A Börzsönyi Hegyimentők számára a 2024-es év változatos kihívásokkal és jelentős fejlődéssel telt. Az év során 49 beavatkozást hajtottak végre, és 39 embert mentettek meg vagy láttak el, ami az előző évhez képest 17%-os csökkenést jelent – közölték holnapjukon. Mint írják, ez a csökkenés részben adminisztratív okokra vezethető vissza, emellett az enyhébb téli időjárás következtében kevesebb kiránduló érkezett a Börzsönybe, ami a balesetek számának csökkenéséhez is hozzájárult. Némileg megváltozott a sérülések összetétele: a leggyakoribb sérülések közé tartozó végtagsérülések (törések, ficamok, rándulások) aránya 59,6%-ot tett ki, ami 20%-os növekedést jelentett az előző évhez képest. A nyári hónapokban különösen a morzsalékosra száradt…
2024.
Tavaly 81 ember halt meg Magyarországon lakástűzben és 12 ember halálát okozta szén-monoxid-mérgezés – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az elmúlt évben 6372 lakástűz keletkezett, ami 81-gyel kevesebb, mint 2023-ban, illetve 113 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 2 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A lakástüzekben elhunytak száma kettővel kevesebb, mint 2023-ban, ám így is átlagosan négynaponta követelt áldozatot lakástűz – tartalmazza az éves adatokat összegző közlemény. Azt írták: a kigyulladt lakóházakban 602 ember sérült meg, 49-cel kevesebben, mint egy évvel korábban. A sérülések többsége a belélegzett füst miatt keletkezett. Továbbá 2024-ben 698 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből…
Nemcsak Magyarországon, globálisan is 2024 lett a legmelegebb, így átvette az első helyet 2023-tól – írja az Időkép. Ahogy az már tavaly év végén is látszódott, 2024 lett az eddigi legmelegebb év a mérések kezdete óta (1850). Az ECMWF ERA5 adatai alapján bolygónk felszínének átlaghőmérséklete 15,1°C volt, ami 0,12°C-kal melegebb, mint az eddigi rekordtartó 2023-as év, valamint 0,72°C-kal több a sokéves átlagnál (1991-2020). Részletezték: a 2024-es rekordmeleg év abban is egyedülálló, hogy most először fordult elő, hogy egy naptári év átlaghőmérséklete több mint 1,5°C-kal haladja meg az iparosodás előtti (1850-1900) átlaghőmérsékletet. A felmelegedés mértékének 2, de lehetőleg 1,5°C alatt tartásáról…
A 2024-es év a legmelegebb volt 1901 óta Magyarországon, és a 2023-as, csapadékos évet követően ismét aszályos – írta a HungaroMet Zrt. a 2024-es évről készített elemzésében a honlapján. Tavaly a középhőmérséklet országosan 12,91 Celsius-fok volt, ami 2,1 fokkal haladja meg az 1991-2020-as években mért 10,72 fokos átlagot, és a legmagasabb éves átlag a 20. század kezdete óta. Az eddigi legmelegebb 2023 volt, évi középhőmérsékletét 0,7 fokkal haladta meg a 2024-es. Az év középhőmérséklete síkvidéken sokfelé 13 fok felett alakult, az Alföld déli részén általában a 13,5 fokot is meghaladta, a déli határ közelében helyenként pedig a 14 fokot is elérte.…
Nálunk az átlagosnál hidegebb volt, de globálisan az idei november lett a 2023-as mögött a második legmelegebb november – írja az időkép. Részletezték: közzétette a 2024 novemberére vonatkozó adatokat a Copernicus Climate Change Service (C3S), melyből kiderül, hogy az idei november volt a második legmelegebb november a mérések kezdete óta. Az ősz utolsó hónapjának átlaghőmérséklete 14,1 fok volt globálisan, ami 0,73 fokkal haladja meg az 1991-2020-as átlagot és 1,62 fokkal alakult az iparosodás előtti szint felett a hőmérséklet. Európát tekintve azonban más a helyzet. Bár az átlagosnál melegebb volt a november (0,78 fokkal), de kontinensünkön nem került be a 10…
Közzétette honlapján a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve a társasházi sormunkatervét, amiből megtudható, hogy 2024-ben mikor érkezik a kéményseprő a társasházakba. A katasztrófavédelem kéményseprői a fővárosban és tizennyolc vármegyében összesen 2923 településén ellenőrzik és tisztítják a lakossági kéményeket. Vácon a 2024. január 1-június 30. közötti időszakot jelölték meg a kéménytisztításra. A Pest vármegyei ellátási terület részletei itt érhetők el. Fontos tudni, hogy a társasházak esetében kétévente ellenőriznek a szakemberek. A kémények teljes nyomvonalának műszaki felülvizsgálata pedig négyévente kötelező. Szintén kiemelendő, hogy az egylakásos ingatlanokba (családi házak és a társasházzá nem alakult többlakásos ingatlanok) nem megy kérés nélkül a kéményseprő. A kéményellenőrzés időpontját…
Az önkormányzati képviselőknek már le kellett adniuk saját terveiket arra vonatkozóan, hogy milyen beruházásokat valósítanának meg Vácon jövőre. Pető Csilla egyebek mellett fejlesztené a közvilágítást, utakat aszfaltozna és létesítene egy biomassza fűtőművet. Mutatjuk, mi mindent javasolt a munkatervbe venni a képviselő. A tervei részletesen: Kerékpáros stratégia aktualizálása – bringaút tervek készítése: Pető Csilla meglátása szerint a koncepció kidolgozáskor azt a felismerést kellene szem előtt tartani, hogy a kerékpár ugyanúgy a forgalom egyenjogú résztvevője, mint bármely más, a közlekedésben résztvevő jármű. Az autóközpontú gondolkodást az emberközpontú gondolkodásnak kellene felváltania, amely a gyaloglást és kerékpározást preferálja. Ennek népszerűsítése érdekében biztonságos kerékpártárolókra lenne…
Jövőre 7 hosszú hétvégére készülhetünk. Ebből háromnapos hosszú hétvége lesz a január elsejei, a március 15-ei, a május 20-i Pünkösdhétfő miatt, a november 1-jei a Mindenszentek miatt. Négynapos lesz a március 29. és április 1. között esedékes húsvéti ünnep szokás szerint, az augusztus 17. és 20. közötti Államalapítás ünnepe. A karácsonyi ünnepek alatt pedig hatnapos hosszú hétvége áll elő. 2024-ben három alkalommal kell majd dolgozni szombaton: augusztus 3-án, december 7-én és december 14-én. Ez azzal függ össze, hogy jövőre három olyan ünnepnap is lesz, ami keddre vagy csütörtökre esik, és az így megadott négynapos hétvége egy napját máskor kell ledolgozni.