„Az akvarell számomra tiszta festészeti technika, foltok, felületek, formák alakításával hozom létre a képeket. Nem az előrerajzolt vonalak közé szorul a folyamat. Nem keverem a grafikával. Szeretem a könnyed, improvizatívnak ható képeket, amiket persze a legnehezebb kivitelezni” – vallja a szeretett festészeti technikájáról, műfajáról Fuchs Lehel.
Az alkotó (akinek váci kiállítása szeptember 16-án 18 órakor nyílik a művelődési központ Átrium galériájában) jó pár évvel ezelőtt rábukkant egy aforizmaszerű meghatározásra Stan Millertől, amit mottójául választott, ez így hangzik: „Olajjal festeni olyan mintha kutyát, akvarellel festeni olyan mintha macskát idomítanál.”
Fuchs Lehel így folytatja önvallomását az akvarellről és más műfajú alkotó munkáiról:
„Egyfajta visszaszokásnak választottam, kissé vezeklésnek, hogy ne feledjem az alázatot a technikával és kifejezőerővel szemben és, hogy magamhoz tudjak zárkózni 30 év kihagyás után, amit a fiam, a tanítványaim, a filmezés és fotózás miatt tettem. Igyekszem az absztrakció és a realizmus arányait figyelni és elegendőt elvenni és meghagyni belőlük, éppen annyira, hogy legyen több értelmezhető dimenziója, de meghagyja a nézőnek a befogadhatóság és érthetőség illúzióját.
Eredetileg geológusnak tanultam, a természettudomány érdekes, de rengeteg tényszerű tudást követel, amit úgy éreztem, elvesztettem, amikor pályát módosítottam. Azután
évek múlva egyszer csak visszakaptam, amikor a festés tanulóévei után rátaláltam a saját képeimre, ahol megjelent, ha nem is direkt formában, mindaz a tudás, szemlélet, világnézet, amit tanáraimtól teljesen más céllal kaptam. Talán nem is más a cél.
Most, hosszú kihagyás után már nem vesztettem el a kapcsolatot a műfajokkal, és a filmezés és a festészet mind egymást erősítő és átjárható területekké váltak. Nem kellett újra felfedezni és beépíteni a korábbi tudást, hiszen az folyamatosan velem volt. Ugyanakkor a gyakorlatban szinte mindent elölről kellett kezdenem, amikor a festékhez nyúltam és az kínkeserves volt. 4 évembe telt, hogy elfogadhatónak gondoljam mostani képeimet. Remélem, sikerül összekapcsolni a síkábrázolás területein elért eredményeimet és hidat építeni a szakma és a közönség elismerése között.
1986-ban írtam a Kőszegi TV fesztivál katalógusába ismertetőként…
Az eddigi 29 év arra volt elegendő, hogy megtudjam: az élet nem tartalmaz kitérőket. Mindaz, ami valaha megtörtént, a képeken megjelenik, ami nem, az megjelenhet. Ezért négy éve már csak a festészettel és filmmel foglalkozom. Azaz nem fontos más, csak a kép és az emberek. A képzőművészet magányossága és a film közösséget követelő ereje jól kiegészítik egymást. Megadják a nyugalom és a feszültségek legkülönbözőbb fokozatainak lehetőségét.
A festészet a legintimebb, a videó már tud magányos lenni, és a film mindig csapat. A leghálásabb azért vagyok, mert az őszinte alkotófolyamat könyvekből nem tanulható és mert a protekciót nevetségessé teszi. S egyikben sem elég „csak” ügyesnek és okosnak lenni.
Ez a gondolatsort érvényesnek látom ma is, csak a négy év helyett már negyvenet kell érteni, illetve a festészet és a film mellé időközben a fotográfia is képbe került alkotómunkámban.”
Fuchs Lehel iskoláit Budapesten, Tatabányán, Szegeden végezte, részt vett a zebegényi, mártélyi művésztelepek munkájában. 1986-1990 között festőművészként több egyéni kiállítást valósított meg (pl. Szeged – Bartók Galéria, Miskolc – Egyetem Galéria, Tatabánya – Kernstok Terem, Budapest – Budapest Galéria). Videoartok készítésével fordult érdeklődése a film felé. A 90-es években több dokumentumfilmet készített a MAFILM-ben majd a Duna Televízióban. Almanach, illetve Fehér Éjszakák címen kulturális magazint indított. Rövidfilmjeivel számos hazai és külföldi fesztiválokon díjakat nyert. 1989-ben létrehozta a Szellemkép folyóiratot, annak alapítója, főszerkesztője, tipográfusa. 1994-ben megalapította a Szellemkép Szabadiskolát, melynek művészeti vezetője, tanára is. Tagja a MUOSZ-nak, a Magyar Fotóművészek szövetségének, a MAOE-nak. 1987 óta folyamatosan tanít vizuális nyelvet, fotográfiát, filmezést gimnáziumban, főiskolán, egyetemen. Számos csoportos és néhány egyéni fotókiállításon mutatta be eddig munkáit, mint például a Műcsarnokban (Nemzeti Szalon), a Bálna kulturális központban (Budapesti Tavaszi Fesztivál), a Kiscelli Múzeumban (Budapest Fotó Fesztivál). Tanítványainak több mint 70 kiállítást szervezett. Többször nyerte el fotográfiai témájú pályázataival a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatását.
2017. óta, 30 év után kezdett újra festeni.
A MIMK Átrium galériájában szeptember 16-án 18 órai kezdettel tartandó kiállításnyitón Novák Valentin író, költő ajánlja az érdeklődők figyelmébe az alkotót és műveit.
Közreműködik Hárs Róza énekes