Újra számos figyelemre méltó ismeretterjesztő, elgondolkodtató, hiánypótlóan tudósító írást közöl a város egyetlen számottevő, szemlézésre érdemes lapjának megmaradt kifejezetten helyi újság, a Váci Polgár havilap legújabb, novemberi száma.
Fekete Ágnes tollából interjú olvasható a lapban Kovács Zsolt atyával, a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség nyáron kinevezett új vezetőjével.
A hat éven át Olaszországban tanuló fiatal lelkipásztor egy kérdésre válaszolva így fogalmazott: „A külföldön szerzett tapasztalataim megmutatták, hogy a katolikus egyház rengeteg formát ölthet. Megvan bennem annak a szabadsága, hogy engedjem az Isten lelkét működni, persze a folytonosságot fenntartva, a Szent Tradícióba beágyazódva. Olaszországban tanultam meg azt, hogy nem kell görcsösen ragaszkodni a formákhoz. A »nyolcadik szentség«, a megszokás az ideológiába taszít minket. Mindenképp szeretném elkerülni, hogy ebbe a hibába essek.”
Egy másik kérdés kapcsán Zsolt atya a fiatalok megszólításáról így vallott: „Fontos, hogy az egyház – képletesen szólva – nem növényeket árul, hanem magvakat. Mindenkinek saját magának kell felnevelnie a saját növényét. Fel kell hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy életfeladatuk van: Vállalj felelősséget magadért és társaidért! Segíteni kell a fiataloknak élethivatásuk és saját identitásuk megtalálásában is, hogy ne mindig azt keressék, hogyan váljanak különccé, hanem azt, hogy Istenben és a teremtett egyediségükbe boldog férfiak és boldog nők akarjanak lenni.”
Pinke József tanár úr „Egy határfolyó Vác közelében” című történelmi vetületű írásában az Ipoly-táj korábbi szétszakítottságát fájlalva megfogalmazza, mennyire egységes és sajátos arculatú valójában ez a régió az országhatár ellenére, ehhez hozzátehetjük: azért is időszerű ez az írás, mert a legutóbbi időben több helyütt épültek, épülnek a folyót átívelő hidak, nemrég adták át az Ipolydamásdot Helembával összekötő átkelőt.
Hiánypótló beszámoló olvasható arról a természetjáró, lelkiségi eseményről, amelynek keretében a budai Szent Imre- és Szent Gellért plébánia cserkészei, valamint a deákvári plébánia közösségének tagjai újra cserélték a Naszályon, a Látó-hegyen 2001-ben állított Szent Margit-keresztet.
Születésének 150. évfordulóján méltató megemlékezés olvasható a lapban Herodek Károly gyógypedagógus, a váci Cházár-iskola egykori tanára, később a Vakok József Nádor Királyi Országos Intézete igazgatójának nemzetközileg is elismert munkásságáról.
Koncz Kinga igazgató írása felhívja a figyelmet a szeptemberben – jelentően megújítva – újra kinyitott Váci Egyházművészeti Gyűjtemény két év végi, illetve részben jövő év eleji programjára. „Példaképek” címmel adventtől januárig nem mindennapi kiállítás lesz látható a múzeum előtti főtéri területen, az Ars Sacra Alapítvány vándor utcakiállításán életnagyságban elevenednek meg magyar és más ismert szentek, boldogok, valamint tiszteletre méltó személyek. December 9-én két turnusban ajándékokat készítő műhelyfoglalkozásokra csábítják a kisgyerekes családokat az „Örökség” című állandó kiállításhoz kapcsolódóan, a korlátozott létszám miatt december 5-éig előzetes regisztráció szükséges a muzeum@vaciegyhazmegye.hu drótposta címen.