bölcsőde

Az elmúlt évtizedben megduplázta, 32 ezerről 65 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát a kormány – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence arról beszélt, hogy a kormány sok évvel ezelőtt indította el bölcsődefejlesztési programját, amelyre el is különített 100 milliárd forintot, hogy minél több helyen épüljenek bölcsődék az országban. Közölte, a programnak köszönhetően mára a háromszorosára – 326-ról 1130-ra – nőtt azoknak a településeknek a száma, amelyekben már van bölcsőde. Megnégyszerezte a kormány az intézmények számát is, ez a korábbi 668-ról 2800-ra emelkedett. A bölcsődék fenntartására szánt összeget 37 milliárd forintról 80 milliárd forintra emelte a kormány…

Tovább

A Bauer utcai bölcsőde körüli építési anomáliák kapcsán – egy képviselői komment alapján – váci polgárok a kormányhivatalhoz fordultak, ahonnan rövid időn belül azt a választ kapták, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal építésfelügyeleti hatósági hatáskörében elrendelt egy eljárást. Igen, valóban zavarja a váci polgárokat, hogy lassan a legkisebb falvaknak is hamarabb lesz új bölcsődéjük, mint a városunknak! Az ügy előzménye az volt, hogy egy önkormányzati képviselő még az év elején maga ismerte be, hogy az állam által finanszírozott, de a kivitelezésért felelős önkormányzat is úgy látja, hogy szabálytalanul és szakszerűtlenül épül az új bölcsőde Vácon, amely összesen 574 millió forint…

Tovább

Mokánszky Zoltán (FIDESZ-KDNP) képviselő a január 19-én megtartott képviselő-testületi ülésen azt a kérdést tette fel Matkovich Ilona polgármesternek, hogy mekkora összegű Vác Város Önkormányzata fenntartásában lévő Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye vezetőhelyettes szaktanácsadójának a javadalmazása, mert képviselőként tisztán szeretne abban látni, hogy a részére biztosított önkormányzati lakást tényleg rászorultsági alapon kapta-e meg? Az ügy előzménye az, hogy Faludi Szilvia sürgősséggel a várostól kapott egy városi tulajdonú, 42 négyzetméteres, 25.378 Ft/hó bérleti díjú összkomfortos bérlakást. Mokánszky képviselő úr a testületi ülésen kifejtette azon aggodalmát, hogy valószínű csak a bölcsődékben lettek volna sokkal rászorulóbbak! A javadalmazása pontos értékére azért lenne szüksége, hogy vajon…

Tovább

Már Püspökhatvanban, Rádon és Őrbottyánban is új bölcsőde várja a gyerekeket, csak a váciaknak kell várniuk Inotay Gergelyék totojázása miatt. Vác több mint félmilliárd forint támogatást kapott egy teljesen új bölcsőde felépítésére, de ahelyett, hogy építenék, bontják. Ráadásul beismerték, hogy az építkezésen számos szabálytalanság található és csúszás, valamint többletköltség is várható. Új bölcsődék a térségünkben Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, építés helyett bontási munkálatok nyomai látszódnak azon az építési területen, ahol egy új bölcsődének kellene épülnie a Bauer Mihály utcában. Az új intézmény falai már álltak, azonban van olyan, amelyiket, bár új volt, már le is bontották. A beruházást kormányzati…

Tovább

Nem is kell annál több, minthogy egy önkormányzati képviselő maga ismerje be, hogy szabálytalanul és szakszerűtlenül épül az új bölcsőde Vácon. Arról is tájékoztatott, hogy már most látszik, hogy legalább 100 millió forinttal többe fog kerülni a beruházás. És még hol a vége? Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, építés helyett bontási munkálatok nyomai látszódnak azon az építési területen, ahol egy új bölcsődének kellene épülnie a Bauer Mihály utcában. Az új intézmény falai már álltak, azonban van olyan, amelyiket, bár új volt, már le is bontották. A beruházást kormányzati támogatással, összesen 574 millió forintból valósíthatja meg az önkormányzat. Tehát az állam…

Tovább

Az emberek többségének valószínűleg más lehet a fogalma az építésről, mint a váci városházának. A település több mint félmilliárd forintot kapott egy új bölcsőde felépítésére. Az Inotayék vezette önkormányzat ugyan elkezdte építeni az épületet, de már bontja is a falakat. Mint ismert, a kormány igyekszik minél több forrást bölcsődék építésére fordítani, így tudott Vác is pályázati forrásból 334 millió forint támogatást nyerni. Ennek köszönhetően egy új intézményt építhetnek a Bauer Mihály utcában. Az önkormányzat jelezte, hogy ahhoz, hogy ez a bölcsőde megépüljön, szükség van még több mint 70 százalékos többletforrásra, pontosan plusz 240 millió forintra.  Rétvári Bence országgyűlési képviselő hozta…

Tovább

Új váci bölcsőde építésére szánt kormányzati támogatás jelképes átadására került sor, a majdani építkezés helyszínén. A kormányzati támogatást Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője hozta, amit a váci önkormányzati képviselők jelenlétében a város nevében Kiss Zsolt alpolgármester vett át.  Nem először vagyunk itt ezen a helyen, pár évvel ezelőtt az előző polgármesterrel, Fördős Attilával, Pető Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgármesterekkel voltunk itt, az volt akkor a jó hír, hogy elindulhat itt egy bölcsődének az építése – kezdte a sajtótájékoztatót Rétvári Bence. Vácon is és országosan is egyre több a gyerek, Deákváron különösen, a kormány igyekszik minél több forrást bölcsődék építésére…

Tovább