Történetünk 13 esztendővel ezelőtt kezdődött. A VácOnline regionális hírportál 2004. november 8-án kezdte meg működését, és szolgáltatja azóta is a híreket, információkat olvasói számára. Mindemellett pedig számtalan rendezvényt, jótékonysági akciót is megvalósított portálunk kollektívája az elmúlt tizenhárom esztendőben.
Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi néhány hétben portálunk veszített évek óta megszokott lendületéből. Csakúgy, mint bárki, úgy a portál szerkesztőinek életében is vannak nehéz időszakok, amelyek erőteljesen rányomják bélyegüket a szerkesztői munkára. Egy ilyen időszak végéhez érkeztünk most, s jó hír Olvasóink számára, hogy a dolgok mára visszatértek a régi kerékvágásba.
A napokban betöltött 13. esztendő apropóján most szeretnénk köszönetet mondani Olvasóinknak a – statisztikánk szerinti – több millió látogatásért, több tízmillió oldalletöltésért. Portálunkon az elmúlt tizenhárom év során közel 20 ezer cikk került publikálásra. Szerkesztőségünk több tucat rendezvényt, jótékonysági akciót, játékot szervezett, melyekben mindig komoly szerep jutott Önöknek, Olvasóknak is. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy megköszönjük Olvasóinknak a számos jótékonysági akciónkban való példaértékű részvételt. Fantasztikus érzés volt megélni, ahogy Olvasóink egy-egy ilyen akció során újra és újra jelesre vizsgáztak emberségből! Köszönjük!
Immáron tizenhárom év elteltével, egy újabb betöltött esztendő után mi szerkesztők egy kicsit most ismét "megállunk" és értékeljük mindazt, ami már mögöttünk van, miközben – hagyományainkhoz hűen – megiszunk egy pohár jóféle bort Olvasóink, Támogatóink és Partnereink egészségére!
Hálás köszönet Olvasóinknak azért, hogy portálunkat böngészve tőlünk informálódnak Vác és térsége híreiről!
Támogatóinknak, üzleti partnereinknek pedig köszönet az irántunk tanúsított bizalomért!
Reméljük, hogy munkánk során a legtöbb ember számára értékes tartalmat tudtunk közvetíteni és tevékenységünkkel sok örömet szereztünk Olvasóink számára!
Bízunk benne, hogy továbbra is szorgalommal és hűséggel keresik majd fel hírportálunkat, s minél több ismerősüknek beszélnek róla, illetve megosztják híreit a közösségi oldalakon!
TÁMOGATÓINKNAK, PARTNEREINKNEK!
a VácOnline.hu szerkesztősége