CSÚCSTECHNIKÁT KÉPVISELNEK AZ ÚJ MAN CSUKLÓS BUSZOK

A Vác – Göd – Dunakeszi – Budapest és a Tahitótfalu (rév) – Leányfalu – Szentendre – Budapest vonalon is már bárkinek szerencséje lehet felszállni a Volánbusz legújabb elővárosi járműpark-fejlesztési programja keretében alig pár hete forgalomba állított MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós buszok valamelyikére.

Próbautat tettünk az új járművekkel mindkét említett viszonylatban, s alapvetően úgy zanzásíthatjuk a tapasztalást, hogy ezek a buszok bizony topkategóriásak: nagyon kényelmesek-komfortosak, motorilag érezhetően igen izmosak, ráadásul minden náluknál akár csak öt-hat évvel idősebb társuknál is jóval csendesebbek.

A 2010-től kezdődő kormányzati időszakban, immáron a harmadik ciklus óta folyamatosan kiemelt hangsúlyt kap az elővárosi tömegközlekedés fejlesztése, a vasút és az állami busztársaság is folyamatosan korszerűsít – talán bízni lehet benne, hogy a jövőben sem lesz ebben megtorpanás, nem kell elszenvedniük az utasoknak leépülő, átvitt értelemben tolató időszakokat, amikor minden csak lassul, kopik, mert el-elmaradnak időszerű fejlesztések.
A szóban forgó járművek hivatalos, szakértők által tesztelt tulajdonságairól:

„Az MAN Lion’s City új generációja maradéktalanul kielégíti a modern városi és elővárosi közlekedés elvárásait. A legkorszerűbb dízelmotorok mellett az alternatív hajtásrendszerek teljes választéka is elérhető, az újonnan kifejlesztett gázüzemű motornak, az új MAN EfficientHybrid modulnak és a teljesen elektromos üzemű Lion‘s City e-változatnak köszönhetően a városok végre fellélegezhetnek.”

„Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsony padlósok, akadálymentes kialakításúak és 300 kg teherbírású rámpával is rendelkeznek, így kerekesszékkel és babakocsival is kényelmesen igénybe vehetők. Az új járműveket környezetkímélő, EURO 6 besorolású motorral, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és elektronikus utastájékoztató rendszerrel, valamint utasszámlálóval szerelték fel.”

Végezetül engedtessék meg egy nagyon nem hivatalos, ellenben kellően személyes megjegyzés:

Leányfalu felé félúton egyszer csak valahogyan elkezdett zsongani bennem egy KFT szám, igen, az örökzöld slágerek közé tartozó Elizabeth.

Nem tudok másra gondolni, mint hogy azért, mert úgy sommáztam magamban az első MAN-os utazó benyomásaimat, hogy ezek a buszok szépek és okosak is egyben, ráadásul még szóba is állnak velem, illetve mindenkivel, amennyiben az audio utastájékoztatás jobbára kellemes női hangon hallható.

A MAN felirat pedig senkit ne tévesszen meg ebben az ügyben, ez ugyebár nem nemre utal (hogy is lehetne azt manapság?), hanem a Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg cégnévből eredő mozaikszó. Ribáry Zoltán

***

VO-komment: Ahogy a vasúti beruházások, új szolgáltatások vagy a dunakanyari sétahajózás fellendítése kapcsán, úgy az elővárosi buszközlekedés feltételeinek javítása ügyében is fontos megjegyezni: ez a fejlesztés állami beruházás, az összevont tömegközlekedési vállalatcsoport innovációja.

Magyarán ehhez sincs sok köze a pár méternyi járdaszakaszok felújításáért, öt-hat újabb parkoló kialakításáért, hovatovább a fűnyírásért is dicshimnuszt elváró váci városvezetésnek.
De jó résen lenni, mert valószínűleg eszükbe jutott már, hogy idővel valahogyan az állami közlekedési fejlesztéseket is megpróbálják a maguk javára írni.

Hajós A. Zalán