A VÁROSHÁZI PROPAGANDAÚJSÁG EGYRE INKÁBB ALJAS SZIVÁRVÁNYOS POLITIKAI MEGRENDELÉSEK TELJESÍTÉSÉRE SZAKOSODIK

Közéleti Margó néven bejelentkező rendszeres levelező olvasónk ismét a városházi propagandaújság készítésének személyi hátterét tűzte tollhegyre, no meg egy fonák röpte lecsapásra alkalmat kínáló, nyilvánvalóan politikai megrendelésre készült cikket.

„Valami komoly, egyre súlyosabb zavar lehet a helyi szivárványos erőben médiafronton (is). Erről árulkodhat a városvezetéshez rövid pórázon becsatolt, közpénzből hazudozó, szennyest mosó városházi propagandalap októberi számának impresszuma, amelyben már nem közel tucatnyi (!!!) név szerepel lapkészítőként, hanem csupán hat (sic). Nagy kérdés, miért és hova tűnt a kinyomtatott névsorból az eddigi főszerkesztő, aztán a fővárosból ideejtőernyőzött vadliberális, focidrukker gyerekeket lefasisztázó, főleg Matkovich Ilona mikrofonállványaként kitartott Vicsek Ferenc vagy épp a kopasz cenzorként is beazonosított Kagye?

Persze senki ne gondolja (feltétlenül), hogy süllyedő hajó elhagyási rágcsáló-effektus lépett itt érvénybe, hiszen különböző (szivárványos ízlés szerint tudósításra érdemesnek ítélt) eseményeken olykor nevetségesen sokszemű fürtben rezegnek a Matkovich-rezsimnek elkötelezett sajtósok. Az sem valószínű, hogy a bevezetőben említetteknek már egyáltalán nincs kifizetésük önkormányzati közpénzből (mutyigyanú), de ne feledkezzünk el a Matkovichéknak nem tetsző emberek, a kártékony négyessel szemben kritikus hozzászólások leoltogatására szakosodott, ki tudja, miként honorált médiatrollokról sem.

De visszatérve a förtelmes városvezéri propagandaújság legfrissebb számára: nyilvánvaló, hogy ennek a Matkovich-féle városdúlás, uram-bátyám, fiam-lányom világ ellen kiáltványban szót emelő személyek rossz színben való feltüntetése volt a lényege az önkormányzati médiagépezet ki tudja mennyi pénzt felmarkoló jobbikos ejtőernyős bértollnokától.

De akkor tartsunk mi is névsorolvasást!

A várost brutálisan félrevezető szivárványos rezsim vezetője nem átallotta fennhangon hangoztatni, hogy itt csak az van, csak az lehet, amit ő akar, mindeközben szemérmetlenül kedvez családtagjainak, barátainak és üzletfeleinek a város kontójára, amúgy meg ösztönből teszi, amit tesz, azaz zülleszti a várost ezerrel.

Alpolgármesteri kandúrjairól:

Egyikük hittantanárként is funkcionált korábban, ehhez képest országgyűlési képviselő-jelöltként nem átallott szivárványos göncökben flangáló, nyilvánvalóan a gender-ideológiával megfertőzött, félrevezetett fiatalokat is bevonni a kampányába, városvezetővé válva pedig a fizetős parkolás kiterjesztése, ezen sarcolás szigorítása a leghírhedtebb munkálkodása.

A másik alak komoly gyanúba keveredett pártpénzek saját kampánycéljaira fordítása kapcsán, egyebekben pedig nagyjából semmihez sem ért igazán, egy nagy nulla valójában.

A harmadik meg a városi közélet egyik legnagyobb, pénzhiénaként is emlegetett ingyenélője, kolonca, korábban közadatkérő, most inkább sumákoló szürke eminenciása, aki előszeretettel vájkál nem közszereplő polgárok magánéletében is.

A díszes kompánia többi tagjára majd még visszatérünk…”