A ligettakarítással kezdődött sok-sok évvel ezelőtt, az a környezeti nevelési tevékenység, amikor az iskolások segítségével sikerül egy-egy közterületet szebbé tisztábbá tenni. A rózsapark is ilyen, aminek a takarítását Pető Tibor a helység képviselője kezdeményezett. Az idén a város kérésére a KRESZ parkot is csatlakoztatták a programhoz.
Amikor egyszerre lehullnak a levelek, és elkezdődnek az esőzések gyorsan kell cselekedni, mert a nedves avar könnyen a parkok, sétányok útjaira rothad, síkos balesetveszélyes helyzetet alkot. Ennek apropójából szerveztek a Rózsaparkba takarítási környezeti nevelési programot, mely ráférne a város még számos közterületére.
A program keretében számos általános (Árpád Fejedelem, Juhász Gyula, Karolina, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor, Pivár Ignác, a Cházár András, és a Simon Antal általános iskolák) és középiskola (Boronkay György, Táncsics Mihály mezőgazdasági, Bernáth Kálmán középiskolák) diákjai jöttek el, hogy ki-ki felkészültségének megfelelően segítsen a Rózsapark szebbé tételében. Az avart big-begekbe gyűjtötték, parkban lévő szemetet szelektíven külön zsákokba gyűjtötték össze. Míg a kisebbek avart gyűjtöttek, a nagyobbak, a mezőgazdasági szakközépiskolás tanárok és diákok segítségével a Rózsapark rózsáit vették kezelésbe. Metszéssel és a rózsatövek földdel való takarásával, kapálásával készítették fel a virágokat a téli hidegre.
Az általános iskolások egy csoportja a program hagyományainak megfelelően egy madárodút készített és megkereste a legmegfelelőbb helyet ahhoz, hogy tavaszra benépesülhessen madarakkal.
És ahogyan ez szokott lenni, mire az utolsó zsákot is teleszedték avarral, el is eredt az eső. Szerencsére csak akkor, amikor már a diákok befejezték a programot.
A szervezőknek és az őket segítő városfejlesztő KF.-nek nem kis logisztikai munkába került a két helyszínen a munka feltételeinek biztosítása (big-begek folyamatos ürítése), hiszen mid a két helyszínen több mint 250 diáknak kellett biztosítani a munka feltételeit.
Az önkormányzat által szervezett programhoz az eszközöket a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, a Hulladékgazdálkodó Kft, biztosították. A programot Mezei Helga Városi Főkertész, Benyó Balázs, Igazgató, Kanyó Zsolt szóvivő és segítették, akiknek ezúton is köszönik segítségüket a szervezők.
Pető Tibor alpolgármester köszönetét fejezte ki és bízik benne, hogy a diákok lelkesedése, megmarad és segítik a várost jövő évben is abban, hogy közterületei tisztábbak barátságosabbak legyenek.