Matkovich Ilona örömmel jelentette be a váciaknak, hogy az Orlai Produkció fogja segíteni a színház szakmai munkáját. Ők vitték színpadra a „Leszámolás velem” című LMBT darabot, mely a homoszexualitást állítja a középpontba.
„Izgalmas, elgondolkodtató színházi előadás egy meleg fiatalember életéről. Jó, hogy nemcsak Budapesten, de vidéki városokban is tartanak előadásokat.” – írta a Magyar LMBT Szövetség hivatalos Facebook-oldala a darab győri bemutatója kapcsán.
Matkovich Ilona büszkén jelentette be, hogy az Orlai Produkció igazgatója „folyamatosan segíti a színház szakmai munkáját. Erős kezdésre számíthatunk.” A kezdés valóban erős volt, hiszen a Heti Hetes egykori „sztárjai” érkeznek folyamatosan Vácra azóta, reméljük, a folytatás nem a gender darabbal lesz még erősebb.
Mint az ismert, Matkovich Ilonától nem áll távol a gender ideológia vagy az LMBT-mozgalmak. Újságíróként meleg regényt népszerűsített. Polgármesterré történt megválasztása után rögtön egy LMBT szervezet fejezte ki örömét. Egyik legfőbb bizalmasa és tanácsnoka pedig meleg mesekönyvet posztolt Facebook-oldalán. Az már csak hab a tortán, hogy a Váci Napló anyakönyvi rovatából a „fia” és „lánya” kifejezéseket a gendersemleges „gyermek”-re cserélték, és hiába kérték több mint ezren a polgármestert, a nyilvánosság előtt nem tett semmit a szóhasználat visszaállítása érdekében.
Az Orlai Produkció vezetője – saját elmondása szerint – a város fiataljait is szeretné megszólítani.
Kérjük, az ilyen tartalmakat ne akarják a váci fiatalokra ráerőltetni, ez még Matkovich Ilona városában se lehet kötelező!