Idén is kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés biztonságára a településeken dolgozó polgárőrök – közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
A 2023-24-as tanév időszaka alatt a polgárőrök önállóan, de a rendőrséggel szoros együttműködésben, fokozottan vesznek részt a településeken a bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában – írták hozzáfűzve, hogy a reggeli és a délutáni órákban ellenőrzik a tanintézmények környékét.
A gyermekbalesetek megelőzése érdekében a polgárőrök segítenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában, emellett részt vesznek a gyermekek ellen irányuló jogsértő cselekmények megakadályozásában és erősítik a drogprevenciós járőrszolgálataikat.
Kitértek arra, hogy azon településeken, ahol nincs oktatás, a polgárőrök fokozottan figyelik a tömegközlekedési eszközök megállóit az iskolába induló vagy onnan érkező gyermekek biztonsága érdekében.
A polgárőrség az intenzív jelenlétet egy hónapig mindenképpen fenntartja az iskolák és az óvodák környékén, de van olyan település, ahol a tanév teljes ideje alatt reggel és délután is jelen lesznek a polgárőrök az intézmények közelében.
Jelezték azt is, hogy a feltárt jogsértő magatartást jelzik az illetékes hatóságoknak és az oktatási intézmények vezetőinek.