MILLIÁRDOKON ÜLNEK, MIKÖZBEN CSŐDKÖZELI ÁLLAPOT MIATT SIRÁNKOZNAK AZ ELLENZÉKI POLGÁRMESTEREK – NINCS EZ MÁSKÉPPEN VÁCON SEM

MILLIÁRDOKON ÜLNEK, MIKÖZBEN CSŐDKÖZELI ÁLLAPOT MIATT SIRÁNKOZNAK AZ ELLENZÉKI POLGÁRMESTEREK – NINCS EZ MÁSKÉPPEN VÁCON SEM

Lehull a lepel Karácsony Gergely és a baloldali városvezetők álszent politikájáról. A főváros ellenzéki kerületeinek zárszámadásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy komoly pénzügyi tartalékaik vannak, vagyis szó sincs itt kivéreztetésről – írta a Magyar Nemzet. Vácon pontosan ugyanez a helyzet, nézzék meg a számokat! Köztudott, hogy 2019-ben valamennyi kerületet komoly pénzügyi tartalékkal vettek át, a kormány…

ÍGY VÁLTOZIK A KÖZLEKEDÉS A VÁCI VONALON A NYUGATI FELÚJÍTÁSA MIATT

ÍGY VÁLTOZIK A KÖZLEKEDÉS A VÁCI VONALON A NYUGATI FELÚJÍTÁSA MIATT

A MÁV június 19-től július 17-ig a Nyugati pályaudvaron a tetőfelújítás és a csarnokban végzett munkák mellett további fontos karbantartásokat is végez, amelyeket nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom mellett. A karbantartás ideje alatt ezért a Nyugatiból nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok – írja a MÁV. Így változik a menetrend a Budapest–Rákospalota-Újpest–Veresegyház–Vác vonalon:…

A SIKLÓERNYŐS VÁCI BALESET A SZEMTANÚ KIEGÉSZÍTÉSÉVEL

A SIKLÓERNYŐS VÁCI BALESET A SZEMTANÚ KIEGÉSZÍTÉSÉVEL

Köszönjük Tinnyei Sándor, oktató híradását a hétvégén Vác Máriaudvarnál történt siklóernyős balesetről. A baleset szemtanúja így egészítette ki a lapunkban megjelenteket:  „A növendékünk kb. 7–8 méter magasból esett le nyitott ernyővel, aki rendellenes repülési helyzetben ért földet. A probléma az volt, hogy nem megfelelően végezte el a gyakorlatot, ezért az ernyője nem volt képes továbbrepülni…

ELMENT KÖZÜLÜNK SZALAY ÁKOS, EGY GYERMEKLELKŰ, DE EGYÚTTAL KIEMELKEDŐEN BÖLCS, KÖZÖSSÉGI FÉRFIÚ (1956–2021)

ELMENT KÖZÜLÜNK SZALAY ÁKOS, EGY GYERMEKLELKŰ, DE EGYÚTTAL KIEMELKEDŐEN BÖLCS, KÖZÖSSÉGI FÉRFIÚ (1956–2021)

Nincs szép meghalás, csak talán megadathat egy hitelesen megélt élet után a szép halál kegyelme. A Nagyoknak, a Szenteknek, az Igazaknak végül valahogy aztán mindig eljő ez a hiteles halál egy valódi és következetes élet jutalmaként. Erdélyben azt mondják, hogy a fák állva halnak meg! Ákosnak egy villámcsapás-szerűen eljövő meghalás nyomán aztán megadatott mégis egy…

A VÁCIVILÁG FOLYTATTA A KÖZÉLETI BESTIÁRIUMÁT – MINDEN ÜZENETÜKBEN: FERJANCSICSNAK TÁVOZNIA KELL!

A VÁCIVILÁG FOLYTATTA A KÖZÉLETI BESTIÁRIUMÁT – MINDEN ÜZENETÜKBEN: FERJANCSICSNAK TÁVOZNIA KELL!

Minden héten újabb és újabb meglepő tartalommal örvendezteti meg olvasóközönségét a VáciVilág: egyféle folyamatosan bővülő városházi Bestiáriummal. Mi rendszeresen szemlézzük ezeket az írásokat, mert úgy véljük, hogy a politikai szatíra karikatúrái mögött ugyanazon győztes, dölyfös, a város lakóival szemben minimum ellentmondásosnak nevezhető magatartású, a választás óta aztán elég gyorsan amortizálódó politikai szereplők állnak, akikről egyébként…

VÁCI EVEZŐS SIKEREK A VILÁGKUPÁBAN ÉS A HAZAI VIDÉKBAJNOKSÁGON

VÁCI EVEZŐS SIKEREK A VILÁGKUPÁBAN ÉS A HAZAI VIDÉKBAJNOKSÁGON

Az olaszországi Sabaudiában rendezték meg a hét végén az évad utolsó világkupa versenyét, a regattán két váci versenyző, Galambos Péter (férfi könnyűsúlyú egypárevezős) és Ács Kristóf (férfi egypárevezős versenyszám) is hajóba ült a magyar válogatott tagjaként. A néhány héttel ezelőtt újra Európa-bajnoki címet szerző Galambos Péternek – kisebb betegségből felépülve – ezúttal a nagydöntőbe jutásért…

RÉTVÁRI BENCE: MINDEN PILLANATBAN KI KELL ÁLLNI A NEMZETI ÉRDEKÉRT

RÉTVÁRI BENCE: MINDEN PILLANATBAN KI KELL ÁLLNI A NEMZETI ÉRDEKÉRT

Idén is emelkedett megemlékezés részesei lehettünk június 5-én, szombaton a zebegényi országzászló és hősi emlékműnél. Hutter Jánosné, Zebegény polgármestere fogadta a településre érkezőket. Méltó műsorral rótta le tiszteletét Zebegény nemzetünk legfájóbb emléknapja alkalmából. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke, térségünk országgyűlési képviselője. A trianoni békediktátum évfordulója…

SZIMFONIKUS ZENEKARI NAGY NYITÁNY A VÁCI FŐTÉREN

SZIMFONIKUS ZENEKARI NAGY NYITÁNY A VÁCI FŐTÉREN

Szombaton este nagyszerű koncertélményben lehetett részük a váci főtérre kilátogató érdeklődőknek a „Grand Opening – Összefogás” című, tizennégy várost érintő, egyidejű komolyzenei koncert program keretében. Mielőtt bárkinek kételye támadna, hogy kinek köszönhette a váci közönség ezt a programot, újra hangsúlyozzuk, hogy – a városháza, az önkormányzat tapsikolása, nagyjából széktolási közreműködése mellett – a Magyar Művészeti…

HÁROMMÉTERES ÁROKBA ZUHANT EGY AUTÓ VÁC KÜLTERÜLETÉN

HÁROMMÉTERES ÁROKBA ZUHANT EGY AUTÓ VÁC KÜLTERÜLETÉN

Szombat este Vác-Sejce közelében egy személygépkocsi tisztázatlan körülmények között lehajtott az úttestről. A gépjármű három méteres árokba zuhant. A gépkocsit vezető hölgy az elsődleges információk szerint rosszul lett a volán mögött. Az ütközés után még kiszállt az autóból, majd a járműve mellett összeesett, eszméletlen állapotban találtak rá a mentők és a tűzoltók. A baleset áldozatán…

SIKLÓERNYŐS BALESET VÁCNÁL

SIKLÓERNYŐS BALESET VÁCNÁL

Vácon a Gödöllői út melletti mezőn egy sportegyesületi siklóernyőst húztak fel, aki tíz-tizenöt méteres magasságnál valószínű a szélirány megváltozásával elvesztette az uralmat az eszköze felett, gyakorlatilag lezuhant, és becsapódott a földbe. A siklóernyős súlyos sérüléseket szenvedett. Eszméletét nem veszítette el, a helyszínre érkező mentőhelikopter Budapestre szállította. A baleset körülményeit a Váci Rendőrkapitányság vizsgálja. Fotó illusztráció:…