Újabb és újabb panaszok érkeznek a váci polgárok részéről a városháza közterület-felügyelőinek vélt vagy valós túlbuzgóságai miatt. Ezekről mind gyakrabban kapunk hírt egyrészt a szerkesztőségünkbe, másrészt tele vannak a túlkapásoknak tűnő esetekkel a helyi közösségi oldalak. Nem dolgunk eldönteni, hogy ezekből mennyi a valós, azonban annyi bizonyosnak látszik, hogy a váciakban egyre inkább az a benyomás alakult ki, amit az egyik kommentelő így fogalmazott meg: „Amúgy járják a közteresek a várost és szó szerint vadásznak. Sajnos.” A legutóbb a Váci Életen megjelent poszt kapcsán alakult ki intenzív párbeszéd, amely egy újabb tipikus „vadászterületről” tett említést: „Csak szólok, hogy a Liget…
Váci Élet
Gyurcsány váci jelöltje a mesterétől igen hamar elsajátította, hogy miképpen nem kell kibontani az igazság minden részletét. Inotay Gergely mind a mellébeszélés terjedelmében, mind az önfényezésben mértéket nem ismerő eredménylistát tett ki a közösségi oldalára, amelyet azonnal ízekre szedték a Váci Élet kommentelői. Inotay végletekig túldimenzionálja az önkormányzat feladatvállalását a váci utak megújulásának terén, amelyek egyébként szinte mindegyike a lakosok vagy cégek támogatásból épült, azt viszont mélyen elhallgatja, hogy a városi óvoda és bölcsőde felújítások kormányzati támogatásból valósulhattak meg. Óriási eredményként tekint arra, hogy két év után pár hiányzó kandelábert felállítottak és működik a városban a közvilágítás. Nagy mellénnyel arról…
A városháza propagandagépezete által hihetetlen precizitással felépített, többlépcsős PR-kampány egy pillanat alatt összeomlott a Váci Élet csoportban, amikor a nagy csinnadrattával átadott Zöldfa utcát – osztrák kisvároshoz talán méltatlanul későn – csak az átadás után festették fel. A lakókat hideg zuhanyként érte a festés utáni parkolóhelyek számának drasztikus csökkenése. Ezúttal a városházabarát felszólalóknál is a hang fennakadt, amikor ezt a racionalitást nélkülöző, tervszerűtlennek, szakmaiatlannak tűnő munkát meglátták. Fussák át a lakosok 87 kommentjéből kiválogatott legjellemzőbb hozzászólásokat, hogy mi a bajuk az itt lakóknak az új parkolással: „Az újonnan átadott Zöldfa utca és a felfestett parkolási lehetőség. Köszönjük szépen a 2…