KÍNOS KÉRDÉSEK AZ „ÉS AKKOR BECSUKTÁK AZ ABLAKOKAT” CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA KAPCSÁN

Június 29-én – Vác Város Levéltára jóvoltából – új kiállítás nyílt a Madách Imre Művelődési Központ emeleti félkör galériájában, ám a hivatalos meghívó szerint a váci zsidóság elhurcolásának 79. évfordulójára időzített bemutató megnyitója számos kérdést vet fel és több sebből is vérzik.

Nem elvitatva az „És akkor becsukták az ablakokat” elnevezésű tárlat nívóját, értékét, üzenetének fontosságát, azért nagyon fontos teljessé tenni a képet a megnyitó kapcsán.

Egyrészt azért, mert valamelyest megkérdőjelezhető, hogy vajon miért nem a MAZSIHISZ új elnöke nyitotta meg a kiállítást, hanem leváltott elődje, az Orbán Viktor-fóbiás, a nemzeti kormányt gáncsoló amerikai nagykövettel is parolázó és koccintgató Heisler András.

Aztán az is kérdést vethet fel, hogy miként nem sikerült szóba hozni a megnyitón azt a tényt, hogy Vácott van egy legitim zsidó hitközség, és annak van egy karakán elnöke, aki jobbára saját pénzből megmentette a pusztulástól az Eötvös utcai neológ zsinagógát.

Aztán még az is többekben felmerülhet, hogy a megnyitó több szónokának beszédében említett lappangó antiszemitizmus vádja netán nem illetheti épp a mostani városvezető szivárványos koalíció egy-egy tagját is? Ehhez még fontos hozzátenni, hogy a megbocsátás ugyanúgy csak akkor lehet őszinte, ha azt megelőzte az őszinte bocsánatkérés – akár internetes gyűlöletbeszéd kapcsán. Ez pedig legalábbis hiányos a közvetlen házunk táján (is).

Végül konkrétan Matkovich Ilonához címezzük a költői kérdést, hogy talán az ilyetén őszinte beszéd, az ilyen döntéshozóktól való határozott elhatárolódás is tárgya lehetne a vitás kérdések kibeszélésének, vagy ezt inkább söpörjük a szőnyeg alá és csukjuk be az elefántcsonttorony ablakait?

Egyebekben mindenki figyelmébe ajánljuk a szeptember 15-éig látogatható kiváló kiállítást, amelynek anyaga nem a holokausztra koncentrál, hanem épp ellenkezőleg, annak a kisebbségnek az életét mutatja be, amely átszőtte és gazdagította Vác mindennapjait az élet minden területén, és amely kisebbségnek ma Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke a legitim vezetője.

Az ominózus amerikai nagykövetségi eseményen ott volt a korábban zsidó politikusokat listázni akaró Jobbik-elnök, Gyöngyösi Márton is.