Megkezdődött a Váci Jávorszky Ödön Kórház kórház járóbeteg szakrendelőjének a felújítása, a munkálatokra 1 milliárd 617 millió forintot fordítanak – mondta Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a kórház bejárata előtt tartott sajtótájékoztatón ma reggel.
váci szakrendelő felújítása
Változások léptek életbe péntektől a kórház-szakrendelő intézményegyüttesben.
Pintér Sándor volt a csürtötöki Váci Polgári Est vendége. Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője fogadta a Piarista Kilátó Központba érkező belügyminisztert.
Döbbenetes beismerést tett Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a napokban. Az ATV-ben azzal dicsekedett, az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól. Hajnal Miklós elmondta, hogy uniós képviselőik, Donáth Anna és Cseh Katalin mit értek el Brüsszelben. Szerinte a két momentumos „egy csomó olyan dolgot csinált az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, amiről azt gondoltuk volna korábban, hogy nem megvalósítható”. Példaként említette, hogy korábban szerinte „senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás”. Vagyis Hajnal azzal büszkélkedett a Momentum eredményeit összegezve, hogy Magyarországgal szemben különböző brüsszeli…
Megjelent a váci szakrendelő felújítását is magába foglaló pályázati felhívás – hívta fel a figyelmet Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a közösségi oldalára feltöltött videójában. „A pályázati támogatás jellemzően uniós forrásból áll, de mivel a brüsszeli pénzek alaptalan politikai vádakra hivatkozással továbbra sem érkeznek meg, ezért a szakrendelő felújításához szükséges támogatást e pályázat keretein belül nemzeti forrásból, a magyar kormány fogja finanszírozni. A pályázat társadalmi egyeztetése a felhívás közzétételével megkezdődött” – mondta el a részleteket Imre Zsolt. „A felhívásban szereplő ütemezés szerint a projekt már az idei esztendőben, nyár derekán elkezdődhet” – tette hozzá. Imre Zsolt rámutatott arra is, hogy…