NEM TÉRKÉP E TÁJ – JÓ ÜTEMBEN HALAD A SZÉKESEGYHÁZ EREDETI BELSŐ DÍSZÍTŐ FESTÉSÉNEK FELTÁRÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA

NEM TÉRKÉP E TÁJ – JÓ ÜTEMBEN HALAD A SZÉKESEGYHÁZ EREDETI BELSŐ DÍSZÍTŐ FESTÉSÉNEK FELTÁRÁSA, HELYREÁLLÍTÁSA

A Vácnak juttatott négy milliárd forintos idegenforgalmi célú kormányzati támogatás jóvoltából javában tart a székesegyház korszerűsítő-szépítő belső felújítása, aminek egyik legfontosabb feladata az eredeti, antikizáló architektúra festések feltárása, restaurálása és konzerválása. – Nagyon szép, háború előtti archív fotókon jól látszik a díszítő festés a főoltár fölött és az egész belső térben – mondta a napokban…

CSÚCSTECHNIKÁT KÉPVISELNEK AZ ÚJ MAN CSUKLÓS BUSZOK

CSÚCSTECHNIKÁT KÉPVISELNEK AZ ÚJ MAN CSUKLÓS BUSZOK

A Vác – Göd – Dunakeszi – Budapest és a Tahitótfalu (rév) – Leányfalu – Szentendre – Budapest vonalon is már bárkinek szerencséje lehet felszállni a Volánbusz legújabb elővárosi járműpark-fejlesztési programja keretében alig pár hete forgalomba állított MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós buszok valamelyikére. Próbautat tettünk az új járművekkel mindkét említett viszonylatban, s…

A VÁCI EGYHÁZMEGYE IMMÁR ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTVETTE A DUNAKANYAR KORMÁNYZATI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA KERETÉBEN NYÚJTOTT 4 MILLIÁRD FORINTOS TÁMOGATÁST

A VÁCI EGYHÁZMEGYE IMMÁR ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTVETTE A DUNAKANYAR KORMÁNYZATI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA KERETÉBEN NYÚJTOTT 4 MILLIÁRD FORINTOS TÁMOGATÁST

Az elmúlt esztendőben a kormányzat úgy döntött, hogy a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánítja, ennek keretében nagyon sok fejlesztésre nyílt már eddig is lehetőség, és a bal parton három településen, Nagymaroson, Zebegényben és Vácott kiemelt fejlesztéseket is támogat a program. Vác történelmi épületeinek felújítására most 4 milliárd forintos kormányzati támogatást vehetett át a püspökség.…

AZ IPOLYTÖLGYESI MONO-IPOLYFABRIC BERUHÁZÁS IS RÉSZESE LESZ ANNAK, HOGY ELÉRJÜK IDÉN AZ 5,5 SZÁZALÉKOS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST

AZ IPOLYTÖLGYESI MONO-IPOLYFABRIC BERUHÁZÁS IS RÉSZESE LESZ ANNAK, HOGY ELÉRJÜK IDÉN AZ 5,5 SZÁZALÉKOS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST

A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot. Most a gazdaság újraindítása következik, amely a leggyorsabb lesz Európában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ipolytölgyesen. Az elmúlt 11 év gazdaságstratégiájának köszönhetően a világjárvány egy stabil,…

ELHELYEZTÉK AZ IPOLYDAMÁSD-HELEMBA HÍD ALAPKÖVÉT

ELHELYEZTÉK AZ IPOLYDAMÁSD-HELEMBA HÍD ALAPKÖVÉT

Július 2-án, a jövőbeli ipolydamásdi hídfő helyén helyezték el az új Ipoly híd alapkövét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a ceremónián kijelentette: 2023 elejére már állnia kell az Ipolydamásdot a felvidéki Helembával összekötő építménynek – írta meg a Hídlap. Az ünnepség elején köszöntötték Szijjártó Pétert, Andrej Doležal szlovák közlekedési és építésügyi minisztert, Milan Belicát, a…

SZIMFONIKUS ZENEKARI NAGY NYITÁNY A VÁCI FŐTÉREN

SZIMFONIKUS ZENEKARI NAGY NYITÁNY A VÁCI FŐTÉREN

Szombaton este nagyszerű koncertélményben lehetett részük a váci főtérre kilátogató érdeklődőknek a „Grand Opening – Összefogás” című, tizennégy várost érintő, egyidejű komolyzenei koncert program keretében. Mielőtt bárkinek kételye támadna, hogy kinek köszönhette a váci közönség ezt a programot, újra hangsúlyozzuk, hogy – a városháza, az önkormányzat tapsikolása, nagyjából széktolási közreműködése mellett – a Magyar Művészeti…

MATKOVICHÉK HALLGATNAK: TÖBB, MINT EGYMILLIÁRD ÉRKEZIK A KORMÁNYTÓL VÁCNAK

MATKOVICHÉK HALLGATNAK: TÖBB, MINT EGYMILLIÁRD ÉRKEZIK A KORMÁNYTÓL VÁCNAK

Az elmúlt másfél évben Matkovich Ilona és csapata kommunikációja másból sem állt, mint abból, hogy Vácon semmire nincs pénz, aminek oka egyrészt az előző vezetés felelőtlen gazdálkodása, másrészt pedig a kormány, amelyik nem akar segíteni az ellenzéki vezetésű városokon. A polgármester asszony ezzel a panaszával bejárta az egész országos sajtót, a 24.hu-tól kezdve az Alfahíren…

574 MILLIÓS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ÚJ BÖLCSŐDE ÉPÜL A BAUER MIHÁLY UTCÁBAN

574 MILLIÓS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ÚJ BÖLCSŐDE ÉPÜL A BAUER MIHÁLY UTCÁBAN

Új váci bölcsőde építésére szánt kormányzati támogatás jelképes átadására került sor, a majdani építkezés helyszínén. A kormányzati támogatást Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője hozta, amit a váci önkormányzati képviselők jelenlétében a város nevében Kiss Zsolt alpolgármester vett át.  Nem először vagyunk itt ezen a helyen, pár évvel ezelőtt az előző polgármesterrel, Fördős Attilával, Pető…

NEM TÉRKÉP E TÁJ – HÉTFŐN KEZDŐDIK A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ FELÚJÍTÁSA

NEM TÉRKÉP E TÁJ – HÉTFŐN KEZDŐDIK A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ FELÚJÍTÁSA

Szombaton és vasárnap tartották – „Urunk mennybemenetele” ünneplésével – a hétfőn kezdődő nagyszabású felújítás előtti utolsó szentmiséket a székesegyházban. A szertartásokat bemutató lelkipásztorok – így a május 16-ai esti záró alkalmat celebráló Marton Zsolt megyéspüspök is – arra kérték a híveket, hogy az elkövetkező időszakban imádkozzanak a restaurálás szép megvalósulásáért, azért, hogy előreláthatólag a jövő…

SCHANDA TAMÁS: FONTOS ÉS NAGY BERUHÁZÁSOK VALÓSULNAK MEG VÁCON ÉS A DUNAKANYARBAN

SCHANDA TAMÁS: FONTOS ÉS NAGY BERUHÁZÁSOK VALÓSULNAK MEG VÁCON ÉS A DUNAKANYARBAN

Fontos és nagy beruházások valósulnak meg Vácon és a Dunakanyarban – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint az államtitkár Rétvári Bencével (KDNP), a térség országgyűlési képviselőjével a napokban találkozott, és sorra vették a térség városait, településeit érintő kérdéseket. Tudják, hogy a…