környezetvédelem

Az ENSz által bevezetett és 1973 óta minden évben június 5-én megrendezett Környezetvédelmi Világnap a környezetvédelem nyilvános, legnagyobb világméretű eseménye, amelyet milliók ünnepelnek világszerte. Június 5-én elsősorban a környezet állapotára gondolunk, és a környezet állapotának javításáért cselekszünk. Földtani léptékben az emberi faj létrejöttétől napjainkig kevesebb, mint 1 millió év alatt az emberiség benépesítette és jelentősen átalakította a Földet. Természetesen rengeteg szépet alkottunk, köztük maradandót is, szinte mindet a természeti erőforrások haszonvételei és átalakítása árán. Jelentősen kimerítettük a nem megújuló erőforrásokat, beavatkoztunk a megújuló erőforrások szerkezetébe, összetételébe és folyamataiba, mint az élővilág, a talajok és más életfenntartó rendszerek, meggyengítettük azok természetes…

Tovább

„Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttunk a művelődési ház előtt egy háromlábú állványra ragasztott vödröt, ami Matkovich Ilona szerint megvédi a váciak egészségét” – írja közös közelményében a váci Fidesz és a KDNP. Úgy folytatták: „ilyen igénytelen környezetvédelmi kirakatakciót még nem láttunk. Az egész kampányban végig hergelték az embereket az akkumulátorgyár állítólagos környezetszennyezésével. De kiderült, hogy az egészre a művház előtti vödör lesz a bizonyíték!” Részletezték: „Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP váci polgármesterjelöltje hónapok óta követeli, hogy legyen két minősített levegőminőség mérő állomás Vácon, így hiteles adatok álljanak rendelkezésre. Ha kiderül, hogy a váci levegő szennyezett, akkor lépéseket kell tenni az…

Tovább

Olyan mindennapi apró figyelmességekkel tudunk lépéseket tenni a fenntarthatóság felé, minthogy nem dobjuk ki a megvásárolt élelmiszer 40 százalékát, lekapcsoljuk a villanyt, ha kijövünk egy helyiségből, vagy nem fűtünk épületeket, ha nem vagyunk ott – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, Vácon. Bódis László a Jövőmentő misszió program megnyitóján, a váci Piarista Kilátó Központban emlékeztetett, hogy a huszadik század első felét a fizika nagy felfedezéseinek korszakaként szokták emlegetni, az emberek elkezdték megérteni, hogy nem az atom a legkisebb alkotóeleme a világnak. Hozzátette, hogy a huszadik század második fele a DNS-ről szólt, amikor sikerült feltérképezni…

Tovább

Idén április 22. és 28. között rendezik meg az országos TeSZedd akciót, amelyben önkéntesek, baráti társaságok, egyesületek, civilek tisztítják meg településük egy-egy kiválasztott körzetét. Április 22-én, a Föld napján a váci Fidelitas kezdeményezésére a városi Fidesz a KDNP-vel közösen takarított Vácon. Az akcióban részt vett a Fidelitas egyik országos alelnöke is. https://youtu.be/igjTNVUWL94

Tovább

Illegális hulladéklerakást végzett a baloldali városvezetés – jelentette ki a közösségi oldalán megjelent videójában Szabó Csaba, váci jobboldali politikus, majd hozzátette: a kampányban még azt ígérték, hogy zöld lesz Vác, most pedig még az önkormányzat által eltemetett szemetet se tudják eltakarítani? A „HAHÓ! POLGÁRMESTER ASSZONY!” kezdetű videójában Szabó Csaba idézi a főispán megbízottjától kapott 2023. február 17-én kelt levelének egy részletét, amelyben a következőre szólítják fel a város vezetését: „… a területileg illetékes közszolgáltató útján – a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül gondoskodik az elhagyott hulladék felszámolásáról, és (…) a teljes bizonyító erejű magánokiratot, valamint a hulladék felszámolásával összefüggésben felmerült…

Tovább

Hazánk tiszta fejlődése érdekében írt alá együttműködési megállapodást Szabó Csaba a Zöld Dunakanyar Alapítvány kurátora és Dávid Bence a Fenntartható és Versenyképes Magyarországért Alapítvány elnöke. A megbeszélésen a szervezetek vezetői egyetértettek abban, hogy a következő évtizedet azok az országok fogják megnyerni, amelyek jó válaszokat adnak a fenntarthatóság és a versenyképesség kérdéseire. Ennek elérését a megállapodáshoz harmadikként csatlakozó Öko Urbana Egyesület is támogatja. Az együttműködő felek célul tűzték ki, hogy a szövetségesi hálót folyamatosan bővítik hazánk tiszta fejlődése érdekében.

Tovább

A zöld mozgalmak színárnyalatai: A civil szervezetek szerepe a környezetvédelemben konferencián a Zöld Dunakanyar Alapítvánnyal mi is részt veszünk – adta hírül a szervezet a közösségi oldalán. A civil szerveződések megvetették a lábukat a szakpolitikai döntéselőkészítés különböző területein, ami különösen igaz a környezet- és klímapolitikára. A nemzetközi konferencia célja, hogy a fenntarthatósági, klímapolitikai és környezetvédelmi ügyekkel foglakozó civil szervezetek szakmai diskurzusának helyt adjon. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ meghívott nemzetközi és hazai előadókkal. Időpont: 2022. november 24. csütörtök 11:00 Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7., Az eseményen ingyenes a részvétel, de regisztrációhoz kötött, amelyet a hozzászólásoknál…

Tovább

Dr. Csereklye Krisztina a Zöld Hazánk Egyesület (környezetvédelmi szervezet) nevében az alábbi levéllel fordult a váci polgármesterhez, miután Vác egyik ékkövének számító japáncseresznye-fasort teljes egészében kivágták: Tisztelt Matkovich Ilona Polgármester Asszony! A mögöttem álló tudományos szervezet fel akarja tárni, hogy megalapozott volt-e a váci hivatal eljárásmódja a Széchenyi utcai japáncseresznyefák (Prunus serrulata) kivágásának ügyében, ezért mielőbbi szakmai tájékoztatását várom az alábbi kérdésekben: Milyen betegség támadta meg a fákat (tudományos megjelöléssel), ez milyen kórképpel és mekkora arányban jelent meg a fákon? Az elmúlt évek során milyen kezeléssel (vegyszer megjelölés) és milyen rendszerességgel végezték el a kórtétel elleni beavatkozást? A faállományban milyen…

Tovább

A kakas szemétdombjából így lett a lovak legelője – címmel jelentetett meg Szabó Csaba egy videobeszámolót, amelyben ismertette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázatának segítségével Vácon miképpen számolta fel a Zöld Dunakanyar Program Alapítványa az ország egyik legnagyobb illegális hulladéklerakóját. A városháza és sajtója – sajnálatosan szinte már-már természetes módon – erről a nem mindennapi eredményről újra elfelejtett beszámolni.  A „Tisztítsuk meg az Országot!” című pályázat segítségével sikerült az illegális hulladéklerakót felszámolnunk, amely Vác határában egy önkormányzati területen terült el. Ez a több ezer köbméteres, illegális hulladéklerakó már 10 éve egyre csak nőtt. Az elnyert sikeres ITM pályázatának…

Tovább

Augusztus 11-14. között ismét megrendezték a környezetvédelmi programot kitaláló és évről-évre menedzselő civil- és sportegyesületek (határon innenről és túlról) a nagy Ipoly-takarítást, túlzás nélkül ipari mennyiségű szemetet, hulladékot, lomot gyűjtöttek össze az önkéntesek a partról és a folyóból, annak medréből. Íme pár bejegyzés néhány közreműködőtől: „Végére értünk a talán legnehezebb szakasznak is. Csapatunk sikeresen végig ért az Őrhalom-Balassagyarmat szakaszon. Ma már egy fokkal könnyebb dolgunk volt, de nem unatkoztunk. Köszönet a lelkes csapatnak, jövőre ugyanekkor, ugyanitt.” „A Nagy Ipoly-takarítás harmadik napja. Pereszlény-Ipolyvisk kipipálva, parton, vízen egyaránt.” Pánczél Károly országgyűlési képviselő: „Egy folyóban evezünk – a Nagy Ipoly-takarítás fővédnökeként, Juhász Hajnalka…

Tovább