Az átlagnál 1 Celsius-fokkal melegebb volt az idei nyár utolsó hónapja, és országos átlagban 75,3 milliméter eső esett, ami 26 százalékkal haladja meg az átlagot – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből. Azt írták: az idei augusztus középhőmérséklete országos átlagban 22,1 Celsius-fok volt, ami 1,0 fokkal haladja meg az 1991-2020 közötti évek átlagát, és a 12. legmagasabb augusztusi érték 1901 óta. Hozzátették: a hónap első fele még csaknem 2 fokkal hűvösebb volt a szokásosnál, majd az augusztus második felét tartós hőség jellemezte. A mostaninál forróbb augusztus vége csak 1992-ben volt a 20. század eleje óta. Az Alföldön többfelé meghaladta…
Országos Meteorológiai Szolgálat
Tovább folytatódik a kánikula a napokban. Ma a délkeleti országrészben a 39 Celsius-fok sem kizárt. A héten emellett viharokra is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Hétfőn sok napsütésre kell számítani fátyol- és gomolyfelhők mellett. Főként az ország északi felén szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 38 fok között várható, de délkeleten egy-egy helyen 39 fok sem kizárt. Kedden napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat…
A napokban a napsütésé lesz a főszerep, 30-35 fokos maximumokkal. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az időnként megjelenő felhőkből csak kevés helyen alakulhat ki rövid ideig tartó zápor, esetleg zivatar. A szél több helyen megélénkülhet, de kánikulában lesz részünk 30-35 fokos maximumokkal. A hőség egészen péntekig kitart, aznap már hevesebb viharok is lehetnek. A hétvégén előreláthatólag egy hidegfront miatt változékony időben lesz részünk.
Az elmúlt napok heves esőzéseiben voltak olyan útszakaszok Vácon, amik szinte teljesen vízben úsztak. A kialakult extrém helyzet a közlekedést is akadályozta. Ilyenkor a sofőröknek sokkal körültekintőbben kell vezetniük, mint száraz időben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat összegyűjtötte azokat a tanácsokat, amiket minden autósnak érdemes betartania a balesetek elkerülése és saját testi épsége érdekében intenzív esőzésben. Íme a lista: indulás előtt érdemes tájékozódni a várható időjárásról és elolvasni a veszélyjelzést a nedves úton megnövekszik a féktávolság, ezért javasolt mérsékelni a haladási tempót tanácsolt két kézzel fogni a kormányt fel kell készülni arra, hogy az intenzív csapadék miatt gyorsan változhat a látótávolság…