Az egy évvel ezelőtt útjára indított, s azóta már igen szerteágazó profilt kialakító RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat egyik mottója, hogy hírt kell adni magukról, hogy a rászorulók, a szenvedélybetegségekben bármilyen módon érintettek tudják: van hova fordulniuk, ebben pedig kiemelkedő alkalom volt a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban rendezett konferencia.
A csütörtöki eseményen Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a konferencia résztvevőit, a szakadó hóesésre utalván kiemelve: ez valahogyan a karitász karizmáját is mutatja, hogy egyszerre szép, hogy havazik, ugyanakkor kihívást állít, hogy ki hogyan, mikor fog megérkezni, és hogy bármilyen körülmények között is teljesíteni kell a szolgálatot.
Ezután a főpásztor azzal kezdte mondanivalóját, hogy utalt XVI. Benedek pápa egyik meghatározó írására, a Deus caritas es, Isten a szeretet kezdetű tanításra, amelyben a néhai szentatya arról elmélkedik, hogyan is mutatja meg magát ez a szeretet.
– Ennek több fokozata van, és tulajdonképpen ami itt a földi életben a kiteljesedése ennek a szeretetnek, az az agapé, az ajándékozó, a másikért, másokért való odaadó szeretet. Igen, megkérdezhetik tőlünk, hogy tulajdonképpen az egyház mit tud adni, mi az a más, vagy nagyképűség nélkül mi az a több, amivel egy világi segítségnyújtó, segítő szolgálathoz, szervezethez, egyesülethez képest adni tudunk. És pont ez az agapé szeretet, a karitásznak ez a sajátos formája, amit mi hozzáadhatunk a rászoruló, a nehéz helyzetben lévő embertársainknak való segítségnyújtáshoz. Csomagot osztani, segélyt intézni, ügyeket rendezni minden jó szándékú ember képes, de tudatosan, imádságban hordozni a másik embert, a másik ember minden gondját, minden baját, ez a mi karizmánk – fogalmazott Marton Zsolt.
Majd az egyház karizmájának nevezte még azt is, amit Ferenc pápa különösen hangsúlyoz, ez pedig a meghallgatás és a befogadás.
– A kedves munkatársak a saját életükben, szolgálatukban tapasztalják, hogy vannak helyzetek, amikor átéljük a saját tehetetlenségünket. Én magam is a lelki-gondozói kurzust elvégeztem, és ott azt tanultam, hogy nem csupán akkor tudunk segíteni, ha a konkrét eredményét megtapasztaljuk, hanem meghallgatással, az empatikus befogadással is odaállhatunk a másik ember mellé. Mi, Krisztus-hívő emberek úgy tesszük ezt, hogy természetfölötti segítséget kérünk hozzá. Ez az a plusz, ez az a többlet, ez az a más, amit a munkánkban tudunk nyújtani, amit mi magunk is mint erőforrást megtapasztalunk, hogy valójában mi eszközök vagyunk, és a hivatásunk, feladatunk, hogy jó eszközök legyünk, mert a megoldás mindig fölülről jön. És még akkor is jön megoldás, ha mi úgy érezzük, hogy mi magunk, mint eszközök nem vagyunk teljesen alkalmasak, átéljük a tökéletlenségünket, a tehetetlenségünket. A meghallgatással, a befogadással és a háttérben való imádkozással mégis sokat segíthetünk, mert Isten az, aki minden körülmények között tevékenykedik és aki a mi eszköz voltunkat fel tudja használni – mondta a megyéspüspök.
Ezután utalt Benedek pápa egy másik írásának, a Caritas in veritate, a Szeretet az igazságban tanítására is.
– Amikor itt a szenvedélybetegségről van szó, akkor nagyon fontos hangsúlya van mindkét szónak, a szeretetnek, a szolgáló szeretetnek, az agapé szeretetnek, de az igazságnak is, vagyis látnunk kell a valóságot és a valóságot úgy kell látnunk, amilyen, úgy kell elfogadnunk, ahogy az mutatja magát. A segítségre szoruló embertársunkat, a szenvedélybeteg embertársunkat ebben az igazságában kell elfogadnunk, ez az első lépés, ebben a valóságában kell odaadnunk az Istennek, ebben a valóságában kell imádságunkba behelyezni. Nem könnyű a szeretet szolgálata az igazságban, mert egyensúly kell hogy legyen, hogy ebből ne valamiféle olyan kényeztetés legyen, ami nem szolgálja az ő valódi javát, de ugyanakkor ha csak az igazság érvényesül és nincs benne szeretet, akkor az nagyon szigorú és olykor kegyetlen is tud lenni. Mi azt kaptuk Istentől, és azt akarja adni az egyház, hogy a szenvedélybeteg testvéreinket teljes jogú embertársainkként fogadjuk el mint Isten által teremtett és számunkra kedves embereket, olyan embereket, akik abban az igazságban vannak, hogy ők most rászorulók, és azt a reményt adva nekik, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, a gyógyulás, az előre haladás mindig lehetséges. Maradjunk tehát Isten szeretetében, igazságában, és ha az ő áldását kapjuk, akkor minden körülmények között megtapasztalhatjuk szolgálatunk gyümölcseit, még ha nem is látványosan, de egyszer majd minden gyümölccsel számot vethetünk és ezt megtapasztalhatjuk az örökkévalóságban, de addig is az apró jeleit szeretnénk itt átélni – zárta köszöntőjét Marton Zsolt.
Ezután Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója kiemelte: bárki, aki ezen a területen dolgozik, jól tudja, hogy nincs szenvedélybetegség csak úgy magában, mindig a családra, bármilyen intim közösségre hatást gyakorol, ha valaki ezzel a problémával küszködik, tehát a segítő munkában is mindig szem előtt kell tartani ezt.
Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója megköszönte a bevezető gondolatokat, azt, hogy ezek a felvetések a szeretet foglalatába helyezték a konferencia fókuszába vett nagy társadalmi kihívást, a szenvedélybetegségből való kilábalásban adandó segítségnyújtást.
Ezt követően Fazekas György atya, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat vezetőjének tanúságtétele következet, melyben a lelkipásztor teljes nyíltsággal beszélt saját kálváriájának és szabadulása útjának mélybe, majd a mélypontról egyre feljebb vivő lépcsőfokairól, mérföldköveiről, el-elbukásairól és újbóli talpra állásairól, majd vázolta, milyen módon igyekeznek közösséget, támpontot adni a szolgálatnál a betegségüket még épphogy csak felismerő alkoholistáknak ugyanúgy, mint a bajba hosszú évek óta beragadt sorstársaknak, vagy épp a visszaesőknek, illetve úgymond kezdő gyógyultaknak.
A nap folyamán előadást tartott Dr. Sőrédi Pál pszichiáter-addiktológus, valamint Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Fogadó Pszichoszociális Szolgálat vezetője is.