Átadták a váci Piarista Kilátó Központ épületét

Az egykori váci ferences kolostor épületének teljes körű felújításával elkészült a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ (röviden: Piarista Kilátó Központ) épülete. Kedden történt az ünnepélyes átadó, ahol a kormány, a ferences és a piarista rend elöljárói és Marton Zsolt megyés püspök jelenlétében nyithatta meg immár az új intézmény a kapuit.

Civitas Szimfonikus Zenekar Bach művet adott elő Sándor Bence vezényletében – Fotó: VácOnline

 

A 2018-2020 között lezajlott építkezés a Magyar Kormány támogatásával, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Piarista Rend Magyar Tartománya közös beruházásában valósult meg.

A váci Piarista Kilátó Központ azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban a váci-, és környékbeli fiatalok pályaorientációját, munkaerőpiaci elhelyezkedését, majd beilleszkedését segítse.

2018-ban az épület és a megkezdett építkezés– Fotó: Piarista Kilátó Központ

A központ kiemelt feladata a különös személyes figyelmet igénylő, azaz fogyatékos- vagy valamilyen akadályozottsággal küzdő, illetve a nem tanuló, nem dolgozó, vagyis kallódó fiatalok segítése. Az intézet egy, a térségben egyedülállóan felszerelt robotika alkotóműhellyel is rendelkezik, amelynek eszközeit szintén felhasználják a fejlesztési folyamatok során.

A kolostorépület legutoljára 2006-ban a Pest megyei Levéltár egyik kirendeltségeként működött. Bezárása utána hosszú éveken át üresen, kihasználatlanul magasodott a Duna partján, enyészetre ítéltetve. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és Piarista Rend Magyar Tartomány között létrejött használati megállapodás alapján a kolostor épületében működhet a Piarista Kilátó Központ, amelyet hivatalosan  2020. augusztus 25-én nyitottak meg.

A kolostor épületének állapota – 2018. január – Fotó: Piarista Kilátó Központ

A kivitelezési munkálatok 2018. február 5-én kezdődtek meg. A kivitelező 2020. december 18-án adta vissza az építési területet a megrendelő Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány részére. A kolostor építési munkáira Magyarország Kormánya által biztosított nettó 1.019.000.000 Ft összeg állt rendelkezésre. A Piarista Rend Magyar Tartománya valósította meg a kolostor belső építészeti munkálatait, bútorok és fejlesztőeszközök beszerzésére nettó 224 208 012 forintot fordítottak.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese – Fotó: VácOnline

A Piarista Kilátó Központ ünnepélyes átadásán ünnepi beszédében Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint főtámogató miniszterhelyettese kiemelte: „A jövő iránti remény vezeti ebbe az intézménybe a fiatalokat, akik fejlődni szeretnének.

Újra vakolták a külső falakat, sárga helyett a kolostor fehér festést kapott  Fotó: Piarista Kilátó Központ

Elhivatottság, kiemelkedő szakmai tudás, a korszerű tudás átadása – mindig is ez jellemezte a piaristákat és jellemzi ezt az intézetet is, amely hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok kezébe munka kerüljön, s hogy ezek a fiatalok majd el tudják tartani családjaikat.”

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese – Fotó: VácOnline

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: „Az elmúlt évszázadokban, amikor valami modernről, valamiféle szintváltásról volt szó, akkor a piaristák mindig ott voltak az első sorban. Így van ez a Piarista Kilátó Központ esetében is: az intézet új kilátásokat nyit azoknak a fiataloknak, embereknek, akiknek nem volt kilátásuk a munka világára.”

Piarista Kilátó Központ épülete 2020 – Fotó: Piarista Kilátó Központ

„Itt Vácon az elmúlt években, a polgári kormányzás alatt soha nem látott támogatások érkeztek – hangsúlyozta Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője.

Ez a megújult épület kettő milliárd forint állami támogatásból született, a vasúton kétszintes vonaton utazhatnak az agglomerációban élők. Ha autóval érkezik valaki Vácra, akkor kétszer két sávra bővült a 2-es út sokak örömére, nagyon lerövidült a menetidő a fővárosba. Számos egyházi intézmény újult meg, a kórház megújulása is folyamatban van több mint öt milliárd forintból, színház épült teljes mértékben kormányzati forrásból, konyhafelújítások, bölcsődék megújulása, levéltár, művelődési házi programok támogatása, a Civitas több mint száz koncertjét állami támogatásból tudta megvalósítani. Nagyon örülünk annak, amikor az ország egésze érezhetően erősödik, akkor Vác is sokkal több támogatást kap, mint bármikor és sokkal több lehetősége van arra, hogy együtt fejlődjön az országgal” – zárta megnyitó gondolatait az EMMI államtitkára.

Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára – Fotó: VácOnline

„A piarista rendalapító Kalazanci Szent József szellemisége, példája él a Piarista Kilátó Központban. Kalazanci a legszegényebb gyermekek felé fordult és ez a Kilátó küldetése is” – emlékeztetett Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára. „Magyarország kormánya erőforrásként tekint a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő honfitársainkra. Meggyőződésünk az, hogy akaraterő kell és szorgalmas kitartás, s akkor majdnem minden elérhető. Ahhoz, hogy ebben az életállapotban élő fiataloknak sikerüljön kihozni magukból a maximumot, szükség van az állam, az önkormányzatok, egyházi intézmények támogatására. Köszönet a kormánynak a több mint kettőmilliárd forintnyi felújításért valamint a működésre biztosított 300 millió forintért.”

Marton Zsolt, váci megyéspüspök – Fotó: VácOnline

„Az evangéliumi irgalmas gazda példája, az ő szeretete és megértése jelenik meg a Központ tevékenységében, küldetésében. Erre kérem Isten áldását!” – mondta el az épület ünnepélyes megáldása keretében Marton Zsolt, váci megyéspüspök.

Tamás Gábor ferences atya – Fotó: VácOnline

Tamás Gábor ferences atya: „Nálunk ferenceseknél hagyomány, hogy azokat az értékeket, amelyeket szeretnénk megvalósítani, azt valakinek őriznie kell. Nagy lehetőség számunkra, hogy most a piarista rend segítségével ebben az épületben valami nagyszerű dolog folytatódik. Látjuk azokat a fiatalokat, akik a munkavállalás területén segítségre szorulnak. Kutatóközpont lesz, ahol új módszerek születhetnek. Emlékérmet szeretnék átnyújtani, remélem, csodás érem lesz.”

Hálával a segítségért a piarista és ferences rend nevében– Fotó: Piarista Kilátó Központ
Szilvási László tartományfőnök – Fotó: VácOnline

Szilvási László tartományfőnök: „Arra figyelmeztet bennünket ma a Szentlélek, hogy minden gyermekkel foglalkoznunk kell, Kalazanci idejében azért kellett a szegényekkel foglalkozni, mert ők nem jutottak el az iskolába. A századok során – sokak erőfeszítésének hála – a világ azon szerencsés térségében élhetünk, hogy mindenki tanulhat, akik akar. Viszont most is vannak olyanok, akiknek ez nehéz, és ezeknek a különleges törődési igényű fiataloknak jött létre ez az intézmény. Akinek az ötlete, víziója most itt megvalósult, az nem más, mint Mikesi György, aki most itt van velünk, és aki maga is átélte azokat a nehézségeket, amit azok a fiatalok is, akik ebben az intézményben fognak majd tanulni. Öt év tervezés, tárgyalás és a koncepció végleges megszületése után született meg kormányzati forrásból ez az intézmény.”

Emlékplakettet nyújtottak át az ünnepélyes átadó végén a munkákban résztvevőknek – Fotó: VácOnline

A Piarista Kilátó Központ sokrétű feladatot ellátó intézmény, fő célkitűzése a sajátos nevelési igényű és/vagy fogyatékos fiatalok pályaorientációjának és elhelyezkedésének támogatása. Az épület teljes körű felújításon esett át, a megfelelő árnyékolásról gondoskodó cég, az Umbroll készítette e felvételeket.