Az októberi képviselő-testületi ülésen döntés született a közterületi térfigyelő kamerarendszer bővítési lehetőségéről is.
A testület – háromkerekű jobbikos defektes oldalkocsival megtámogatott – balliberális többsége, még konkrétabban Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt és egyben bólogató János alpolgármester eredeti határozati javaslata alapján az önkormányzat hozzájárulását adja a Csendesréti lakóparkban, illetve a Kastélyliget lakóparkban összesen 5 darab, a Körtvélyesi dűlő vasúti átjáróban, az Alsótörökhegyi út – Szablya utca kereszteződésében, a Kölcsey utca 17 – 19. – Nagymező utca 35 – 45. közötti területen lévő kukaszigetnél, a Földváry tér 6. szám dohánybolt előtti szakaszán, a deákvári dohánybolt Lehár Ferenc utcai szakaszán és a Dr. Csányi L. krt. 46. szám dohánybolt előtti részén 1 – 1 térfigyelő kamera kihelyezéséhez.
A testület itt kisebbségben lévő kormánypárti oldaláról felvetődött a kérdés, hogy két elegáns lakóparki részen miért is finanszíroz a város kamerás védelmet, de erre nem érkezett érdemleges válasz az elnöki asztaltól, Kiss Zsolt János (képünkön középen) szájából.
Aztán a kártékony város(félre)vezetői négyesnek a többi gyengénél is gyengébb, nagyjából a többieknek hajbókoló szerepű tagja szinte tapsikolva befogadta Ferjancsics László elv- és alpolgármestertárs javaslatát, hogy a Magyar utcai dohányboltok közelében is legyenek kamerák, miközben elvetette Mokánszky Zoltán képviselő indítványát deákvári játszóterek, parkok bekamerázására.
A talán legtehetségtelenebb alpolgármesteri kandúr (három van belőlük ugyebár, jól megfizetve) itt úgy fogalmazott, hogy ezt most nem tudná befogadni, még arra sem volt mersze, hogy feltételes mód helyett kerek-perec nemet mondjon, ez bizony ismét egy igen gerinctelen megnyilvánulás volt részéről, de hát őkelme már csak ilyen puha fából van faragva.
És akkor még annyit, hogy a Kisvácon már egyre kevésbé szívesen látott Kászonyi Károly meg sem próbálkozott azzal, hogy a Kőhíd utca, az iskolaváros környékére is kerüljön pár plusz kamera, kábé ennyire képviseli ő az itt élők, tanulók, sportolók érdekeit, akár az akarnok polgármester asszony és családja építkező bizniszével is szembemenve.