adventi gyertyagyújtás

A deákvári közösség szombaton gyújtotta meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún. „Kedves Deákváriak! Böjte Csaba atyát idézve „túlcsorduló szeretettel” és hálával telt szívvel szeretném megköszönni az Ökumenikus Adventi Gyertyagyújtás valamennyi résztvevőjének, kicsiknek és nagyoknak, szolgálat tevőknek, a zenei élményt biztosító kórusoknak, segítőimnek, hogy ünneppé varázsolták ADVENTI alkalmainkat! Köszönöm, hogy minden vasárnap együtt voltunk és közösen gyújtottuk meg a köztéri koszorú gyertyáit. Áldott Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!” – írta közösségi oldalán Pető Csilla, a közösségi gyertyagyújtás szervezője. A negyedik gyertyát Meláth Attila baptista lelkész gyújtotta meg.

Tovább

Hétvégén ismét sokan gyűltek össze azért a deákvári KRESZ-parkban, hogy közösen gyújtsanak gyertyát. Ezúttal Dr. Borsi Attila református lelkész mondott adventi elmélkedést, majd közösen énekeltek az egybegyűltek – számolt be a részletekről Pető Csilla a közösségi oldalán. A Deákvári Civil Társaság alapítója korábban azt nyilatkozta, hogy az ökumenikus gyertyagyújtásnak közösségépítő szerepe és immár tízéves hagyománya van Deákváron. További alkalmak: december 17. (vasárnap) 17:15; gyertyát gyújt Detre János evangélikus lelkész december 23. (szombat) 17:15; gyertyát gyújt Meláth Attila baptista lelkész

Tovább

Az ökumenikus adventi gyertyagyújtásnak már hagyománya van Deákváron. Ebben az évben tizedik alkalommal várják közösen a karácsonyt a deákváriak a KRESZ-parkban. Az ökumenikus gyertyagyújtást Pető Csilla, a Deákvári Civil Társaság alapítója honosította meg Deákváron, miután látta, hogy számos környező településen népszerű szokássá vált. „Az ötletemmel elsőként Rolik Róbert atyát, a Deákvári Jézus Szíve templom akkori plébánosát kerestem fel, aki pozitívan fogadta az utcai evangelizáció ötletét és lelkesen állt mellém” – nyilatkozta a VácOnline-nak Pető Csilla. „A kezdetektől azon voltam, hogy a gyertyagyújtás minden felekezethez szóljon. Így minden évben, minden adventi vasárnap más és más felekezet  – katolikus, református, evangélikus és…

Tovább