Legalább ötször könnyezett Böjte Csaba a Váci Polgári Estek új évadának október 8-án rendezett találkozóján, ez akkor történt, amikor a dévai Szent Ferenc Alapítvány vele tartó egykori neveltjei, Kovács Szerénke, Igres Sándor, Lenhardt Augusztin, László Pál, Parduci Levente vázolták a közönségnek hányatottan induló életük, a baráttal való találkozásuk történetét.
A nagytermet korábban még nem tapasztalt létszámban megtöltő hallgatóság nagyon sok tagja is könnyekig elérzékenyült még többször, hiszen a jeles vendég számos további szívfacsaró gyereksors példázataival beszélt több mint harminc éve tartó ihletett, küldetéstudatos nevelői szolgálatáról.
Ám derültségre, hangos tetszésnyilvánításra is okot adott az előadó a maga utánozhatatlanul ízes mondataival, lelki derűjéből fakadó góbés humorával.
– Nagy szeretettel köszöntöm Böjte Csaba testvért, aki az evangélium hirdetése és tanúságtétele által egészen kézzelfogható dolgokat valósít meg a szegények, elesettek felkarolásával. Nagyon szépen köszönöm neki ezt az óriási missziót az egyházmegye, a magyar egyház nevében és azt gondolom, a váciak nevében is, ez a misszió egy felmérhetetlenül értékes dolog, csak töredékes szavakkal tudjuk megköszönni. Olyan tanúságtétel ez Krisztusról, amit nem kell bizonyítani, hanem szavak nélkül is látványos és magáért beszélő – mondta köszöntésként Marton Zsolt megyéspüspök.
A háziasszony, Fábián Fédra köszönetet mondott Pető Csillának a kitartásért, mert minden követ megmozgatott, hogy újra Vácott lehessen köszönteni a jeles vendéget, illetve köszöntötte Murányi Sándor Olivér írót is, a Böjte Csaba testvér munkálkodásának gyümölcseiről szóló Panasz helyett című, mondjuk így: sorskönyv szerzőjét.
Böjte Csaba, ahogy az mindig lenni szokott, ezúttal is aforizmának beillő ízes mondatok sorával, megindító példázatokkal örvendeztette meg hallgatóságát, az egyik, talán a leghangsúlyosabb például egy régi gyerekkacaj szomorkásan vidám emlékétől a másokat derűre fakasztó szeretetbeszéd fontosságának megfogalmazásáig ívelt.
„Tapasztaltam, hogy nyafogással nem megy az ember semmire, de valami jót csinálni, az már valami. Emlékszem egy kicsi lányra, aki odajött hozzám, mondván: »de papbácsi, hát édesanyám miért nem hív fel engem soha telefonon?« Mit lehet erre mondani? Mondtam neki, hogy te milyen borzas vagy és közben kicsinyt összekócoltam, az orrán csavarintottam egy kicsit, háromszor feldobtam. Persze elkezdett kacagni, sikoltozni, átölelte a nyakamat, mentünk tovább. Nem tudok minden problémát megoldani. Én nem tudok annak a gyereknek új apukát, anyukát, mit tudom én mit varázsolni, de azon a kis gödrön keresztül tudom őt taszítani, töccsenteni, és megyünk tovább. Aztán utána megint lesz gödör, de akkor megint valamilyen mókával, ezzel-azzal újra megyünk tovább. És azt gondolom, hogy ez a világ van körülöttünk, háborúk, pandémiák, gazdasági krízis, csomó minden, de én mindenkinek azt javasolom, hogy ne ezzel foglalkozzon, hanem azt a kis jót, amit tehet ahol van, azt tegye meg, a többit bízzuk Istenre. De azt a kis részt, amit rám bízott, azt tegyem meg, mindig az aznapi dolgot, azt a kicsit. Én mint pap minden nap meg kell terítsem az Ige asztalát, ha tudok, akkor templomban prédikálok, s ha nem, akkor ott, ahol vagyok egy pár gondolatot próbálok megfogalmazni. A világot nem tudom megváltoztatni, de legalább egy gyereket meg tudok kacagtatni, reményt tudok vinni” – fogalmazott Böjte Csaba.
Magyarok Nagyasszonya ünnepnapja lévén hozzáfűzte a költői kérdést: Szent István vajon miért választotta pont a Szűzanyát példaképül?
Erre így válaszolt: „Nem más népektől tanulta, hogy a koronát oda kell adni neki. Én azt gondolom, hogy pont azért, mert nagycsütörtök, nagypéntek után a Szűzanya talpra tudott állni, s panasz helyett, nyafogás helyett elmentek, s tartottak egy novénát, a Szentlélek várása közben. Nekünk is ugyanez kell, ne a reménytelenség, ne a hitetlenség, ne a szeretetlenség diadalmaskodjon, hanem az élet akarata.”
A közönségtalálkozó végén természetesen a Váci Polgári Est sorozatot kezdeményező Rétvári Bence országgyűlési képviselő is köszöntötte Böjte Csabát és vele tartó egykori neveltjeit, kifejezve köszönetét a szegények, elesettek, a legkisebbek felkarolásáért.
Dunakanyar Régió/R. Z.
- Böjte Csaba édesapja ’56 utáni bebörtönzéséből, a szabadulás utáni korai halálból kiindulva úgy fogalmazott, hogy felelőskeresés közben, bosszút forralva elgondolkodott, hogy kit is kellene megkeresnie, de arra jutott, hogy nem kit, hanem mit, vagyis hogy a kommunizmus minden bűnének a butaság, sőt bunkóság, a szellemi sötétség a gyökere, az ellen kell tenni, fényeket kell gyújtani.
- Jézus nem csak az életre támadt fel, hanem a szeretetre is. Nekünk is ott a szórványban átdöfik a szívünket, amikor tönkreteszik a templomainkat, az iskoláinkat, de nem a bosszúra kell feltámadjunk, a számonkérésre, a revansra, hanem a szeretetre, Jézus példájára. Önsajnálat helyett, panasz helyett, duzzogás helyett annyi minden egyebet csinálhatunk. Mit lehet olyasmit csinálni, amiben Istennek is kedve telik, aminek valóban értelme van, ami megmarad az örök életre, hát adja az Isten, hogy megtaláljuk ezt!
- Én egy olyan Istenben nem hiszek, aki egy utópiát kerget, aki döglött lóra ver patkót. Tehát ha lehetetlen lenne, hogy mi képesek vagyunk felnőni a teremtőnek társul, akkor nem kergettetett volna egy utópiát velünk Jézus Krisztus. Tehát amikor azt mondja, legyetek tökéletesek mint az én mennyei atyám, akkor ez nem egy zsákutca, ez járható út, mert ő maga nyitotta meg előttünk. És azt gondolom, hogy nekünk az a dolgunk, hogy biztassuk egymást elindulni ezen az úton.