VÁLASZTÁS 2024: TÖBB KÉRDŐJEL KIEGYENESEDETT, DE VANNAK MÉG FÜGGŐ JÁTSZMÁK

VÁLASZTÁS 2024: TÖBB KÉRDŐJEL KIEGYENESEDETT, DE VANNAK MÉG FÜGGŐ JÁTSZMÁK

A június 9-én tartandó európai uniós-, önkormányzati- és kisebbségi önkormányzati választások kapcsán több határidő is lejárt a hét elején, tehát egyre több kérdőjel kezd kiegyenesedni azzal kapcsolatban, hogy végül kik szerepelhetnek majd a váci szavazólapokon. Ami a polgármesterjelölti kérdést illeti, a május 7-ei helyzet szerint Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP pártszövetség indulója már április 25-én eljutott…

CSAK MINDEN ÖTÖDIK FIATAL SPORTOL RENDSZERESEN

CSAK MINDEN ÖTÖDIK FIATAL SPORTOL RENDSZERESEN

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás – többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből. A kutatásban ötezer, 12 és 24 év közötti fiatal, valamint kétezer, 12-18 éves életkorú fiatal szülője vett…

MADARAK ÉS FÁK NAPJA A BOTANIKUSKERTBEN, EMLÉKHELYI DÉLUTÁN A HÉTKÁPOLNÁNÁL

MADARAK ÉS FÁK NAPJA A BOTANIKUSKERTBEN, EMLÉKHELYI DÉLUTÁN A HÉTKÁPOLNÁNÁL

A május 10-ei Madarak és Fák Napjához kapcsolódóan szombaton rendkívül gazdag programú családi napra várja az érdeklődőket a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, a minden év májusának második hétvégéjére eső Emlékhelyek napja keretében pedig ugyanezen nap délutánján a Hétkápolnánál is lesz egy tartalmas közösségi esemény. Ami a botanikuskerti programot illeti, ennek időpontja 10 – 17 óra,…

A GENDER IDEOLÓGIA VESZÉLYEIRŐL VOLT SZÓ A VÁCI HÍRADÁS CENTRUMBAN

A GENDER IDEOLÓGIA VESZÉLYEIRŐL VOLT SZÓ A VÁCI HÍRADÁS CENTRUMBAN

A családok, gyermekek biztonságát veszélyeztető, erőszakosan terjesztett gender ideológiával kapcsolatban megfogalmazható megannyi kérdésről, kételyről, félelemről esett szó a Váci Közéleti Egyesület napokban rendezett telt házas fórumán, melynek a Váci Híradás Centrum, a HIT Gyülekezete közösségi terme adott helyet. Selmeci György, a szervező egyesület elnöke a vendégek, résztvevők sorában külön köszönthette Imre Zsoltot, a Fidesz-KDNP pártszövetség…

KÉZILABDA: TISZTES HELYTÁLLÁS A DOBOGÓÉRT HAJTÓ DEBRECEN OTTHONÁBAN

KÉZILABDA: TISZTES HELYTÁLLÁS A DOBOGÓÉRT HAJTÓ DEBRECEN OTTHONÁBAN

A női kézilabda NB I harmadik helyére hajtó DVSC hazai pályán nyolc góllal felülmúlta a Vácot. A legutóbbi nemzetközi kupaidényben a rájátszásig jutó DVSC nem bízott semmit a véletlenre, a szünetben nyolc gól volt az előnye az Európa-liga csoportkörében szerepelt Váccal szemben. A második félidő kiegyenlítettebben alakult, azonban a Loki így is magabiztosan nyert, sorozatban…

VIGH MIHÁLY: MATKOVICHÉK ELSÉTÁLNAK A VALÓDI PROBLÉMÁK MELLETT

VIGH MIHÁLY: MATKOVICHÉK ELSÉTÁLNAK A VALÓDI PROBLÉMÁK MELLETT

A múlt héten beszakadt az út egy kukásautó alatt a Gasparik utcában, amellyel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet a Vigh Mihály, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, hogy a baloldali városvezetés nem törődik az utak állapotával. „Azért az elég nagy baj, amikor a facebook-on a felelős városvezetők álproblémák mellett sétálgatnak, a valódi problémák mellett meg elsétálnak. A…

IMRE ZSOLT: A MATKOVICH CSALÁD FIAM-LÁNYOM-EXFÉRJEM VISZONYAI FOLYAMATOSAN A KORRUPCIÓ ÁRNYÉKÁBAN TARTJÁK VÁCOT

IMRE ZSOLT: A MATKOVICH CSALÁD FIAM-LÁNYOM-EXFÉRJEM VISZONYAI FOLYAMATOSAN A KORRUPCIÓ ÁRNYÉKÁBAN TARTJÁK VÁCOT

„Matkovich Ilona büszkén hirdeti, hogy a ciklus ideje alatt leszámolt az uram-bátyám viszonyokkal. A valóság azonban az, hogy nem leszámolt, hanem fiam-lányom rendszert vezetett be Vácon. A Matkovich Ilona fia által üzemeltetett vendéglátóhely, a szabálytalanul épített Lujza és Koriander több alkalommal volt a városháza beszállítója” – mondta Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje hétfői sajtótájékoztatóján. A…

LABDARÚGÁS: MAGABIZTOS EMBERELŐNYÖS GYŐZELEM AZ ÖRKÉNY SE ELLEN A LIGETI STADIONBAN

LABDARÚGÁS: MAGABIZTOS EMBERELŐNYÖS GYŐZELEM AZ ÖRKÉNY SE ELLEN A LIGETI STADIONBAN

Az azonos pontszámmal egymás „sarkát taposó” két csapat találkozott vasárnap délután a ligeti stadionban a Pest megyei első osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) újabb fordulójában. Ám – igaz, egy vendég oldali gyors piros lapos kiállítás nyomán – a végeredményből arra lehetne következtetni, mintha nem egy ligában szerepelne a VVLSE és az Örkény SE. Félidei 2 :…

A TERMÉSZET AJÁNDÉKAI A ROVAROK ELLEN

A TERMÉSZET AJÁNDÉKAI A ROVAROK ELLEN

A jó idő beköszöntével megjelent a rovarok inváziója is. Ha szerencsések vagyunk a házunkat, lakásunkat elkerülik, viszont egy kellemes túrát vagy sétát pillanatok alatt rémálommá tudnak változtatni. Ilyen esetekben gyakran szembesülhetünk a bolti rovarirtó szerek hatástalanságával. De van megoldás, méghozzá a természetből. Ebben a cikkben pár növényi alapú alternatívát mutatunk be a zavaró rovarok, különösen…

SZABÓ CSABA: DEÁKVÁRÉRT SZERETNÉK DOLGOZNI KÉPVISELŐKÉNT IS

SZABÓ CSABA: DEÁKVÁRÉRT SZERETNÉK DOLGOZNI KÉPVISELŐKÉNT IS

„Deákvárért szeretnék dolgozni képviselőként is, együttműködve a deákváriakkal!” – írta közösségi oldalán Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. „Matkovich Ilona polgármester asszony azt mondta, hogy osztrák kisvárost szeretne csinálni Vácból. Én azért fogok dolgozni, hogy végre Vác egy kormányzati forrásokat jól felhasználó, erősödő, magyar város, Deákvár pedig egy valóban fejlődő városrész legyen” – tette hozzá Szabó…