konyha

A Cserhát utca egyik lakásban csaptak fel a lángok szerdán délután. A rendelkezésre álló információk szerint a társasházi lakás konyhájában olaj gyulladt meg. A lángok a szekrényre is átterjedtek. A tüzet a váci hivatásos tűzoltók fékezték meg. A kép illusztráció!

Tovább

Csak városi híresztelésekből szerzett tudomást a Cházár András intézményvezetője arról, hogy szeptembertől megszűnik az intézményben 218 éve működő főzőkonyha, amit most egy firkantással, minden átalakítás nélkül tálalókonyhává minősítettek. Mindezt fű alatt, zárt ülésen tárgyalták meg, nehogy az érintettek idejekorán tudomást szerezzenek róla. Miután az igazgatónő számos próbálkozás után sem jutott pontos információhoz, nyílt levelet intézett Matkovich Ilonához és az alpolgármesterekhez. Csak ezek után tudatosult minden váci intézményvezető számára, hogy milyen intézkedéseket fognak bevezetni a koronavírus járvány második, a számok tükrében nagyobb hullámának kellős közepén, a szeptemberi iskolakezdés napjaiban. Közadatkérés után a Gazdasági Hivatal a következő információkat adta meg: az eddig…

Tovább