A váci születésű Szalma Lászlót, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docensét, minden idők egyik legeredményesebb magyar atlétáját, kétszeres fedettpályás Európa bajnokot, a távolugrás magyar csúcstartóját abból az alkalomból kerestük meg, hogy nemrégiben a budapesti atlétikai világbajnokság kapcsán a figyelem középpontjába került hazánkban az atlétika, a világ ránk figyelt. Elsőként a gyermekkoráról, e nem mindennapi pálya…
All posts tagged atlétika
VASÁRNAP LESZ A VRE-PÁLYÁN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENY
A Váci Reményég Egyesület tavaly új hagyományt teremtett az atlétikai szakosztály korábbi vezetője, Szikora Gyula emléke előtt tisztelegve, s a súlylökés szakágat a középpontba állítva – az idén április 16-án rendezik az eseményt a Vanyek Béla Sportcentrumban. A VRE mindenkit szeretettel vár a II. Szikora Gyula Emlékversenyre – 9.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, a verseny…
VÁCI DIÁKOLIMPIA SIKER: ILLYÉS GRÉTI GERELYHAJÍTÁSBAN ELSŐ LETT
Illyés Gréti, Váci Madách Imre Gimnázium kilencedikes tanulója a Diákolimpia U18-as gerelyhajítás számában 48,50 m-rel az idei legjobb eredménnyel első lett és egyúttal kijutott az U18-as Jeruzsálemi Atlétikai Európa Bajnokságra, illetve az EYOF-ra az Ifjúsági Olimpiára! Edzője: Magyari József, Váci Reménység Egyesület.
SZIKORA GYULA EMLÉKE ELŐTT TISZTELGŐ SÚLYLÖKŐ VERSENYT RENDEZ A 100 ÉVES VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET
A száz éve alapított Váci Reménység Egyesület centenáriumi évének következő kiemelkedő eseménye az április 16-án tartandó I. Szikora Gyula Emlékverseny lesz, a megmérettetés a Magyar Atlétikai Szövetség verseny-naptárába is bekerült. Az atlétikai szakosztály volt elnöke, a köztiszteletben álló legendás edző emlékére szervezett eseményen súlylökők versenghetnek a helyezésekért – mind ép-, mind paraatléták. A verseny fővédnöke…