A váci rendőrök bilincset tettek arra a 31 éves férfira, aki a gyanú szerint több héten keresztül fosztogatott egy nagymarosi hétvégi házat. A police.hu beszámolója szerint a tolvaj szisztematikusan előbb átvágta a drótkerítést, felmászott a tetőablakhoz, majd a padláson keresztül „átfúrta” magát a mennyezeten. A kis házat teljesen kipakolta és vitt minden csörömpölő dolgot; étkészletet, poharakat, tányérokat, porcelánt. Nem hagyta ott a porszívót, hajszárítót, de még az ágyneműt sem. Amikor már nem volt mit ellopni, a fűtéstrendszer csöveit feldarabolta egészen a gázcsonkig. H. Ákos a lopással több, mint félmillió, a rongálással két és fél milliós kárt okozott. A Váci Rendőrkapitányság…
váci rendőrök
A váci rendőrök elfogták és őrizetbe vették Cs. Krisztofert, aki számos lopást, testi sértést és zaklatást követett el. A 23 éves férfit az egyenruhások január 18-án fogták el, amikor éppen egy kerékpárt próbált meg elkötni egy helyi bolt elől. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ezzel párhuzamosan a nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételeket elemeztek, és hamar kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen balhéja. Egyértelművé vált, hogy a fiatalember főként bolti lopásokból és betörésekből szerez bevételt. Az elmúlt hetekben Vácon és a környező településeken is többször megfordult. Volt, hogy parfümöket vitt magával, persze fizetés nélkül, de…
Az ügy tavaly kezdődött. Akkor a Váci Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult eljárás, aki a gyanú szerint a környéken kábítószert terjesztett – írja a police.hu. A nyomozók hamar felgöngyölítették a szálakat, amelyek egy 50 éves férfihoz vezették őket. Idén áprilisban fogták el. Kiderült, már 2023 májusa óta abból él, hogy drogot árul. Kutatást tartottak a lakásán, ahol pénzt és a porciózáshoz használatos eszközöket foglaltak le. Gyanúsítotti kihallgatásán tagadott, az eljárásban szabadlábon védekezhetett. Közben arra is fény derült, hogy a drog mellett mással is üzletelt. Idén júniusban társaival egy helyi telephelyről akkumulátort lopott, majd augusztus elején egy önkiszolgáló autómosó kasszáját feszítették…
Segítsen a váci rendőröknek a férfi megtalálásában! – hívja fel a figyelmet a police.hu. A Váci Rendőrkapitányság a 13100-157/418/2024. Kör. számon körözési eljárást folytat Uram Gábor, 47 éves sződligeti lakos eltűnése miatt. A férfi 2024. november 28-án ment el otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyes iratait és telefonját nem vitte magával. A felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre. Uram Gábor 165 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű, haja rövid. Különös ismertetőjele, hogy a nyakának bal oldalán egy 0,5 cm átmérőjű, barna, kör alakú anyajegy található. Eltűnésekor sötét nadrágot és kabátot viselt, valamint fekete, polár anyagú sapka volt rajta. A…
A középkorú férfit a bíróság letartóztatta – írja a police.hu. A részletekből kiderült, hogy az elkövető 2023 júliusa és 2024 augusztusa között a gyanú szerint több olyan lányról készített pornográf felvételeket, akik még nem töltötték be a 18. életévüket. Erről a rendőrséget a Szobi Család- és Gyermekjóléti Központ értesítette. A nyomozók a férfit október 3-án fogták el, majd őrizetbe vétele mellett, gyermekpornográfia miatt hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során elismerte, hogy a lányokról ő készítette a meztelen fotókat, de elmondta azt is, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesített velük. Így szexuális visszaélés és gyermekprostitúció kihasználása miatt is felelnie kell. A bíróság elrendelte…
Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Váci Járásbíróság azt a férfit, aki több közlekedési szabályt súlyosan megszegve menekült a rendőrök elől. Mint ismert, augusztus 1-jén a Pest vármegyei férfi a többszöri fény és hangjelzés ellenére sem állt meg Vácon a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a forgalmas M2-es autóút irányába, majd a főúton haladva a megengedett sebességhatár néhol kétszeres túllépésével továbbhajtott. Az esetről videó is készült, amit itt nézhetnek meg. A vád szerint a – járművezetéstől korábban már eltiltott – elkövető átlépte a záróvonalat, a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra…
A kapitányság épülete előtt parkolt le autójával egy idős házaspár, mert a kocsijuk egyik kereke a közelben defektet kapott. A rendőrök nem haboztak, azonnal magukhoz vették a célszerszámokat, leszerelték a lyukas kereket, és íziben pattintották is fel az újat. Az idős házaspár – később levélben is – hálásan köszönte a rendőrök segítségét – írja a police.hu.