A hír szent, a vélemény szabad alapon azt mondhatjuk, hogy legalábbis más álláspont megfogalmazására sarkalló a városházi propaganda havilap legújabb számának helyi békéért sóvárgó főszerkesztői jegyzete, mindenesetre sokkal borúsabb a helyzet annál, semhogy jó szívvel rábólinthatnánk vagy csak legyinthetnénk a gondolatmenetre – kezdi legújabb véleménycikkét a most Közéleti Margóként bejelentkező rendszeres levelező olvasónk. „Egyrészt azért…
KÉZILABDA: FONTOS TÁMPONTOT ADHATOTT A FELKÉSZÜLÉSBEN A ROMÁNIAI KIRUCCANÁS IS, PÉNTEKEN JÖN A BUDAÖRS
Pár napra eltűnt szem elől a Praktiker-Vác gárdája, persze igazoltan, hiszen felkészülési tornán szerepeltek múlt szezoni nemzetközi kupaellenfelük, a Ramnicu Valcea meghívására, a mostani és a következő héten viszont újra hazai pályán játszott/játszik a csapat bajnoki előkészítő találkozókat. Ami a romániai vendégszereplést illeti: a Herbert Gábor vezetőedző irányította csapat igen kiélezett, végig szoros mérkőzésen 30-26-ra…
VÁCOT IS ÉRINTIK SZOMBATON AZ 1ÚTON NEMZETKÖZI ZARÁNDOKNAP ÚTVONALAI
A Mária Út teljes útvonalán, minden szakaszon egy közös célért, a fiatalokért szervez zarándoklatokat a Mária Út Egyesület 2023. augusztus 12-én, Nagyboldogasszony ünnepéhez kötődően. A zarándoklat idei központi témája a fiatalok lesznek. A szervezők szerint a zarándoklat alatt minden résztvevő imádkozhat a fiatalokért és rájöhet arra, hogyan viszonyul hozzájuk. Ki-ki megtalálhatja a választ arra is,…
KÉT OSZTÁLY IS ÁTKÖLTÖZÖTT PÁR NAP ALATT A KÓRHÁZON BELÜL
Fontos információ a kórház háza tájáról, hogy augusztus első hetében egy osztály és egy ellátási forma is költözött, aprócska változás továbbá, hogy némiképp módosult az intézmény arculatának-küldetésének megjelenítésére hivatott grafika. Augusztus 3-ától a klinikai onkológia az E pavilonból a H pavilon első emeletének 119-es és 120-as szobájába költözött. Augusztus 4-étől az E pavilonból a főépület…
A HATÓSÁGOK LECSAPNAK AZ ELF BAR FORGALMAZÓKRA
A Gazdasági Versenyhivatal a maximálisan kiróható, csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar termékek. A GVH felidézte: az Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz. A GVH tavaly nyáron két…
AZ ORSZÁGOS SAJTÓHÍREK UTÁN VISSZAKAPTA FACEBOOK OLDALÁT A VÁCI FIDESZ
Több hét kényszerű kihagyás után ismét elérhető a Fidesz-Vác Facebook oldal. A Facebook korábban konkrétumok említése nélkül, a közösségi alapelvek megsértésére hivatkozva tiltotta le az oldalt. Az országos sajtóhírek megjelenése után azonban – éppen úgy, mint a ferencvárosi Fidesz esetében – egyszer csak visszakapta felületét a váci Fidesz. A váci Fidesz az oldala letiltása után…
LAUDATO SI’ IFJÚSÁGI ÖKOTÁBOR TERÉNYBEN A VÁCI EGYHÁZMEGYE ÉS A MÁRIA RÁDIÓ ÖSSZEFOGÁSÁVAL
Fogyasztásközpontú életformánk fenntarthatatlan. Az embert vissza kell vezetni valódi szükségleteihez, az élet valódi teljességéhez. A harmóniához önmagával és környezetével. Ezt leginkább fiatalokkal lehet és érdemes megtenni. Nemcsak fogékonyságuk, környezetükre gyakorolt hatásuk, hanem a jövőt alakító helyzetük miatt is. A bevezetőben említett célt szolgálja a Váci Egyházmegye egyik Nógrád vármegyei aprófalujába, Terénybe szervezett ifjúsági tábor, amely…
KOLODKÓ MIHÁLY APRÓ CSONTVÁRYJA FESTÉKSZÓRÓ FLAKONNAL ALKOT MOSTAR VÁROSÁBAN IS
Alig pár hete írtunk arról, hogy a Vácott (is) élő és alkotó Kolodkó Mihály szobrászművész legújabban miniszobrot helyezett el a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar tiszteletére, éspedig a Hortobágyon, a kilenclyukú hídnál, most pedig szinte megismételhetjük a híradást, azzal a nem kis különbséggel, hogy ezúttal a Bosznia-Hercegovina-i Mostar városa a helyszín. A…
GYŰJTÉST SZERVEZ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT A VIHARKÁROSULTAKNAK
Az Európa számos pontját hetek óta sújtó extrém időjárás múlt héten Magyarországot is elérte. A károk milliárdos nagyságrendet tesznek ki a biztosítók szerint. A Magyar Vöröskereszt adományvonala, a 1359 egész évben működik. Jelenleg az erre a számra indított hívásokkal, illetve az ide küldött ADOMÁNY szövegű üzenetekkel bárki támogathatja a viharok, extrém időjárás miatt bajba jutott…
A SZAKKÉPZÉS IS VÁRJA A TOVÁBBTANULÓKAT
Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre – hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az érettségi után a diákok akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, emellett ösztöndíjban is részesülhetnek. A duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak. Az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben résztvevők rövid ágazati alapoktatás…