Két nagyobb lélegzetű, több napos kulturális-szórakoztató rendezvény között ezen a hétvégén, szombaton reggeltől estig igen gazdag programmal várja a nagyérdeműt a nagykorú hagyománnyá érő rádi falufesztivál. A közelség okán is természetesen a kistérség központjából, Vácról ugyancsak érkeznek közreműködők, így színpadra lépnek a TAZE tánciskola növendékei, illetve főműsoridőben a Made In zenekar lép fel rendkívül sokszínű repertoárjának számaival.
Made in
A századelőn, néhány évvel ezelőttig nagy kedvenc volt főleg Vácott és környékén a vendéglátóhelyeken, fesztiválokon a Made in nevezetű formáció, aztán hosszabb csend következett a történetükben – egészen mostanáig. Mint azt többen is közzé tették a bandatagok közül közösségi médiás felületeken, májustól kezdve újra rendszeresen közönség elé lépnek, az első ilyen alkalom most szombaton lesz Sződligeten. Korábban gépi zenei alapra egy-két-három élő hangszeres erősítéssel szólalt meg a Made in, illetve természetesen énekben, de – amint azt az együttes frontembere, Toldi Tamás szövegíró, énekes érdeklődésünkre elmondta – ez már nem járja annyira, szavai szerint ciki lenne így kiállni, tehát ezután teljes…