Na és mi lesz, ha az idő rosszra fordul, és fent rekedünk a Naszályban? Kérdezgették telefonon azok, akik az elmúlt napokban sokat néztek tévét. Én persze próbáltam magyarázni, hogy a Mátrában sem rekedtek fenn, hanem csak a szép új autóikkal nem mernek megindulni a havazásban, gyalog meg lusták hozzá, és különben is már tegnap lejutott mindenki a hegyről, és ma reggel már a trópusi viharokkal riogatják a népet.
Persze nem lehettem valami meggyőző, mert az amúgy is borús időben kevesebben indultunk el a Naszály túrára, mint az elmúlt években. Pedig Hajdú Sándor, a túravezető többször is elmondta, „hogy nincs rossz idő túrázni, csak nem megfelelően öltöztünk fel”.
Mindenesetre, volt olyan család is, akik babakocsival indultak a hegyre és a kilátó tövénél sem kellett kivenniük belőle a babát.
Az elején minden olyan volt, mint minden évben, csak egy kicsit borús volt az idő. Később azonban megjelent itt ott, majd egyre gyakrabban és nagyobb foltokban a hó.
Több sem kellett a túrázóknak, a túrázás spontán hó csatává alakult és a mostanára elfeledett hóval nevetve dobáltuk egymást, a tavaszi zölddel borított fák alatt, amik egyértelműen zöldbe borulva jelezték, hogy havazás ide, vagy oda, eljött a tavasz és ők most már virágzani szeretnének.
Feledhetetlen látványt nyújtott a sok növény, amik ilyenkor virágszőnyeget alkotva festik színesre a zöldülő rétet. Most a hómező alól bújtak elő bátortalanul a színes virágok, amikről elsőre nem lehetett megmondani, hogy milyen fajta, mert sokszor a levele nem, csak a színes virág kandikált ki a hó alól.
A kilátótorony tövében már egybefüggő hómező várt minket, ahol sokan nekiálltak hóembert építeni. Volt, aki stílusosan egy hó-nyulat épített, nagy fülekkel.
Az ebédet, az ebédet a hegy lábánál húzódó réten fogyasztottuk el, (Melyet Papp János a „Hegyi Ember” szervírozott). A rétet „ezotermikus” helynek nevezik. Ez egy váci speciális megnevezés, mely valószínű az ezotéria és a geotermikus szó összecseréléséből jött létre, de a célnak teljesen megfelelt. A túra végére még a nap is kisütött, jelezvén az otthon maradottaknak, hogy nem kéne reggeltől estig a tévé előtt ülni és elhinni a sok-sok sületlenséget, fel kell állni és el kell indulni, felfedezni a hegyet, ami évek óta csak arra vár, hogy a csúcsára mászva önfeledten integessünk a világnak, hogy mi kimozdultunk és visszatértünk oda, ahol szabadnak érezhetjük magunkat ismét.
A túrán készült további képeket a www.visevac.hu honlap galériájában tekinthetik meg.
Bíró György