ÖT DUNAKANYARI TELEPÜLÉS SZÖVETSÉGET KÖTÖTT A TURISZTIKAI ADOTTSÁGAINAK FEJLESZTÉSÉRE

ÖT DUNAKANYARI TELEPÜLÉS SZÖVETSÉGET KÖTÖTT A TURISZTIKAI ADOTTSÁGAINAK FEJLESZTÉSÉRE

A Dunakanyar turisztikai adottságainak fejlesztésére egyre több forrás áll rendelkezésre, mind az önkormányzatok, mind a térség gazdasági szereplői részére, melynek elnyeréséhez nélkülözhetetlen a régiós szintű együttműködés – adta hírül Verőce hivatalos közösségi oldala. Ennek érdekében Nagymaros, Kismaros, Szokolya, Verőce és Kóspallag önkormányzatai alapító tagként csatlakoztak 2021. április 16-án „A BÖRZSÖNY KAPUJA Innovációs Klaszter” együttműködési megállapodáshoz.…

ÚJRA INDULNAK A HAJÓS KÖRJÁRATOK A DUNAKANYARBAN

ÚJRA INDULNAK A HAJÓS KÖRJÁRATOK A DUNAKANYARBAN

Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon április 24-én, szombaton újra indulnak a hajós körjáratok. Júniusban három további körjárat is indul majd, amelyek idén új megállóhelyként Szobot és Verőcét is érintik. A Mahart PassNave Kft. körjárataira az utasok napijegyet válthatnak, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást. Áprilisban a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedő…

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGGEL BRINGAPARK ÉPÜL VÁCON

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGGEL BRINGAPARK ÉPÜL VÁCON

Harminckilenc bringapark épül országszerte, ebből három a váci járásban. Több mint 1,1 milliárd forintból 39 új bringa- és görpark épül az Aktív Magyarország programban 2022 tavaszáig – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. A kormánybiztosi iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával 2021-ben is Országos bringapark programot hirdetett azzal a céllal, hogy Magyarországon…

ÓRIÁSI BOTRÁNY SZENTENDRÉN A VÁCIHOZ HASONLÓ KULTURÁLIS INTÉZMÉNY-ÖSSZEVONÁSOK MIATT

ÓRIÁSI BOTRÁNY SZENTENDRÉN A VÁCIHOZ HASONLÓ KULTURÁLIS INTÉZMÉNY-ÖSSZEVONÁSOK MIATT

A jelenlegi, szentendrei önkormányzattal szoros kapcsolatot ápoló váci, baloldali koalíció politikai, településvezetői „mozgásai” a megválasztásuk óta sok tekintetben kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Tavaly együtt követelőztek a kormánynál, hogy a saját fenntartásukban álló építményeiket hozza rendbe, most pedig a legfrissebb botrány Szentendrén szinte ugyanaz, mint Vácott volt: egy konszenzus nélküli, ellenőrizetlen kvalitású, de a szivárványos vezetés feltétlen…

A HELLODUNAKANYAR TV VÁRJA A DUNAKANYARRÓL SZÓLÓ ÚJ ALKOTÁSOKAT!

A HELLODUNAKANYAR TV VÁRJA A DUNAKANYARRÓL SZÓLÓ ÚJ ALKOTÁSOKAT!

A megújult HelloDunakanyar TV régi/új oldala a helyben élőknek és az ide látogatóknak mutatja meg érdekes videókon és fényképeken a Dunakanyar látnivalóit és helyi eseményeit. Ide bárki küldhet videókat és fényképeket, aki azt szeretné, hogy a HelloDunakanyar TV több mint tízezres közösségének széles nyilvánossága előtt minél hamarabb megjelenjenek az aktuális munkái. Az oldal mindenkinek –…

ÚJ TŰZOLTÓAUTÓT KAPOTT A NAGYMAROSI TŰZOLTÓ EGYESÜLET

ÚJ TŰZOLTÓAUTÓT KAPOTT A NAGYMAROSI TŰZOLTÓ EGYESÜLET

Ünnepeltek a nagymarosi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai és vele a kisváros is, hiszen állami forrásból, pályázat útján jutottak egy vadonatúj, 26 millió forint értékű, jól felszerelt tűzoltó autóhoz április 13-án. A szobi járásban mindösszesen két helyen, Nagymaroson és Kismaroson működik önkéntes tűzoltó egyesület. A hivatásos katasztrófa védelemmel együttműködési megállapodás keretei között, a hatályos jogszabályok betartásával…

JÓ ÖTLET VOLT? – ÖT ÉVE VÁGTÁK KI A BARACKOSI KISERDŐT

JÓ ÖTLET VOLT? – ÖT ÉVE VÁGTÁK KI A BARACKOSI KISERDŐT

A sződligeti civil szervezésű közösségi eseményekről, a helybéliek számára fontos hírekről beszámoló fotógalériákat, tudósításokat, videós beszámolókat bemutató, ZöldLiget Média nevű Facebook-oldalon jelent meg egy videó, amely Juhász Béla öt évvel ezelőtti, a civil lakosság által jelentősen kritizált fakivágására emlékezett meg. Szinte napra pontosan öt éve változtatott korábbi álláspontján a Juhász Béla vezette sződligeti képviselő-testület és…

GYÁSZOLNAK A VERŐCEIEK

GYÁSZOLNAK A VERŐCEIEK

A napokban váratlanul elhunyt id. dr. Cserni Istvánné, született Akkermann Vera, vagy ahogy mindenki szólította: Verocska. Dr. Karay-Krakker Kálmán egykori országgyűlési képviselő, váci polgármester és Pest megyei főispán unokája és a neves, mindenki által szeretett, váci orvos, dr. Akkermann János lánya volt. Nagyapjától és édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődését, minden fontos verőcei esemény részese…

A POLGI MÁR NEM CSAK MEGMONDJA, DE BE IS MUTATJA!

A POLGI MÁR NEM CSAK MEGMONDJA, DE BE IS MUTATJA!

Juhász Béla, a Momentum országgyűlési képviselő-jelöltje, sződligeti polgármester, amolyan igazi szélsőségekben gazdag hangulatemberként ezúttal nem csak megmondja, hanem be is mutatja azt, ami szívét oly annyira nyomja. Nagy szerencséjére még kiírhatja a blogja elejére, hogy jelenleg a bemutatás véleménye is szabad! Persze nem lesz ez mindig így – ha hihetünk Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje…

A NAGYMAROSI ÓVODÁKHOZ IS ELJUTOTTAK A ZÖLD DUNAKANYAR PROGRAM MADÁRODÚI

A NAGYMAROSI ÓVODÁKHOZ IS ELJUTOTTAK A ZÖLD DUNAKANYAR PROGRAM MADÁRODÚI

Százötven madárodút kaptak a váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként, és most intézményei számára Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere is átvehette Szabó Csabától a szervezet adományát. A pandémia miatt bezárt óvodák helyszíne helyett az átadásra az önkormányzat bejáratában került sor. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Zöld Dunakanyar Program első szárnybontogató akciójára 2021.…