A MAGYAR AUTÓSOK 84 SZÁZALÉKA HASZNÁL TÉLI GUMIT

Az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai hatására a magyar autósoknak már a 84 százaléka használ téli gumit, további 13,5 százalék pedig négy évszakosat – derül ki a Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából.

A felmérésből kiderült, hogy téli időjárás esetén tízből négyen változtatnak vezetési szokásaikon, illetve az időjárási körülményektől teszik függővé az autó használatát, a megkérdezettek harmada már novemberben téli gumira vált.

A vizsgálat szerint azok az autósok, akik kevesebbszer használják járművüket, óvatosabbak, és 43 százalékuk véli úgy, hogy a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos az autóhasználat, 20,71 százalékuk szerint kevésbé gyors is.

Minden második megkérdezett, aki gyakrabban vezet, úgy válaszolt, hogy az ónos eső, a jég és a köd visszatartja az autózástól, és csak 23 százalék válaszolta, hogy az időjárási körülmények nem befolyásolják, hogy volán mögé ül-e.

Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 13 százaléka inkább a saját képességeiben bízik.

A felmérés szerint az autósok kiemelt figyelmet fordítanak az abroncsnyomás, valamint az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésére, valamint bevett szokás a motor előmelegítése.