A Krisztus-hívők egységének szentelt ökumenikus imahét megnyitóját Vácon a Szent Anna piarista templomban tartották meg január 21-én, vasárnap este (itt Balog Zoltán református püspök, korábbi miniszter volt az igehirdető), az egy héttel későbbi záró alkalomnak pedig a felsőváros-kisváci református templom adott helyet, Meláth Attila baptista lelkész igehirdetésével.
Elmondható, hogy a múlt hét minden napján nagyon sok hívőt vonzottak a templomokba az egyes alkalmak, a váci ökumenikus imahetet ismét sikerült mély lelki tartalommal megtölteni, élővé tenni.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a korábbi gyakorlatnak megfelelően füzetben gyűjtötte össze az ökumenikus imahétre javasolt istentiszteleti rendet, az olvasmányok és elmélkedések anyagát 2024-ben egy Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette el, a hétre kiválasztott központi evangéliumi rész az irgalmas szamaritánusról szóló példázat volt Lukács evangéliumából.
„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)
Az ökumenikus imahétre ajánlott istentiszteleti rend elején helyet kapott egy burkina fasoi szokás is, amely szerint a vendéget fakorsóból megkínálják friss vízzel, a váci szertartáson ezért a résztvevő lelkészeket is egy-egy pohár vízzel köszöntötte Vereb Zsolt piarista házfőnök.
Marton Zsolt váci megyéspüspök baráti szavakkal üdvözölte Balog Zoltán református püspököt, akihez közel 40 éves ismeretség és barátság fűzi és többször volt lehetőségük már arra, hogy tanúságot tegyenek közös elkötelezettségükről az ökumené építésére vonatkozóan.
Balog Zoltán nyitó istentiszteleti szolgálatát Marton Zsolt január 23-án a ceglédi Református Nagytemplomban viszonozta igehirdetéssel.
A szertartáson az olvasmányokat és könyörgéseket a jelenlévő katolikus és protestáns lelkészek olvasták fel, az énekek szövegei és dallamvilága a különböző felekezetek hagyományaiból válogattatott.
Balog Zoltán igehirdetésében – utalva az imahét központi evangéliumi szakaszára – maga is feltette az átlag hívő ember kérdését, hogy mit kell tennünk azért, hogy elnyerjük az örök életet.
„Ebben a kérdésben egész életünk legfontosabb vágya és célja fogalmazódik meg, amelyre valóban fontos megtalálni a választ. Ugyanakkor érezzük, hogy az evangéliumi részben a törvénytudó provokatív céllal teszi fel a kérdést Jézusnak, aki ennek ellenére nem ijed meg tőle. Válaszával demonstrálja legfontosabb küldetését: az ő célja az, hogy válaszaival megváltoztassa az emberek életét. A hitbeli tanítást így lehetne kiegészíteni: Szeresd Uradat …és felebarátodat – és élni fogsz!” – mondta a püspök.
De mi is az újdonság ebben az „új életben”? – tette fel a kérdést a folytatásban a református püspök, s szavai szerint az, hogy Jézus arra hív, hogy a felebarátért kockáztassunk, hagyjuk el megszokott védőburkunkat és merjünk kapcsolatba lépni a felebaráttal, akit el kell fogadnunk és aktívan segítenünk, azaz szeretnünk.
„Hiszen az az én felebarátom, akinek éppen akkor, mellettem, segítségre van szüksége. Krisztus arra bátorít mindannyiunkat, hogy ne akarjunk kimaradni az életből, merjünk lépni, merjünk cselekedni!” – mondta Balog Zoltán.
Igehirdetését személyes tanúságtétellel zárta, amelyben elmesélte, hogy teológiai tanulmányainak idején, majd első lelkészi állomáshelyén hogyan került kapcsolatba két jezsuita, titokban felszentelt katolikus pappal, akik először elzárkóztak a párbeszéd elől, majd egyiküktől kimondottan küldetésként kapta meg a feladatot, hogy a keresztények egységéért imádkozzon és dolgozzon.
„Éljük át együtt a kegyelmet, amelyet az egységes imahét jelent mindannyiunk számára és akkor nem csak egy hétig leszünk együtt szeretetben!” – zárta igehirdetését a református püspök.
A január 27-ei, a katolikus fogalomtár szerinti előesti szertartáson Bocsa József emeritus piarista rendházfőnök volt az igehirdető a Damjanich téri református templomban, s a hét több alkalmán hallott igehirdetésekhez csatlakozva az alázatosság mibenlétét állította a középpontba.
Többek között megfogalmazta:
„Az alázat a kereszténységen kívül nem létezik. Az alázat Jézusnak az erénye, ő hozta le a Földre, ő, aki nagy volt és tudott mégis kicsinnyé lenni, ő, aki Isten volt és tudott emberré lenni, sőt a legalacsonyabban lévő emberhez is lehajolni és magához emelni. Az alázatot az erények között tartjuk számon, ezek definíciójában benne van, hogy megszilárdult jó szokások, amelyeket már készségszerűen gyakorol az ember. Mindazonáltal ezeket el is tudja torzítani, önző módon a saját egójának a szolgálatába állítani. Az, ami önmagában jó, sőt erény, Jézus nélkül, az ő alázata, szeretete, igazsága nélkül nagyon könnyen látszattá, képmutatássá válik, sőt kegyetlenséggé fajul.”
Bocsa atya figyelmeztetett, hogy sokak fejében összecserélődik az alázat és a kisebbrendűségi tudat, azt gondolják, hogy az alázatos ember tutyimutyi, könnyen félreállítható az útból, hogy az alázat gyengeség, de az emeritus rendházfőnök szavai szerint szó sincs erről, hiszen az őszinte alázatosságban épphogy az ember lelki ereje mutatkozik meg.