Tanítsunk Magyarországért! program

A munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településekről középiskolába járó diákok 54 százaléka korai iskolaelhagyóvá válik – mondta György László, a Tanítsunk Magyarországért! program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. A fő probléma az, hogy a gyerekek 14 éves korukig egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán hagyják el településüket, ezért megpróbáltatást jelent számukra a rendszeres utazás és az új közösségbe való beilleszkedés – mutatott rá György László. Hozzátette, jellemzően nincs olyan a gyermekek számára, akire számíthatnának, mert sok esetben a szüleik sem hagyták el településük határát. György László elmondta, a Tanítsunk Magyarországért! program mentorai éppen ebben próbálnak segíteni azzal, hogy megmutatják a…

Tovább