MINIMÁLIS ÁREMELKEDÉSSEL INDULT A KARÁCSONYFASZEZON

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz.

A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az Agroinform.hu.

A vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. A várható kisebb kereslet miatt a piacokon általában 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek.

A felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást. A válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor.