Kresz park

Tovább húzódik a KRESZ-park és játszótér felújítása, aminek megvalósítását Matkovich Ilonáék korábban erre az évre ígérték – közölte Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő videóban. Mint mondta: „nem történt semmi annak ellenére, hogy a városvezetés mint ígérte, idén megvalósul az a fejlesztési projekt, amit tavaly nyáron bemutattak. Rákérdeztem polgármester asszonynál, hogy tulajdonképpen mi történt és mi várható a jövőben a KRESZ-park és játszótér környezetével. Hogy nem készült el, annak az egyik oka az, hogy nem volt meg a megfelelő forrás. Az, hogy mi várható, maga a városvezetés polgármestere sem tudta elmondani. Tulajdonképpen amit ígértek, az nem valósult meg és az sem…

Tovább

A deákvári KRESZ-park és játszótér fejlesztésének elhúzódására Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet testületi ülésen. A képviselő felszólalásában rámutatott: „tavaly nyáron nagy sajtónyilvánosságot kapott, hogy felújításra kerül a KRESZ-park és játszótér. Arról volt szó, hogy még az idén sor kerül a felújításra”. Kárpáti-Kelemen Katalin ezt követően megkérdezte, hogy hol tart most a projekt. Matkovich Ilona válaszában arra hivatkozott, hogy meg kellett várni a megfelelő forrást, majd hozzátette, bízik abban, hogy jövő tavasszal végre meg tud valósulni a fejlesztés. Vagyis a baloldali polgármester is csak reménykedik egy olyan beruházás elindításában és kivitelezésében, amit már rég át kellett volna…

Tovább

Az ökumenikus adventi gyertyagyújtásnak már hagyománya van Deákváron. Ebben az évben tizedik alkalommal várják közösen a karácsonyt a deákváriak a KRESZ-parkban. Az ökumenikus gyertyagyújtást Pető Csilla, a Deákvári Civil Társaság alapítója honosította meg Deákváron, miután látta, hogy számos környező településen népszerű szokássá vált. „Az ötletemmel elsőként Rolik Róbert atyát, a Deákvári Jézus Szíve templom akkori plébánosát kerestem fel, aki pozitívan fogadta az utcai evangelizáció ötletét és lelkesen állt mellém” – nyilatkozta a VácOnline-nak Pető Csilla. „A kezdetektől azon voltam, hogy a gyertyagyújtás minden felekezethez szóljon. Így minden évben, minden adventi vasárnap más és más felekezet  – katolikus, református, evangélikus és…

Tovább

Balesetveszélyes helyen szeretne kosárlabdapályát építeni az ellenzéki vezetésű Vác önkormányzata. A deákvári városrész úgynevezett KRESZ parkja az óvodások és kisiskolások számára kialakított tanuló-pálya, ahol a legalapvetőbb közlekedési ismereteket sajátíthatják el. A váci önkormányzat ennek a közepére tervez streetball pályát. A város egyik fideszes képviselője többször felhívta a figyelmet a baleset-veszélyre, de miután nem kapott választ, akciót szervezett, amelyben gyermekek segítségével festettek fel akadály-pályát a kérdéses területen. Az önkormányzat azonban aszfalt-javítást hajtott végre, és használhatatlanná tette az alkotásokat. HÍR TV *** http://www.vaconline.hu/2021/04/20/kicsinyes-bosszunak-esett-aldozatul-a-kresz-park-egy-resze-peto-csilla-sajtotajekoztatoja/ http://www.vaconline.hu/2021/04/15/kresz-park-rombolas-2-0-totvaradi-szerint-a-streetball-gyozott-az-ugy-szerencsetlen-a-felujitas-beutemezett/ http://www.vaconline.hu/2021/04/15/kicsinyes-bosszut-allt-az-osszefogas-vezette-varoshaza-aminek-gyermekeink-lettek-a-karvallottjai/ http://www.vaconline.hu/2021/04/06/a-deakvari-kresz-parkban-lelkes-diakok-segitsegevel-aszfaltra-festett-jatekok-keszultek/

Tovább

Deákváron április 2-án számos, lelkes középiskolás diák közreműködésével a KRESZ Parkban elkészült sok szeretettel és gondossággal néhány aszfaltra festett játék. Pető Csilla (FIDESZ-KDNP) deákvári képviselő vezetésével és finanszírozásával a gimnazista diákok játékokat festettek fel az elhanyagolt deákvári KRESZ Park aszfaltjára. Szerda délelőtt azonban – nincs rá jobb szó – egyszerűen szétbarmolták a gyerekek munkáját egy állítólagosan elódázhatatlan kátyúzással. Ezek után Tótváradi-Nagy Bence és a városháza is belekezdett a maga ellenséges kommunikációjába, hogy hibásan járt el e deákvári kormánypárti  képviselő. Pető Csilla kedden sajtótájékoztatót tartott arról, hogy mi volt a projekt valós története.  „A mai tájékoztatót most azért tartom fontosnak, hogy…

Tovább

Azonnali mentegetőzésbe kezdett „egy váci weboldalon” megjelentekkel kapcsolatban Tótváradi-Nagy Bence. Kérjük, olvassák el majd az alábbi párbeszédét, amit Pető Csillával folytatott. A dolog lényegét tekintve e KRESZ parkos ügy olyan, mint egy jéghegy csúcsa, ami alatt a mélységben két eltérő világlátás, gondolkodásmód, attitűd, közösségről vallott nézet húzódik meg. Ennek csupán egyik apropója a ma délelőtt megírt eset: miképpen alkot valamit önszántából, saját költségből, minden döntéshozóval egyeztetve valamit az egyik oldal, míg a hatalmon lévők dafke belerondítanak e munkába. A FIDESZ-KDNP és az ÖSSZEFOGÁS két távoli világ, amelyek között nincs átjárás! Három érdekességre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét: Hol találják Tótváradi-Nagy Bence…

Tovább

Pető Csilla (FIDESZ-KDNP) képviselő vezetésével és finanszírozásával, április 2-án lelkes gimnazista diákok játékokat festettek fel, az elhanyagolt deákvári KRESZ Park aszfaltjára. Szerda délelőtt – nincs rá jobb szó – egyszerűen szétbarmolták a gyerekek munkáját. Ami másfél év óta nem volt fontos – az aszfalt repedéseinek „kátyúzása” – arra most nagy sürgősséggel sort kerített a váciak közösségi munkáira a Facebook-kommunikációban magát oly érzékenynek láttató, jószomszédolást hirdető szivárványkoalíció. Az alábbi képeken látható módon, az önkéntes diákmunkát semmibe véve, pitiáner módon belerondítottak a városszépítő kezdeményezésbe. Telefonon megkerestük Pető Csilla képviselő asszonyt, hogy mi volt ennek az aszfaltfestésnek az előtörténete, és most mit szól…

Tovább

Lelkes diákok segítségével április 2-án sok szeretettel készültek a deákvári KRESZ parkban ezek az aszfaltra festhető játékok! Köszönöm szépen a segítőimnek az önkéntes munkájukat, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg sok kisgyermek öröme! Vidám perceket és kellemes kikapcsolódást kíván a projekt megálmodója és finanszírozója: Pető Csilla képviselő A hétvégén erről kihelyezett Facebook-hír nézettsége megközelítette 500-at. A szülők kérésére azóta megtörtént a kapcsolatfelvétel a közterület-felügyelettel, hogy intenzíven rendszeresen járőrözzenek a Kresz parkban, annak érdekében, hogy a kicsik háborítatlanul használhassák a számukra átadott aszfaltra festett játékokat. https://youtu.be/17Ah6Thqwy8

Tovább