MEMENTO MORI: MÉG HÁROM NAPON VÁCON FOLYTATÓDIK A FORGATÁS

Ezen a héten három újabb váci forgatási nappal folytatódik a Memento Mori című kalandfilm jeleneteinek felvétele.

Hétfőn és szerdán a püspöki palota lesz a forgatási helyszín, csütörtökön pedig a püspökségi könyvtár, illetve a székesegyház altemploma.

– Nagyon jól haladunk, pont úgy, ahogy terveztük. Tudni kell, hogy mindig az előkészítés viszi el a legtöbb időt. E mögött a munka mögött is több hónap, sőt év van, és ilyenkor derül ki, hogy jó munkát végeztünk-e az előkészítéskor vagy sem. Én ki merem jelenteni, hogy nagyon jól előkészítettük a forgatást, hozzáteszem, kiváló a stáb, mindenki profi, így aztán takkra ott tartunk, ahol kell – nyilatkozta érdeklődésünkre a forgatás nagyjából félidejéhez érve Kiss Stefán Mónika, a készülő film producer-rendezője.

A film ötletgazdája kiemelte azt is: reméli, hogy a film Vác hírnevét is öregbíti majd, ahogy várakozása szerint a helyiek büszkék lesznek rá, hogy itt forgott a „Memento Mori, A váci legenda” című film.

– Annál is inkább bízom ebben, mert számos váci statiszta csatlakozott hozzánk, boldogan láttam, milyen lelkesek mindannyian, ezúton is köszönöm mindegyiküknek a közreműködést – mondta a rendező.