Lukácsné Tamás Katalin

A koronavírus-járvány alatt többen elvesztették az állásukat, a kormány viszont gyorsan tudott lépni egyrészt az emberek egészségének megvédésében, másrészt a munkahelyek megtartásának érdekében – nyilatkozta Rétvári Bence országgyűlési képviselő csütörtökön a váci Lukács és Tamás Kft. autószalonjában, ahol Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a cégnek átadta a 7,3 millió forint értékű, 34 munkahely megtartásáról szóló munkahelyvédelmi bértámogató okiratot.  Az alábbiakban közöljük a képviselő úr ott elhangzott ismertetését, amelyben áttekinti Vác és környéke munkahelyvédelmi bértámogatásainak alakulását.  Az egészség megvédése az eddigi adatok alapján jobban sikerült, mint a legtöbb európai országnak, hiszen ha megnézzük az egymillió lakosra jutó koronavírusban elhunytak számát,…

Tovább