SZENVEDÉLYBETEGSÉG A CSALÁDBAN CÍMMEL RENDEZETT KONFERENCIÁT AZ EGY ÉVE LÉTREHOZOTT RÉV SEGÍTŐSZOLGÁLAT

SZENVEDÉLYBETEGSÉG A CSALÁDBAN CÍMMEL RENDEZETT KONFERENCIÁT AZ EGY ÉVE LÉTREHOZOTT RÉV SEGÍTŐSZOLGÁLAT

Az egy évvel ezelőtt útjára indított, s azóta már igen szerteágazó profilt kialakító RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat egyik mottója, hogy hírt kell adni magukról, hogy a rászorulók, a szenvedélybetegségekben bármilyen módon érintettek tudják: van hova fordulniuk, ebben pedig kiemelkedő alkalom volt a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban rendezett konferencia. A csütörtöki eseményen Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte…

KRISZTUS KIRÁLYT ÜNNEPELTÉK A HÍVEK A PIARISTA TEMPLOMBAN PÜSPÖKI SZENTMISÉVEL, CECÍLIA HANGVERSENNYEL

KRISZTUS KIRÁLYT ÜNNEPELTÉK A HÍVEK A PIARISTA TEMPLOMBAN PÜSPÖKI SZENTMISÉVEL, CECÍLIA HANGVERSENNYEL

Krisztus király vasárnapján zsúfolásig megtelt a piarista templom a 18 órai ünnepi szentmisére és az azt követő Cecília hangversenyre, amely a székesegyház Szent Cecília Kórusának legjelentősebb fellépése minden egyházi évben, az utóbbi időben a Váci Székesegyházi Kórusiskola fiataljaival együtt, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész közreműködésével. – Az egyházi év befejezése Krisztus…

MEGÁLDOTTÁK A PÜSPÖKVÁC LÁTOGATÓ- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT JÓ PÁSZTOR KÁPOLNÁJÁT

MEGÁLDOTTÁK A PÜSPÖKVÁC LÁTOGATÓ- ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT JÓ PÁSZTOR KÁPOLNÁJÁT

A kora tavasszal átadott PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban november 10-én elérkezett az ideje az intézményhez tartozó Jó Pásztor-kápolna megáldásának. A rendezvényközpont részeként a kápolna elsősorban a lelkigyakorlaton résztvevők, zarándoklatra érkezők számára biztosít imádkozásra, szentmise bemutatására alkalmas helyet. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont 2023. áprilisában nyílt meg a Váci Püspöki palota egykori gazdasági épületének teljes újjáépítését…

PIROS FOTEL EST MARTON ZSOLT VÁCI MEGYÉSPÜSPÖKKEL A CSALÁD A SZERETET BÖLCSŐJE CÍMMEL

PIROS FOTEL EST MARTON ZSOLT VÁCI MEGYÉSPÜSPÖKKEL A CSALÁD A SZERETET BÖLCSŐJE CÍMMEL

A szaléziak Budapest, Kiscelli utcai Don Bosco Közösségi Háza „Piros fotel” című beszélgető sorozatának október 20-ai újabb alkalmán Marton Zsolt váci megyéspüspök, az  MKPK családügyi bizottságának elnöke lesz a vendég . A 19 órakor kezdődő pódiumbeszélgetésnek a család mai világunkban betölthető-betöltendő hivatása lesz a témája, az alábbi kérdések mentén: – Miért ajándék, hogy családban élhetünk?…

IMASZOLGÁLAT A MEGFOGANT ÉLETEKÉRT A SZAKRENDELŐNÉL MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖKKEL

IMASZOLGÁLAT A MEGFOGANT ÉLETEKÉRT A SZAKRENDELŐNÉL MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖKKEL

Egy nemzetközi kezdeményezés keretében, a megfogant életek védelmében október 18-án szerdán 15 órai kezdettel közösségi imát vezet a szakrendelőnél Marton Zsolt megyéspüspök, családreferens főpásztor. A 40 nap az életért imaszolgálathoz csatlakozók szeptember 27-e óta egészen november 5-ig minden hétfőn és szerdán imádkoznak a váci Jávorszky Ödön Kórház közvetlen közelében, hogy imáikkal és jelenlétükkel segítsenek a…

FONTOS ÜZENETEK, „JÖVENDÖLÉSEK”, ELMÉLYÜLT IMÁK MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK VÁCI EZÜSTMISÉJÉN

FONTOS ÜZENETEK, „JÖVENDÖLÉSEK”, ELMÉLYÜLT IMÁK MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK VÁCI EZÜSTMISÉJÉN

A Barátok templomát zsúfolásig megtöltő hívek sokasága mellett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia testületének számos tagja, több társegyház főpásztora, illetve Magyarország apostoli nunciusa, Michael Wallace Banach is részt vett Marton Zsolt megyéspüspök szombaton 11 órára harangozott váci ezüstmiséjén. A szertartáson Veres András, az MKPK elnöke, Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius és Beer Miklós nyugalmazott váci…

SZEPTEMBER 9-ÉN LESZ MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉJE VÁCON, A BARÁTOK TEMPLOMÁBAN

SZEPTEMBER 9-ÉN LESZ MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉJE VÁCON, A BARÁTOK TEMPLOMÁBAN

Szeptember 9-én (szombat) 11 órára hálaadó szentmisére hív majd a harang a Barátok templomába, ahol Marton Zsolt megyéspüspök ezüstmiséjén vehetnek részt a hívek, a főpap tisztelői. A Váci Egyházmegye főpásztora korábban a fővárosban, egykori szeminarista társaival együtt is megemlékezett pappá szentelése 25. évfordulójáról, de természetesen a püspöki székvárosban is elkövetkezik ez az ünnepi alkalom. A…

NAGYBOLDOGASSSZONY NAPI PÜSPÖKI SZENTMISÉRE HÍV A HARANG KEDDEN ESTE A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

NAGYBOLDOGASSSZONY NAPI PÜSPÖKI SZENTMISÉRE HÍV A HARANG KEDDEN ESTE A BARÁTOK TEMPLOMÁBA

Augusztus 15-én, kedden 18:00 órától Nagyboldogassszony ünnepi szentmise lesz a Barátok templomában, a szertartást Marton Zsolt megyéspüspök celebrálja. A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: „A Szűzanya az a csillag, aki utat mutat nekünk. (…) Ahogy a zsinat is tanítja, ő a biztos remény…

A MÉCS CSALÁDKÖZÖSSÉGEK VILÁGTALÁLKOZÓJÁT RENDEZIK VÁCOTT PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON

A MÉCS CSALÁDKÖZÖSSÉGEK VILÁGTALÁLKOZÓJÁT RENDEZIK VÁCOTT PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON

A tavasszal átadott PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont lesz a bázisa pénteken és szombaton a Christian Family Movement (CFM) – hazánkban MÉCS Családközösségek – nemzetközi szervezete 15. világtalálkozójának. A rendezvény fő házigazdája Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MPK családreferens főpásztora, előadást tart Varga László kaposvári megyéspüspök, Bíró László nyugalmazott püspök, továbbá Gerardo Alminaza, a Fülöp-szigeteki San…

MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉT MUTAT BE PAPTÁRSAIVAL JÖVŐ SZERDÁN AZ EGYETEMI TEMPLOMBAN

MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉT MUTAT BE PAPTÁRSAIVAL JÖVŐ SZERDÁN AZ EGYETEMI TEMPLOMBAN

A Központi Papnevelő Intézet 1998-ban szentelt papjainak közös ezüstmiséjére hív majd a harang június 21-én 17 órára az egyetemi Kisboldogasszony templomba (1053. Budapest, Papnövelde u. 8.). Ezüstmiséjüket közösen ünneplik: Boros László, Kovács Ervin Gellért, Marton Zsolt, Martos Levente Balázs, Mosolygó Péter, Tál Zoltán. Szentbeszédet mond: Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek. A zenei szolgálatot a Don Bosco…