MOYS CSABA: „A HAZAÁRULÓ GYILKOSOK FELELŐSSÉGRE VONÁSA TEHÁT ELMARADT” – A VÁCI NEMZETI KÖR IS MEGEMLÉKEZETT 1956 MÁRTÍRJAIRÓL

A Váci Nemzeti Kör 2022. október 22-én tartotta hagyományos 1956-os megemlékezését Dr. Kristóf Béla egykori polgármester emléktáblájánál.
Fábián Zoltán énekes a saját dalai mellett elénekelte az „Avanti Ragazzi di Buda” című dalt is
Az egybegyűlteket a VNK egy tagja köszöntötte. Ezt követően Moys Csaba elnök mondta el ünnepi beszédét. Rendezvényünket Fábián Zoltán énekes előadása tette még meghittebbé. Saját dalai mellett elénekelte a nemzeti érzelmű (magyar és európai) körökbe híres „Avanti Ragazzi di Buda” című dalt is.
Végül rendezvényünk a Szózat eléneklésével zárult.
Konopás Attila, VNK ügyvivő
***

Tisztelt Emlékezők!

Az elmúlt esztendőben e helyen szóvá tettem, hogy a jelenlegi balliberális városvezetés az emléktáblánál koszorúz, de a beszédeket elhagyta. Dr. Kristóf Béla táblájánál és most 15. alkalommal szólok a hős polgármesterről, de csak röviden, hiszen már nagyon sokszor beszéltem ennél a márványtáblánál, sok újat nem tudok mondani.

Azt is szóvá tettem, hogy 1989 óta először elmaradt a zeneiskolai központi városi ünnepség. Nos az idén meglesz tartva, de a forradalom és szabadságharc eszméihez nem méltó módon. 1989-2018 közötti ünnepi beszédet minden alkalommal 56-os hősök vagy méltó utódaik mondták, még Lábai László és Bóth János polgármestersége idején is.

Dr. Kristóf Béla, akit 1956. októberében mintegy nyolc ezer ember közfelkiáltással választott polgármesterévé – megjegyzem azóta sem kapott ennyi szavazatot a megválasztott polgármester – bizonyította rátermettségét, biztosította a város nyugalmát, élelmiszer ellátását, megtisztította az oda nem illő, szakmai analfabétáktól szeretett városát. Ez Kádárék szemében főbenjáró bűnnek számított, ezért gyilkolták meg Brusznyai Árpádot. Lehet, hogy Kristóf Béla is így járt volna, ha kalandos körülmények között – barátai unszolására – nem hagyja el az országot.

Most szeretnék megemlékezni Wittner Máriáról, aki a forradalom és szabadságharc igazi hőse volt. Aki 13 évet ült Kádárék börtönében. Városunkba is többször ellátogatott, megemlékező beszédeket mondott. Nem feledkezett meg a szabadságharc leveréséért, a szovjet csapatok behívásáért, a hősök meggyilkolásáért, börtönbe zárásáért, az ő és családjuk egzisztenciájától megfosztottakért felelősök megbüntetésének elmaradásáért tiltakozni.

Mindszenty József hercegprímás „1956 írások a hagyatékokról” emlékeiből idézett néhány nevet, akik a szabadságharc leverésében és kivégzésükben aktívan részt vettek, akik megtorlatlanul, ágyban párnák között haltak meg a „rendszerváltási kísérlet” után – Kiss Gy. Csaba az MDF egyik alapítója szerint „magyar átmenet volt”. Természetesen a bíboros 1975-ben bekövetkezett halála miatt erről nem tudhatott.

Íme a közismert bűnözőkről kiragadott névsor:

  • Hollós (Holzschlag) Ervin 1929-2008 – Nagy Imre per előkészítője,
  • Apró Antal 1913-1994 – Gyurcsány feleségének nagyapja, a megtorlás irányítója,
  • Marosán György 1909-1992 – kevesellte Kádár megtorló intézkedéseit,
  • Czinege Lajos 1924-1988 –  a munkásőrség egyik alapítója,
  • Piros László 1917-2006 – kommunista belügyminiszter.

Sólyom László az Alkotmánybíróság ténylegesen irányító elnöke megsemmisítette a Parlament döntését a felelősségre vonástól. Ne felejtsük el Sólyom Lászlót az SZDSZ közvetett segítségével választották meg később köztársasági elnökké. Én azért sem becsülöm őt, mert gyáván viselkedett, nem merte megkísérelni a szlovákok által a magyarok számára megtiltott átmenését a Mária Valéria hídon.

Mi történt volna? Nem tudhatjuk.

Dr. Kristóf Béla egykori polgármester emléktáblájánál Moys Csaba, a VNK elnöke mondott ünnepi beszédet

A hazaáruló gyilkosok felelősségre vonása tehát elmaradt. Wittner Mária az elsők között állt ki Budaházy György és társai mellett is kérve, követelve az ellenük immár 14 éve folyó már-már kínzásnak minősíthető koncepciós politikai per megszüntetését. Wittner Mária határozott kiállása bizonyítja Budaházyék ártatlanságát. Bizony a magyar bíróságok egy részénél még mindig fennáll a kettős mérce alkalmazása.

Visszatérve az elmúlt évi megemlékezésemre azt is mondtam: „Nekünk most könnyebb a dolgunk. Nem kell a vérünket áldozni, csak a mindennapi életünkben kell helytállni …És ha eljön az idő, egy fülkében csak egy apró X-et kell a megfelelő helyre tennünk.”

Nos városunk és az egész nemzet népe 2022. április 3-án a megfelelő helyre tette az X-et, biztosítva a keresztény nemzeti kormány létrejöttét. Most kérem, hogy a nemzeti konzultáció kérdéseit megfelelő módon minél többen válaszolják meg, segítve kormányunk megmaradásunkért küzdő harcát a brüsszeli, amerikai demokratákat kiszolgáló, hazaáruló úgynevezett ellenzék ellen.

Hajtsunk fejet Dr. Kristóf Béla, Brusznyai Árpád és most már Wittner Mária előtt. Emlékezzünk a forradalom és szabadságharc minden áldozatára, résztvevőjére.

Sajnos már kevesen élnek, akik résztvevői voltak a 66 évvel ezelőtti dicsőséges napoknak.

Moys Csaba

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.