Negyven éves papi jubileuma alkalmából a Magyar Kurír katolikus hírportál kétrészes nagy interjút készített Varga László atyával, a váci székesegyház karnagyával, az első rész a papi szolgálatról szólt, a második fókuszában pedig az egyházzenészi, sajtóapostoli hivatás áll.
László atya azon túlmenően, hogy váci egyházmegyés pap, egyúttal egyházzenész, zeneszerző, huszonöt éve az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) igazgatója, és húsz éve a Magyar Katolikus Rádiónál is dolgozik – vezeti fel a Vámossy Erzsébet jegyezte cikket a Magyar Kurír.
– Amikor érettségi után döntenie kellett, hogy papnak megy vagy a Zeneakadémia hallgatója lesz, az előbbit választotta. Az élet mégis úgy hozta, hogy százszorosan visszakapta azt, amiről lemondott. A Zeneakadémián végzett egyházzenészként, ahol közben más szakokon is tanult. Hogyan került az intézménybe?
– A Mátyás-templomban elvégeztem a karnagyképzőt Tardy László vezetésével. Ki akartak küldeni Rómába, de ekkor már a váci székesegyház karnagya voltam, ezért főpásztoraim azt javasolták, jelentkezzek inkább Budapestre, a Zeneakadémiára. Egyházzene szakon végeztem, a legtöbb órám egyéni órarend szerint mégis a karvezetés, a zeneszerzés és a zenetudományi szakokon volt. A zeneakadémiai diplomára főként azért volt szükség, hogy főiskolán taníthassak. Közben másokkal együtt a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet (MALEZI) megszervezésén dolgoztam, amelynek ma zenei főreferense vagyok. Ehhez is kellett az egyetemi szakmai végzettség. Az intézet irodaigazgatója a nagyszerű liturgikus szakember, Vajda Gábor atya, vezetőnk pedig Veres András püspök atya.
– Hogyan lett zeneszerző? Mikor születtek az első művei?
– Felsőgödön laktunk, s itt már tizenkét évesen szentmisén orgonáltam; előbb tudtam improvizálni, mint műveket játszani. Amit hallottam a hanglemezeken, azt utánoztam az orgonán, később sok mindent már le is tudtam kottázni. Jó játék volt, rengeteg időt töltöttem ezzel. A szüleimnek és a nagyszüleimnek kiváló zenei adottságaik voltak, így genetikai örökséget is hordozok. Főként a váci karnagyságomhoz kapcsolódóan szükség volt arra, hogy konkrét alkalmakra zenét szerezzek. De már korábban is komponáltam, tizenhat évesen vetettem papírra édesanyám varrógépének asztalán az első kis zenekari misémet. Bár kissé eklektikus, azért most is vállalhatónak tartom. Búcsúzási mise a címe, mert ezzel köszöntem el a felsőgödi barátaimtól, amikor a szemináriumba léptem.
– Milyen műveket írt még?
– Mostanában rendezgetem a szerzeményeimet. Eddig mintegy százhúsz művet, zenekari, énekkari, illetve hangszeres zenét írtam. A koraiakon is alig-alig kell javítanom. 2000-ben a magyar államiság ezredik és a kereszténység kétezredik évfordulójára írtam egy nagyzenekari Te Deumot, amelynek bemutatója Nyíregyházán volt a Cantemus előadásában, de Szegeden, Kecskeméten, Vácon, Egerben, Miskolcon és Ausztriában is elhangzott különféle zenei együttesek közreműködésével, valamint Budapesten, a Mátyás-templomban Tardy László vezényletével. Szeged város felkérésére készítettem egy zenekaros 116. zsoltárt. Magyar misémet a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra írtam, és sok a capella kórusművem is született. Egyik zenekari misém Párizsban, a Saint-Sulpice-katedrálisban hangzott el, világi zenéimet pedig főként az USA-ban mutatták be, legelőször 2008-ban. A Mária-himnusz vagy a Mindszenty-ének is sokfelé elterjedt már. Millenniumi himnuszomat hatezer magyar zarándokkal énekeltük Rómában. Egyetértettem azzal, hogy a budapesti 52. Eucharisztikus Kongresszus hivatalos himnusza az OMCE egykori igazgatójának, Kudela Géza atyának az 1938-as éneke legyen. Az általam komponált kongresszusi himnuszt több helyen Oltáriszentség-ének címmel éneklik. Ezeknek a szerzeményeimnek a szövegei a saját verseim. A népének aktivizálja a legszélesebb tömegeket. Ha énekelve imádkozunk, legyünk bár gyerekek vagy felnőttek, az nagyon mély nyomot hagy a lelkünkben. A liturgiát és az egyházzenei szolgálatot Vácon nagy odafigyeléssel ápoljuk, kiváló kollégám ebben Szabad Attila állandó diakónus, püspöki szertartó. Vágyam és törekvésem, hogy mind teljesebb legyen ezekben a hívek tevékeny részvétele.
– Hogyan születik meg egy-egy zenemű?
Az életemben a zeneszerzés elsősorban mély belső kontempláció, az Istennel való kapcsolatból ered. Ugyanakkor a művek túlélik a szerzőjüket, később is hatnak az énekesek és a hallgatók lelkivilágára. Főként hangszer nélkül, belső hallás után komponálok. Az idegrendszer képes erre a különlegesnek tűnő tevékenységre, ami nem is az. Azután zongorán is kipróbálom a zenét, megtanítom a zenekarnak vagy a székesegyház Szent Cecília kórusának és az általam alapított és vezetett váci székesegyházi kórusiskola négy énekkarának. Acsainé Dávid Ágnes főigazgató, Fitos Mónika igazgatóhelyettes és a huszonegy ének- és zenetanár időnként nagy segítségemre van a kórusműveim kiadás előtti kipróbálásában is.
– Négy éven át dolgozott az új Római misekönyvön.
– A prefációk zenei adaptációit végeztem, a dallamot ráigazítottam az új szövegfordítás szótagjaira, illetve betűjelzésekkel láttam el a könyörgéseket és a zsoltárokat. Az 1967-es Ordo missae zenei megoldásaihoz hűen készítettem, ami főként Werner Alajos és Kósa Ferenc munkája volt. A lektorálásra Tardy Lászlót és felsőfokú zenei végzettséggel rendelkező papokat, Kómár Istvánt, az OMCE titkárát és Vass Bálint piarista tanárt kértem fel. A zenei alkalmazásoknak többféle jó megoldásuk is van, ezt a munkát egy megfelelő változatnak tekintem. Évtizedek misézése után most ismertem meg igazán a szövegek részleteit és mélységeit. Marton Zsolt megyéspüspök atya jó példával jár elöl a mise éneklésében. Nemrég elkezdtem felénekelni a misekönyv egyes részeit, a húsvéti időnél tartok. Reményeim szerint ez a hangfelvétel is segítség és bátorítás lesz a papság számára a mise énekléséhez.
– Kórustalálkozókat szervezett a Budapest Kongresszusi Központba és templomokba, nagy szerepe volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa magyarországi látogatása zenei szolgálatának megszervezésében is. Találkozott a Szentatyával?
– A Kossuth téren a Szentatya bevonulásakor, amikor reverendában a karmesteri dobogón álltam, egyszer megfordultam, hogy lássam, hol jár a pápa. Meglepetésemre már éppen ott volt előttem. Észrevette a mozdulatomat, rám nézett, és találkozott a tekintetünk. Ferenc pápa elmosolyodott, odaintegetett nekem és megáldott. A jobb kezemben volt a karmesteri pálca, így mosolyogva bal kézzel vetettem keresztet. Ennyi történt, de ez személyes és felejthetetlen pillanat volt számomra. Jelenléte megerősítést és biztatást adott az egyházmegyék énekeseinek is.
– Hogyan kezdődött a kapcsolata a médiával?
– Felsőgödön Németh Tibor jezsuita atya illegális sajtóapostoli tevékenységet folytatott. Írógéppel, indigóval írta a cikkeit, üzeneteit. Hatvannégyen voltunk ministránsok, a szövegeket sajtóapostolokként (ő tanította meg nekünk ezt a kifejezést) megbízható családokhoz vittük el kerékpárral télen-nyáron, három éven át. Az első impulzust ő adta. Tőle hallottam először az 1950 előtti magyar katolikus sajtó jelentőségéről is. Az utcánkban lakott Halász Mária szalvátor nővér. Mivel nehezen járt, én kísértem karon fogva a misére, ahol orgonált. Recsegős készülékén ő mutatta meg, hol lehet fogni a Szabad Európa Rádiót. Felhívta a figyelmemet arra is, hogy vasárnaponként reggel van egy vallási félóra a Petőfi rádióban. Persze cenzúrázva volt a műsor. Egyszer azt mondtam neki: olyan jó lenne, ha az evangéliumot mindennap felolvasnák a rádióban. Válaszának később nagy jelentősége lett számomra. Azt mondta: „Majd eljön annak is az ideje.” Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer lesz egy Magyar Katolikus Rádió, amelynek a létrehozásában magam is részt vehetek, és mindennap felolvashatom Isten szavát. Immár húsz éve naponta elhangzik a rádióban az evangélium. Az is érdekes, hogy Vácon annak idején abban a kis sufniszerű helyiségben rögzítettük hangszalagra a napi örömhírt, ami később a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont kápolnájának része lett. Éppen ott őrzik az Oltáriszentséget, ahol négy éven át olvastam fel a napi evangéliumot a rádió számára.