váci házaspár

„Sok nehézségtől és bűntől megvéd a korai házasság” – véli Lakati András, aki szerint ebben a korban az ember még sokkal rugalmasabb, könnyebb a másikhoz igazítania az életét, mintha már lenne egy kialakult életvitele. A váci Lakati András és Lakatiné Kulcsár Kitti a Képmás Magazinnak beszéltek házasságukról. Lakatiné Kulcsár Kitti és Lakati András gyerekkoruk óta ismerik egymást, mivel szüleik a váci baptista közösségbe jártak. Eleinte csak barátok voltak, majd Andris 17 évesen azzal állt Kitti elé, hogy komolyabbra fordítaná kapcsolatukat, ami a lánynak sem volt ellenére. Imponált neki a fiú kitartása, amiből érződött, hogy valóban komoly szándék vezérli. A közös baráti kör és gyülekezet…

Tovább