A VÁCI EGYHÁZMEGYE IMMÁR ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTVETTE A DUNAKANYAR KORMÁNYZATI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA KERETÉBEN NYÚJTOTT 4 MILLIÁRD FORINTOS TÁMOGATÁST

Az elmúlt esztendőben a kormányzat úgy döntött, hogy a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánítja, ennek keretében nagyon sok fejlesztésre nyílt már eddig is lehetőség, és a bal parton három településen, Nagymaroson, Zebegényben és Vácott kiemelt fejlesztéseket is támogat a program. Vác történelmi épületeinek felújítására most 4 milliárd forintos kormányzati támogatást vehetett át a püspökség. Az ünnepélyes átadáson Marton Zsolt püspök úr fogadta a kormányzati támogatást Rétvári Bencétől, az EMMI parlamenti államtitkárától, a térség országgyűlési képviselőjétől.   

Az egyik kiemelt fejlesztés az egy esztendő híján 250 éve felszentelt váci dóm teljes körű restauráló, szépítő és korszerűsítő belső felújítása, ami már javában tart a (részben) zárt kapuk mögött, hiszen azért bekukkanthatnak az élelmes érdeklődők.

– Adja magát, hogy a dunakanyari fejlesztésekről szólva ne csak mondjuk Szentendre, Esztergom, Visegrád legyen a középpontban, hanem ugyanolyan hangsúllyal Vác is, hiszen  ennek a településnek van egy olyan történelmi adottsága, hogy ez nem csupán egy ismert magyar történelmi város, hanem egy püspöki székváros egyben, így aztán műemlékeinek jó része az egyházhoz kötődik – fogalmazott a kormányzati támogatás realizálása kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatón Rétvári Bence.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy ebben a kiemelt térségben feltétlen támogatja a váci egyházi műemlékek felújítását, négy milliárd forintos keretösszeget biztosítva erre a célra.

Vácon az egyik legemblematikusabb épület a székesegyház, ugyanakkor minden építménynek, úgy ennek a lassan kétszázötven évvel ezelőtt felszentelt monumentális szakrális épületnek is az állaga az évek múlásával egyre romlik, ráadásul minden korban újabb és újabb elvárások merülnek fel, tehát nagyon indokolt a már el is kezdett történelmi léptékű belső felújítás.

– A latin fölirat is tanúsítja, hogy a mennybe fölvett Szűz Mária és Szent Mihály főangyal a pártfogói ennek a székesegyháznak – fogalmazott Marton Zsolt megyéspüspök. Vác címerében is benne van a boldogságos istenanya, tehát a városnak is szimbóluma a székesegyház.

Némi túlzással elmondható, de talán nem is túlzás kijelenteni, hogy az egyház teremtette, tette várossá Vácot, és a váci püspököknek ebben elévülhetetlen érdemük volt. Ezért is különösen fontos számunkra a székesegyház, mert ez a felújítás nem csupán a hívőknek lényeges, hiszen ez az épület egyben a nemzeti kultúra, a megbecsülendő épített örökség egyik kincse.

Ribáry Zoltán