Majdnem háromszor annyian kezdhetik meg tanulmányaikat az Apor Vilmos Katolikus Főiskola pedagógusképzésein idén ősszel, mint egy évvel korábban, ráadásul a Szent Miklós téren lévő kisebb és fiatalabb főiskolai épület teljesen megújulva várhatja a hallgatókat az új tanév második felétől.
Az intézménybe jelentkezők száma többéves rekordot döntött 2023-ban, a legnépszerűbb továbbra is az óvodapedagógus szak.
A többek között tanítókat, óvodapedagógusokat és segítő szakembereket képző, a váci mellett már budapesti campussal is rendelkező Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakjait több mint 1200-an jelölték meg az általános felvételi eljárásban, 623-an a jelentkezési lap első helyén. Közülük 331 felvételiző jutott be a szeptemberben induló képzésekre (a hitéleti szakok nélkül). A legtöbben óvodapedagógusnak, csecsemő- és kisgyermeknevelőnek, valamint tanítónak tanulnak majd: a főiskola pedagógusképzésein majdnem háromszor annyian kezdhetik meg tanulmányaikat, mint egy évvel korábban, míg a szociálpedagógia szakon a tavalyi négyszeresére nőtt a felvett hallgatók száma.
A főiskola pedagógusképzési kínálata gazdag: az óvodapedagógusnak készülő hallgatók például magyar, német és angol nyelvű képzés közül választhatnak – utóbbi egyedülálló az országban –, emellett német, szlovák és roma/cigány nemzetiségi szakirányt is kínál az intézmény, ahogy a tanító szakon is több szakirány érhető el.
Idén a tanító és óvodapedagógus BA-képzés német nemzetiségi szakirányán is emelkedett a jelentkezők száma, de el tudják indítani a roma/cigány nemzetiségi óvodapedagógus-képzést is, amely a főiskola számára kiemelt fontosságú.
A mesterszakokra jelentkezők száma is nőtt, ebben az évben – a neveléstudomány és a szociálpedagógia mellett – a mentálhigiénés kapcsolat- és közösségépítő MA-képzést választotta a legtöbb felvételiző.
„Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola három éve tudatos építkezésbe kezdett, felvállalva az egyetlen és utolsó alapvetően pedagógusképző, illetve segítő humán szakmákra felkészítő hazai főiskola szerepét. Az egykori zsámbéki tanítóképző emlékéből, az élettel teli falakból akkorra kevés maradt. 2020 és 2023 között a világjárvány, a pedagóguspálya bizonytalansága és sok egyéb hátráltató tényező ellenére folyamatosan sikerült növelni a nappali tagozatos hallgatók létszámát, ám az igazi áttörés ebben a felvételi időszakban érkezett el” – nyilatkozta a főiskola honlapján Gloviczki Zoltán, az AVKF rektora, hozzátéve: a 331 frissen felvett hallgató kevésnek tűnhet egy tudományegyetem számára, de egy szándékoltan családias hangulatú főiskolának nagy öröm és kihívás.
A felvételi szabályok változása – idén a legtöbb szakon már nem volt kötelező az emelt szintű érettségi, emellett eltörölték a központi minimumponthatárt is – elsősorban a levelező tagozatos képzésekre jelentkezők számára kedvezett, ennek ellenére a főiskola nappali tagozatos BA-szakjaira is két és félszer annyian kerültek be, mint egy évvel korábban.
„Mindez a fiatalok pedagóguspálya iránti bizalmát tekintve is reménykeltő” – tette hozzá Gloviczki Zoltán.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola ezzel együtt valamennyi induló szakját meghirdeti a pótfelvételin. A képzések listáját és a legfontosabb tudnivalókat az érdeklődők néhány napon belül a Felvi.hu-n és a főiskola honlapján, az avkf.hu-n is megtalálják.
Az alap- és mesterképzések mellett a diplomás érdeklődők számos egyedülálló szakirányú továbbképzés közül is válogathatnak. Ilyen például a 3D-pedagógia és a bábpedagógia módszereit bemutató, az atipikus fejlődésű gyerekekkel foglalkozó szakembereknek szóló, vagy a keresztény közéleti mediátor szakirányú továbbképzés.
Ezekről bővebb információt a főiskola oldalán találnak.