Csütörtökön nagyon fontos győzelmet aratott a hazai bajnokságban a Praktiker-Vác az MTK Budapest ellen, s a lendületből vasárnapra, a Nykobing Falster elleni EHF Európa Liga csoportmérkőzésre is jutott annyi, hogy a tavaly ebben a nemzetközi kupában döntőt játszó dán ellenfél is pont nélkül távozzon a szérűskerti sportcsarnokból.
„A legutóbbi kiírásban finalista dán alakulat két vereséggel, azaz nulla ponttal, a Vác egy ponttal várta a találkozót, amelyet sérülés miatt kihagyott Tyiskov-Helembai Fanny.
Harcosan kezdett Herbert Gábor együttese, Bukovszky Anna remekelt a kapuban, a 4-0-s sorozat nyomán az ötödik percben időkérésre kényszerültek a sokat hibázó vendégek. Ennek hatására 6-1-ről nyolcperces váci gólcsendet kihasználva 9-9-nél egyenlített a dán bajnokság negyedikje, a vezetést azonban nem tudta átvenni. A sokat vállaló Kuczora Csenge góljaival és Bukovszky védéseivel a házigazda az első félidő lefújásakor kétgólos előnnyel mehetett szünetre.
A fordulást követően mindkét fél pontatlanul játszott, a félidő első felében a Vác háromszor, a Nyköbing ötször talált be: a hazaiak újabb hosszú, hétperces gólszünetét Kuczora zárta le, Bukovszky pedig továbbra is sorra hozta a fontos védéseket. Így noha a dán együttes többször támadhatott azért, hogy első ízben megszerezze a vezetést, 16-16 után azonban egy háromgólos szériával ismét a Vác távolodott el. A 18 esztendős Csíkos Luca villanásai – gólok és labdaszerzések –, illetve a kapuba a hajrára érkező Csizmadia Fanni ziccervédése után a záró négy percnek 22-22-ről vágtak neki a felek. Innen ismét az önkívületi állapotban kézilabdázó Vác tudott elmozdulni, az utolsó percekben pedig nem engedte vissza döntetlenre a riválist” – tudósított a találkozóról az MTI.
Tehát jegyzőkönyvi tömörséggel a hét két mérkőzéséről:
Kézilabda NB I.: Praktiker-Vác – MTK Budapest: 32-29 (16-12)
EHF Európa Liga: Praktiker-Vác – Nykobing Falster 27-24 (13-11)
VO komment
Mintha kötelező lenne, a hivatalos városházi honlap bértollnoka valamiért rendre fanyalogva tudósít a Praktiker-Vác mérkőzéseiről, a győzelmeket jobbára kötelező minimumnak, a vereségeket pusztító skandalumnak beállítva (de ez legyen Ferjancsics alpolgármester kopasz cenzorként is beazonosított szervilis emberének a személyes baja), ezzel szemben például az M4 sportcsatorna a vasárnapi meccsről szóló tudósítás összefoglalójának ezt a címet adta: „Váci bravúrgyőzelem a tavalyi döntős Nyköbing ellen az El-ben.”
Csatlakozunk a jogos örömben osztozókhoz, gratulálunk a váci lányoknak, akik eddigi három mérkőzésükön (egy-egy döntetlennel, vereséggel és győzelemmel) már három pontot szereztek bitang erős csoportjukban.