugrásban, és már akkor sorra első helyezéseket értem el. A váci iskolákkal versenyeztünk rendszeresen, a járási, megyei győzelem után az országos úttörő olimpiai döntő Debrecenben volt, amit szintén megnyertem tizennégy évesen, akkor fejeztem be a nagymarosi általános iskolát.
Minden marosi tanáromnak csak köszönettel tartozom, minden alapot megkaptam a továbbiakhoz. Ballagó tanár úr biztatta szüleimet, hogy érdemes a sporttal komolyabban foglalkoznom,
édesapám megtalálta az Attila úti Petőfi Sándor Gimnáziumot Budapesten, ahol sporttagozat indult éppen abban az évben, amikor megnyertem az úttörő olimpiát. Bizton állíthatom, az indulást Ballagó tanár úrnak köszönhetem.
– Mit tett ehhez a jó induláshoz a középiskola?
SZL: A középiskolában Schulek Ágoston lett az edzőm és leigazoltam a Vasas atlétikai szakosztályához, ez 1972-ben volt. Délelőtt suli, délután edzés a pasaréti pályán, majd érettségi után felvettek a TF-re, akkor annak atlétikai szakosztályában sportoltam, továbbra is Schulek Ágoston maradt az edzőm. Nagyon sokat köszönhetek neki is.
– Mikor ugrotta meg azt a 8 méter 30 centit, amivel még mind a mai napig tartja a magyar csúcsot?
SZL: A nyolc-harmincat ‘85-ben ugrottam, illetve a másik csúcsot ‘86-ban, tehát a nyolcvanas évek közepén voltam a csúcsformában.
Az, hogy a politika, a bojkott miatt nem kerültem ki a Los Angeles-i olimpiára, eléggé megviselt mindannyiunkat, akik ennek az értelmetlen bojkottnak az áldozatai lettünk.
Az akkori edzőm, Zarándi László, a TF atlétika tanszékvezetője szerint is ekkorra értem a csúcsra, Los Angelesből hozhattam volna komolyabb olimpiai eredményt. Ez a mai napig is elkeseredéssel, szomorúsággal tölt el, hogy ez nem így lehetett.
– Mikor fejezte be a sportpályafutását?
SZL: Az aktív edzéseket 35 éves koromban fejeztem be, ’80-ban voltam a Moszkvai Olimpián, ’84-ben szerencsétlen módon nem tudtunk kimenni a Los Angeles-i Olimpiára, ‘88-ban még eredményes voltam a Szöuli Olimpián egy hatodik helyezéssel, a ’92-es Barcelonai Olimpiára még kijutottam, de ott már nem kerültem döntőbe.
– Az aktív sportévek után bekerült a Testnevelési Egyetemre. A sportolói pályafutása mellett a tanári és az edzői pályafutása se mindennapi.
SZL: Amikor még aktívan sportoltam, akkor megfogadtam, hogy tanár és edző soha nem leszek, megfordult a fejemben az orvosi pálya is. Aztán az élet úgy hozta, hogy tanár és edző lettem. Zarándi László, az edzőm egy nagy stratéga volt, úgy terelgetett itt a TF-en, hogy behozott a tanszékre, átvettem csoportokat, az edzősködést, katedrát kaptam és oktatni kezdtem. Először órarészeket tartottam, meg szemináriumokat, gyakorlati órákat. Aztán egyik pillanatról a másikra elment nyugdíjba, megörököltem az atlétika tanszéken az ő helyét.
– Volt esetleg a családban korábban sportoló?
SZL: Édesapám focizott hobbi szinten, senki nem sportolt előttem a családban. Az alkatomat, testmagasságomat kaptam az őseimtől, a jó géneket köszönhetem nekik, ez predestinált, hogy élsportoló lehettem.
Már kicsinek én futottam a leggyorsabban, kedvvel, szorgalommal álltam hozzá, aztán már akartam is. E nélkül nem megy.
– Tanári pályáján mire a legbüszkébb?
SZL: A tanári pálya közben hivatásommá lett, szeretem a fiatalokat terelgetni úgy, hogy megtalálják saját útjukat. Azt szoktam mondani, hogy
a tanári és az orvosi pálya a legfontosabb, jobban meg kellene becsülni az elhivatottsággal dolgozókat. Az egyik a jövőt építi, a másik a jelent gyógyítja.
Sok sportágban oktatok, hiszen az atlétika alaptantárgy. Nem mindenkiből lesz olimpiai bajnok, meg magyar csúcstartó, de hogy az egyéni legjobbját meg tudja javítani, arra ösztönzöm őket az edzői vonalon is. Mindenki magának edz, és az legyen benne, hogy a legjobbját, a legjobb eredményét javítsa meg! Hogy aztán az mire lesz elég, az majd kiderül később.
Ekler Lucára nagyon büszke vagyok, immár hatodik éve én vagyok az edzője. Paralimpián a maga kategóriájában távolugrásban és 200-400 méteres futásban is megjavította a világcsúcsot.
Nagyon eredményesen versenyez, jó a hozzáállása, harmonikus családi háttérrel és megfelelő intelligenciával rendelkezik. Nagy reménység…
Tavaly mentem nyugdíjba, addig tanszékvezető voltam, de továbbra is oktatok és edzősködöm.
– Milyen lendületet adott a nyári Atlétikai Világbajnokság a hazai atlétikának?
SZL: A gyerekatlétika hatszoros (!) túljelentkezéssel indult el szeptemberben nálunk. Több mint 100 gyerekkel foglalkozunk.
Most már ott tartunk, hogy várólistára kell állítani az újonnan jelentkezőket. Ennyit jelent egy világverseny, hiszen Magyarországon még ekkora sportrendezvény nem volt.
Tele volt a stadion minden nap, még délelőtti időszakban is, vitték a jó hírünket. Több mint egymilliárd nézőnk volt világszerte. A helyére került a magyar atlétika, mert ez alapsportág, ebben nem lehet tévedni. Ha atletizál a gyerek, abból lehet jó kézis, kosaras, focista, bármi, mert az atletikus képességeket, az állóképességet, a gyorsaságot, az erőt itt tudja elsajátítani, így később bármely sportágban eredményes lehet.
– Gyakran lehet Önnel találkozni Vácon. Milyen kapcsolatban áll a várossal?
SZL: Váchoz nagyon szép gyerekkori emlékek fűznek, gyakran versenyeztünk itt, az első sikerélményeimet itt szereztem. Aztán itt él az édesanyám és nővérem,
sokat sétálunk Vác gyönyörű utcáin, a Duna-korzón, budapesti létemre mindig dunakanyarinak éreztem magam, szívesen jövök haza, itt érzem otthon magam.
– Végül, milyen élmény címeres mezben rajthoz állni?
SZL: Ez mindig plusz motivációt ad, annyira felemelő érzés, hogy én a hazámért, a nemzetért küzdök. Amikor ‘83-ban itthon volt az Európa-bajnokság, amit megnyertem, biztos, hogy ott nekem tíz-tizenöt centit a hazai közönség adott, a hazai miliő.
Amikor valaki egy címeres mezt felvesz, és abban versenyez, ugrik, focizik, az megsokszorozza a teljesítményt. Nemzetet összekovácsoló erő van a sportban.
***
Szalma László
Született: 1957. október 27., Vác
Klubjai:
Vasas (1970–1977),
Honvéd Kun Béla SE (1977–1978),
TFSE (1978–1981)
Eredményei:
- fedett pályás Európa-bajnok (1978, Milánó, 783 cm; 1983, Budapest, 795 cm),
- fedett pályás Eb-2. (1985, Athén, 815 cm; 1986, Madrid, 824 cm; 1988, Budapest, 803 cm),
- fedett pályás Eb-3. (1977, San Sebastián, 778 cm),
- fedett pályás Eb-4. (1987, Liévin, 807 cm),
- olimpiai 4. (1980, Moszkva, 813 cm),
- vb-4. (1983, Helsinki, 812 cm),
- fedett pályás vb-4. (1989, Budapest, 810 cm),
- olimpiai 6. (1988, Szöul, 800 cm),
- fedett pályás vb-6. (1987, Indianapolis, 787 cm),
- 7x magyar bajnok (1978, 1980, 1981, 1982, 1983, 1985, 1988),
- szabadtéri magyar rekord (1985, 830 cm),
- fedett pályás magyar csúcs (1986, 824 cm),
- az első 8 méteren felüli magyar távolugró,
- az év atlétája (1980, 1985, 1988)
- atlétaszakedző,
- golfszakedző,
- a TF atlétikai tanszékének volt vezetője,
- a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke.
Forrás: Nemzeti Sport, MTI
***
VIDEÓK
Szalma László – 1980 Moszkvai Olimpia – 8,13 m
Szalma László – 1985 fedett pályás Eb – 8,15 m
Szalma László – 1986 fedett pályás Eb – 8,24 m