nemzeti ünnep

Száraz, meleg, napos idő ígérkezik vasárnapra.  Jó hír azoknak, akik szabadtéri programokat terveztek a hétvégére. Gyökeres változások ugyanis a következő napokban sem várhatóak az időjárásban. Az ország legnagyobb részén napos, száraz idő lesz, de szombaton lehetnek még helyenként záporok, zivatarok; főként a délutáni, esti órákban. Ezek között egy-egy intenzívebb cella is kialakulhat, amelyet felhőszakadás, viharos szél, és kis szemű jégeső is kísérhet. Fázni nem fogunk, hisz délután 28-35 fok között alakul a hőmérséklet. Ami a nemzeti ünnepünket illeti, a friss előrejelzések szerint vasárnap a túlnyomóan napos idő mellett legfeljebb egy-egy gyenge zápor, esetleg zivatar fordulhat elő. Délután pedig kánikula várható…

Tovább

A Váci Nemzeti Kör 2022. október 22-én tartotta hagyományos 1956-os megemlékezését Dr. Kristóf Béla egykori polgármester emléktáblájánál. Az egybegyűlteket a VNK egy tagja köszöntötte. Ezt követően Moys Csaba elnök mondta el ünnepi beszédét. Rendezvényünket Fábián Zoltán énekes előadása tette még meghittebbé. Saját dalai mellett elénekelte a nemzeti érzelmű (magyar és európai) körökbe híres „Avanti Ragazzi di Buda” című dalt is. Végül rendezvényünk a Szózat eléneklésével zárult. Konopás Attila, VNK ügyvivő *** Tisztelt Emlékezők! Az elmúlt esztendőben e helyen szóvá tettem, hogy a jelenlegi balliberális városvezetés az emléktáblánál koszorúz, de a beszédeket elhagyta. Dr. Kristóf Béla táblájánál és most 15. alkalommal szólok…

Tovább

A Váci Fidesz-KDNP, valamint a KDNP Pest Megyei szervezete 2022. október 23-án (vasárnap) 10 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján ünnepi megemlékezést tart a Schuszter Konstantin téren. Emlékbeszédet mond Rétvári Bence, szavalni fog Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila színház igazgatója. Az emlékezés virágait több helyszínen is elhelyezik, idén először megkoszorúzzák a Karolina kápolnához felállított Mindszenty József hercegprímás tiszteletére állított szobrot is.

Tovább

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából a Váci Nemzeti Kör tisztelettel meghívja az érdeklődő váci polgárokat dr. Kristóf Béla emléktáblájának koszorúzására. 2022. október 22-én (szombaton) 11 órakor a Köztársaság út 67. szám alatti emléktáblánál beszédet mond Moys Csaba, a Váci Nemzeti Kör elnöke, Vác város Pro Urbe díjasa, ahol közreműködik még Fábián Zoltán énekes.

Tovább

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján a váci KDNP és a Váci Nemzeti Kör koszorút helyezett el dr. Kristóf Béla polgármester emléktáblájánál. Beszédet mondott Moys Csaba, a Váci Nemzeti Kör elnöke. Gondolatait teljes egészében közöljük: Tisztelt Emlékezők! Nagy szeretettel köszöntöm a megjelent honfitársaimat, akik nem felejtkeztek el az 1956-os Forradalom és Szabadságharc hőseiről, így dr. Kristóf Béláról sem. A város jelenlegi balliberális, „gyurcsányista” vezetése nemcsak az emléktábláknál elhangzott beszédeket hagyta el, csak koszorúzott, de 1989 óta először elmarad a zeneiskolai központi városi ünnepség is. Még szép, hogy nem ünnepelnek azok, akik utódaik a Forradalmat és Szabadságharcot leverő szovjet hadsereg…

Tovább

Bár a szivárványkoalíció fővárosi, Kodály köröndi „nagy” gyülekezőjéhez hasonlóan az idén sajnos a váci október 23-i megemlékezés is nagyon mínuszos volt a helyi önkormányzati hatalom mulasztásából, de azért mégis elhangzottak érvényes, igaz, szembesítő mondatok a kommunista rendszer hatalmi bűntettei kapcsán – értelemszerűen nem a város mostani irányítói részéről, hiszen ők nem álltak ki szónokolni egy helyszínen sem. Dr. Brusznyai Árpád és dr. Rusvay Tibor emléktáblájánál, a katolikus főiskolánál dr. Horváth M. Ferenc városi levéltári igazgató mondott beszédet, amiből az alábbiakban idézünk, mert érdemes. „Visszatekintve a 20. századra, úgy gondolhatjuk, hogy e század alig-alig oldott meg valamit az emberiség problémáiból, sőt…

Tovább

„Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából megtartott október 23-i váci eseménysorozat ezúttal is békében, méltóságteljes megemlékezéssel zajlott” – írta Matkovich Ilona újra nem spórolva megint a túlzó, hazug kifejezésekkel, hiszen a városháza részéről a szabadság legutóbbi 31 esztendejének legbotrányosabban elsumákolt ünnepségét sikerült „megrendezniük”. Ugyanaz történt, mint a város legrangosabb idegenforgalmi rendezvénye kapcsán, amit idén Vigalom Light-nak neveztek el, a hétvégén a baloldali Összefogás bemutatta a „Forradalom Light” váci megemlékezését is. A rendszerváltás óta nem volt még olyan ’56-os városi ünnep, amikor nem gyűlhetett volna össze a város lakossága – általában a Zeneiskolában – egy közös megemlékezésen, illetve amikor…

Tovább